A Momentum Mozgalom az identitás nélküli emberek pártja
TEKINTET NÉLKÜL A BELPOLITIKAI KÖVETKEZMÉNYEKRE, BÁRMILYEN SZÉLSŐSÉGGEL AZONNAL ÖSSZEÁLLNAK
Szerző: Botond Bálint szociológus
A szavakkal, fogalmakkal űzött különös játék, hogy identitásnak
vagyunk kénytelenek hívni az identitásnélküliséget. Kialakult ugyanis
egy embertípus, akinek semmiféle hagyományos emberi identitása nincs.
Nincs etnikai, vallási, lokális identitása, és tulajdonképpen nincs
értelmezhető politikai identitása sem. Nincs szakmája, hivatása, csak
a formátlan ködös szabadságával azonosul, mindig, tényleg mindig a
társadalom, az ország, a nemzet működéséhez szükséges kötelezettségek
alapján definiálja magát.
Ez az embertípus a XIX. század nagyvárosaiban kezdett kialakulni, és a
generációk óta jólétben élő nagyvárosi hobbiszubkultúrák biztonságában
hízott politikai osztály méretűre.
Nyugat-Európából és Amerikából szivárgott be hozzánk a modern
individualista liberalizmus eszméje a hetvenes évektől kezdve, de most
jutottunk el oda, hogy a külföldre szakadt exkommunisták,
„eximpexesek” és a kint maradt hírszerzők leszármazottai, akik nálunk
sokkal tökéletesebben illeszkedtek bele a kapitalizmusba,
visszatérjenek az óhazába. Ezek az emberek azonban nem az Egyesült
Államokban, Kanadában, Berlinben, Párizsban éltek, nem ismerték meg az
amerikai, a német, a francia kultúrát, nem váltak amerikaivá, németté,
franciává.
A Momentum vezérkarának külföldi tagjai egy klasszikus nemzetközi
környezetben szocializálódtak, hozzájuk hasonlóan minden nemzeti
kulturális gyökerüktől megfosztott emberek között. Az ilyen
környezetekben az emberek értelemszerűen azt keresik és azt értik, ami
angol nyelven elmondható.
Hiába beszélnek ezek az emberek nagyon jól „angolul” vagy
„amerikaiul”, az egy kulturális mélység nélküli angol, amelyen nem
lehet a beszélők egyikének a kultúráját sem megmutatni. Ezek az
emberek a Twitter–Starbucks–Facebook–YouTube és hasonló entitások
által definiált világban cseperedtek fel.
Ezt hívják és gondolják teljesen komolyan európai identitásnak. Hiába
beszélnek tökéletesen magyarul is, ez a magyar nyelv egyáltalán nincs
lehorgonyozva a magyar valóságba, a magyar kultúrába, ez tartalmilag
ugyanannyira üres, mint a kommunista diktatúrák pártzsargonja a
rendszer vége felé, vagy a mindenkinek megfelelni akaró
politikusbeszéd Nyugaton, amelyekben semmiféle hibát nem lelhetnek a
liberális ideológia legnagyobb tudorai sem.
A Momentum nem egy generáció, hanem egy kulturális defektus
kifejeződése, a generációs jelleg csak szociológiai következmény
(életkor) és kommunikációs eszköz. A magyar közvélemény, a magyar
szavazók most először találkoznak egy olyan politikusréteggel,
amelynek nincs semmiféle magyarságtudata. Igazából még azt sem
tudhatjuk, hogy a momentumosok tudják-e, hogy a magyar identitás és
sok másik is hiányzik belőlük.
Lehet, sőt valószínű, hogy ezt ők nem élik meg hiányként, hiszen már
a szüleik sem tekintettek a hazájukként Magyarországra, a gyermekeiket
pedig nyilvánvalóan arra nevelték, hogy ez az ország egy nem jó hely.
Egész életükben arra tanították őket, hogy ők felsőbbrendűek azoknál a
magyaroknál, akik hatalomra segítették és hatalmon tartják Orbán
Viktort.
A momentumosok soha nem kérdezték meg maguktól, hogy honnan van az a
kapcsolatrendszer és pénz, amely villámgyorsan az európai politika
élvonalába repítette őket, mindenféle előzetes politikai és emberi
teljesítmény nélkül. És ez a „siker”, amelyet a liberális
propagandasajtó és a nyugati liberális elit körbeforgó és önjutalmazó
rendszere folyamatosan igazol a saját maguk által osztogatott díjak,
címek és erkölcsi magasztalások tömegével, a jól kondicionált
ellenzéki szavazóknak is vonzóvá teszi őket.
