A célegyenes előtt – 2022 január 24-én.
Össztársadalmunk nagyobbik része már egyre inkább belefásul az április 3-át megelőző politikai adok-kapok mennydörgésbe, ráadásul ahogy az örökbecsű Tanú című filmben Virág elvtárs mondta Pelikán elvtársnak: “a nemzetközi helyzet fokozódik”, ezért aztán most csupán kettő, látszólag per tangentem gondolattal élek,
Az első azzal függ össze, hogy vélelmem szerint sokkal több múlik a helyi választási körökön, mint gondolnánk. Áprilisra húsz, de inkább harmincezer szavazatszámláló tagot toboroz az ellenzék. Érvük többek között: 2018-ban a szavazókörök tíz százalékába nem jutott tagjuk. Utánanéztem. 2018-ban 10285 szavazókör volt, ezekben 14533 tag volt kormánypárti, ellenzéki meg összesen 15150. A szabály tudtommal most is a következő: körönként 5 fő tag a minimum. Három tagot jelöl az önkormányzat a helyi jelentkezők közül, a többieket meg az induló pártok delegálják, mégpedig körönként, illetve pártonként max 2-2 főt. A leírás szerint 50 eFt bruttó javadalmazás jár a tagoknak a parlamenti választás napjára, ráadásul a következő nap felmentést kapnak a munkahelyükön, tehát fizetett pihenőnapjuk lesz. Borítékolom, hogy a “baloldal” által 20k22-nek titulált szavazatszámláló toborzásuk során még további pénzt is beígértek nekik, mindenesetre fennen hirdetik, hogy már most több, mint tízezer önkéntes jelentkezőjük van.
Namármost. Ha az ellenzéki összefogás nem minősül etekintetben egy “egységnek”, tehát a hat társaság mindegyike állíthat 2-2 tagot a bizottságokba, akkor óhatatlanul erős túlsúlyban lesznek. Nagyon remélem, hogy nyitott kapukat döngetek ezzel a figyelemfelhívással, a mieink gondoltak erre is – az egész sikere múlhat rajta. Már a fülünkön jön ki, hogy miért, mégis mondani kell újra és újra. Hiába minden törvény látszólagos betartása, ha egy szavazókörben nagyságrendileg több az ellenzéki, mint a kormánypárti tag, akkor az összes akarat dacára elkerülhetetlenül bekövetkeznek visszaélések, manipulációk. Az is biztos, hogy az ellenzék bevált szokásukhoz híven a polgári oldalt fogja támadni olyanokkal, amelyeket maguk követnek el. Az egész képet súlyosbítja, hogy nem kevés – magát a hatos összefogástól függetlennek tartott – O1G lényegű pártocska is van, könnyedén megszervezhető, hogy a 20-30 ezer toborzott szavazatszámláló taguk jó részét ezek égisze alatt nevezzék – ami megint csak a kormánypártok és jelöltjeik ellen való szavazást segíti elő. Lehetetlen nem látni, hogy erre készülnek. Az egyéb veszélyekre ezúttal nem térek ki, de tartok tőle, önmagában a tagállítási lehetőségek kiaknázása is döntő lehet. Kiváltképp úgy, hogy a törvényi kiskapuk révén még ellehetetleníteni sem lehet az előzetes szervezkedést. Csak megismételni tudom: a szabályozás, a vonatkozó jog keretein belül meg kellene előzni a bajt, mert utólagos sopánkodással nem megyünk semmire!
A másik gondolatom a “célegyenes” egyik legfontosabb eleme. A súlyos kérdés: melyik oldal fogja tudni megnyerni a közömbösök perdöntő részét? A nemzetféltő oldalról a közelmúltban sokunk vetett fel jobbító szándékú, dohogó, “érted haragszom, nem rád” típusú kritikákat regnáló elöljáróink, képviselőink, médiaharcosaink tevékenysége kapcsán. Ezekből sok az ún. túlaggódó, de számos fölvetés nagyon is jogosnak ítélhető. Mind-mind jószándékból történt, akár eljutott a vezetőkhöz, akár nem. Az értékesebbje sohasem élt az ellen eszközeivel, sárdobálással, köpködéssel. Olyanokat írtunk, hogy “a sok rossz közül mindig a legkevésbé rosszat kell választani”, meg hasonlók. Mivégre volt a visszafogott hangvételre, kritizálásra való törekvésünk? Nem azért, mert nem akarnánk bízni a mieinkben, nem azért, mert nem fogadnánk el az eredmények miatti egyérteműségeket, “ez az oldal épít, a másik meg csak rombolni tud” stb igazságokat – hanem kizárólag azért, mert balga módon azt hittük, hátha eljutnak ezek a tisztességes vélekedések a túloldaliakhoz is, horribile dictu hátha helyes irányba terelhető egyikük-másikuk. Naívitás! Megmerevedtek a lövészárkok. Nem olvasnak, nem hallgatnak, nem néznek arról az oldalról tőlünk semmit. Csak a frontharcosaik, azok is csupán azért, legyen mit kigúnyolni, kifordítani, támadni. Az ő saját tömegeik meggyőzése annyira sikerült, hogy ami innen jön, minden hazugság, semmi sem jó és erőszakos sarkítással nélkül is állítom: ha választaniok kell egy nevesincs, utcáról befogott, vagy külföldről küldött vadidegen és egy itthon már régóta elismerten regnáló kormánypárti jelölt között, hát gondolkodás nélkül az előbbire adják a voksukat.
Kiváltképp a közelmúltban újra “elvesztett” fővárosunkra igaz mindez – sajnos ma is. Valljuk be, az is tény, hogy ez immár jobbára kölcsönös, bár nem csak a stílus, a tartalom is homlokegyenest más. A legélesebb példa: mi nem fenyegetünk fizikai megsemmisítéssel. Ők feles többséggel is újraírnák az alkotmányt és fennen hirdetik, a folyamatosan belengetett számonkérés, fegyházasítás idejére secperc felfüggesztik a jogállamot – persze csak miután a mai törvények szerint átveszik a hatalmat. Amihez elvárják a győzelmük elismerését, amit ellenkező esetben soha nem tudnak megtenni. Vezetőik mindenkor a magyar lélektől idegen érdekeket szolgálnak. A nemzetérzelmű polgári vezetés mást tart fontosnak. A bele nem gondoló, a minden választást eldöntő bizonytalan milliók pedig “az egyik tizenkilenc, a másik egy híján húsz” önáltató vélekedést, 2022-re életveszélyes, mindenre rálegyintő, olykor a “ki fizet többet” magatartásformát vallják, pedig micsoda különbség! Később remélhetőleg lesz becsülhető, nemzeti minimumot magáénak valló ellenzék is – szükség lenne rá – egyenlőre azonban valós alternatívát kínáló ilyen még a látóhatáron sincs.
A mieinkkel szemben sok kritika él és élhetne most is, de és ez a lényeg: most nem ennek van ideje. Eddig történt, ami történt, most már csak az a fontos, hogy április 3-án a lehető legtöbb szavazásra jogosult honfitársunk be tudja látni: itt és most a meglévő kormánypártok az egyetlen olyan erő, amely ténylegesen ellent tud állni a világméretű balliberális gőzhengernek, az összes külső/belső természet és emberellenes törekvésnek, nemzetrontó szándéknak.
Most végképp nem veszíthetik kedvüket, készségüket, tartásukat az első vonalbeli küzdőink. Erősebbnek, okosabbnak, hitelesebbnek, felkészültebbnek kell lenniök, mint valaha. Most igenis feltétel nélkül támogatnunk kell őket, érezniök kell, hogy az ország nagyobbik része igenis velük van. Április 3 után újra folytatódhat a felelős kritika.
Innen lentről úgy néz ki, hogy Földünkön ma csak hazánk és Lengyelország esélyes az ellent állásra – amíg ezek a nemzetek még egyáltalán választásokon megalapozott polgári kormányzás alatt maradhatnak. Esély még a V4, részben az olaszok, a kis balti közösségek egy része, egyes nyugati, most még sajna messze nem elég erős konzervatív pártok – ugyanakkor nem túlzás állítani, hogy az élenjáró, az utat mutató ebben a küzdelemben maga Magyarország.
Vannak köztünk olyan lelkes társak is, akik egészséges írigységgel néznek 48 és 56 nagyjaira, akik szerencsések voltak oly korban születni, hogy igazi hősök lehettek. Nos – a 2022-es történés állítom, hogy legalább akkora jelentőséggel bír. Mindig szlogen volt parlamenti választáskor a “most, vagy soha”, stb – a mostani viszont valóban évtizedekre meghatározza nemzetünk jövőjét. Valódi szabadságharc, amelynek kellős közepében vagyunk. Ha győzünk, ugyan nem tűnik el az ellen, de végzetes sebet kap az idea, amely szerint minden és mindenki megvehető – amely szerint a politika komolyabb dolog, mintsem azt holmi népakaratra lehetne bízni, amely szerint egyszer kell csak az egész golyóbis emberanyagát arctalan, eladósított, kereszténytelenített, engedelmes, kizárólag mammonimádó, hitetlen tömeggé tenni és soha nem lesz képes már felemelni a fejét.
A Mindenható bocsássa meg, ha tévednék, de tökéletlenségem és tudásnélküliségem teljes tudatában is úgy vélem, hogy ez esetben fájdalom, de nem lőttem mellé. Tavasszal két pozitív megjelenésünk mindenképpen kell legyen. Március 15 – békemenet és április 3 – választás.
Kedves kortársaim – szó, ami szó – ekkora a tét. Nevemet most sem tagadom el – az írás elején megtalálható – ellenben a hitelesítő “s.k.” aláírás ezúttal legyen hangyányit tartalmasabb. Egyik jelzője sem kitaláció, mert visszatérően ilyenekkel tisztelnek meg bennünket az enyhén szólván egyre kevésbé tolerálható túloldalról:
Egy sötétben tartott, trágyával etetett gombaszerű, eltakarítása során földönfutóvá teendő, börtönbe juttatandó és/vagy lámpavasra való akasztása után IFA platókon begyűjtendő, a gaz lakájmédián csüngő, népátverő rezsicsökkentésnek, parasztvakító családsegítésnek, a haladóprogresszívLMBTQgendertagadóknak, agyonérzékenyített kisóvodás gyermekek szülői beleegyezésnélküli nemátalakítását tök hülyén ellenzőknek EUellenesen bedőlő ostoba, fehér, heteroszexuális, patkányforma, gondolkodniképtelen, szerencsétlen undorító fasiszta mégegykeresztrejtvényhezisbuta, teljesen aberrált vidéki, velejéig bunkó, agyi fogyatékos tudatlan, abszolúte félre és megvezetett, pfuj homofób lesznemulass képződmény, aki pármillió társával együtt nem hajlandó örülni annak, ha majd Indiába kéne járnia szemműtétre.
K.Cs.A.