A Momentum vezetőinek európai identitása egy nagyvárosi, munka nélküli
aktivistaéletből táplálkozik. Magyarországon csak Budapesten, zömmel a
belvárosi kerületekben lehet megtalálni ennek a politikustípusnak a
hazai megfelelőjét. Az SZDSZ végtelen korruptsága azonban
megakadályozta, hogy a következő generáció olyan politikusréteggé
fejlődjön, mint Németországban a Zöldek és az Antifa, vagy mint
Amerikában a Demokrata Pártot éppen felzabáló agresszív
szélső-liberális csoportok. Ezért döntöttek valahol valakik, hogy
ezeket az embereket importálni kell hozzánk.
Attól tartok, mi, jobboldaliak nem félünk eléggé ettől az
aktivizmustól. Ez a fajta aktivizmus utoljára az ötvenes években volt
divat, a kommunisták akkor tudtak ezerszámra főmunkaidőben alkalmazni
olyan embereket a politikai rendőrségen kívül is, akik teljesen az
emberek agymosásának szentelhették az idejüket.
Ezek az emberek az egész életüket ennek szentelik és ezt meg is
tehetik, hiszen felső-középosztálybeli életszínvonalat is adnak mellé.
A recepteket, eljárásmódokat készen kapják, azok is helyi szintre
optimalizált másolatok, ahogy ők is valami megtervezett aktivista
ideáltípusának a klónjai csupán. A Momentum nem gondolkozik, nem
politizál, a Momentum végrehajt.
Tulajdonképpen ezt nem is titkolják, hiszen tekintet nélkül a
belpolitikai következményekre, bútoroznak össze bármelyik
magyargyűlölő románnal, szlovákkal vagy szélső-nacionalista ukránnal a
magyar kormány ellen, bármilyen nemzetközi szituációban.
Európai parlamenti szerepvállalásuk is értelmezhetetlen nemzeti és nem
mellesleg demokratikus keretek között. Minden jobboldali kormány
liberális ellenzéke gyűlöli a konzervatívokat, de egyetlenegy sem
vállalja fel nyíltan, hogy az EU és a NATO segítségével akar nem is
feltétlenül nemzeti parlamenti választásokon, hanem akár külföldi erők
hathatós segítségével hatalomra kerülni.
A Momentum mind az európai parlamenti, mind az önkormányzati
választásokon hatalmas technikai támogatást kapott külföldről, hogy a
közösségi médiában elérje a potenciális szavazóit. Erre egyetlen másik
ellenzéki párt sem volt képes, mert nem kaptak ilyesfajta segítséget,
hiszen nem velük akarják hosszabb távon leváltatni a jelenlegi
kormányt.
A Momentum arcai politikai robotok, van egy rendkívül egyszerű
programjuk, de nincsenek olyan érzelmeik, amelyek a nemzeti múlthoz,
az elszakított nemzetrészekhez, az erdélyi tájhoz vagy a magyar
kultúrához fűzné őket. A jobboldali értelmiség, sajtó és közvélemény
jelenlegi legfontosabb feladata megértetni mindenkivel, hogy milyen új
ellenfeleink vannak. Ezek az új politikusok tulajdonképpen ismeretlen
emberek a mi világunkban, az érzéseink, sőt a létezésünk sem érdekli
őket. A Momentum jövőre vonatkozó terveiben, ahogy egyébként annak
idején Gyurcsányéban sem, nem szerepelnek még azok sem, akik rájuk
szavaznak. Csak elvek, emberek nélkül.
Miután ez a politikai embertípus lényegesen különbözik a náciktól és a
kommunistáktól, nem is tanultuk meg még kezelni a problémát. A
kommunista nemzetköziség is számolt a helyi jellegzetességekkel, a
nácik pedig egyenesen az etnikai identitás túlhajtásával, vérségi
alapon fogalmazták meg magukat. Sztálin után még a kommunisták is
belátták, különösen Közép-Európában, hogy az eszme nem működik.
De több nemzedék szenvedése kellett, hogy ez nyilvánvaló legyen
legalább azoknak, akik ugyan hittek benne, de elszenvedni is
kénytelenek voltak a hétköznapi szocializmust. Akik viszont jól éltek
alatta, azok máig nem gondolnak rá rossz szívvel, különösen a
pártburzsoázia névtelen prominensei, akik a hatvanas évektől nyugati
színvonalon és módon tudtak élni az általuk is működtetett
diktatúrában.
Ezeknek a minden erkölcstől és identitástól mentes embereknek a
szellemi leszármazottai tértek most vissza, és ugyanúgy csak
erőforrásnak tekintik Magyarországot, mint a felmenőik.
A baj az, hogy újra és újra meg fognak lepni bennünket, mert sem a
bennük lakozó ürességet nem fogjuk soha megérteni, sem a céljaikat nem
tudjuk elképzelni. Ahogy a kommunistákét és a nácikét sem tudta
egyetlen normális ember sem.
