Közlemény

Bizonyított, hogy a budapestiek rossz lóra tettek. A főpolgármester naponta tesz tanúbizonyságot szakmai és politikai alkalmatlanságáról. Az ellenzéki pártok teljesen átvették tőle az irányítást, a főváros kasszájának kulcsát is nekik adta. A pénzkészletet így vígan használhatják kampánycéljaikra. A fizetésképtelenséggel azonban majd el kell számolni.

Kiváló képességű, felkészült vezetőnek is lehetetlen feladat lenne nyolc órában, a fővárosban felmerült feladatok ellátása. Karácsony Gergely víziója, hogy már a miniszterelnöki székben ül. Ezért kampányol is, elhanyagolva az adófizetők által rárótt kötelezettségeket.

Pókerjátékos. Előhúzta a kormányzsarolás piros ászát, kilátásba helyezte az atlétikai VB, általa szerződésben jóváhagyott megvétózását. A kártyajátéknál maradva, a kezében tartott lap legfeljebb tök alsó.

A diákváros és a Fudan Egyetem is, ha a magyar emberek úgy akarják, meg fog épülni. A választópolgárok többsége tudja, hogy kik építenek és kik azok, akik rombolnak.

Rombolásnak nevezhető Budapest közlekedésének szétverése. Családok és vállalkozások költségeit emelik a dugók az üzemanyag fogyasztás növekedésével, az emberek idejének elrablásával és a környezetszennyeződés fokozásával.

Nemcsak a Lánchíd és a Blaha Lujza tér munkálatai okozzák a közlekedési káoszt, hanem több, egyszerre elkezdett beruházás, pl. a XI. kerületi Péterhegyi út alig 200 méter hosszúságú szakaszának felújítása, ahol a helyi polgármester, László Imre, az ellenzéki előválasztás favoritja, Gy. Németh Erzsébet és Molnár Gyula, MSZP-DK-s kerületi képviselő behunyt szemmel asszisztál a munkálatok több hónapos elcsúszását tudomásul véve. Nyugodt szívvel elfogadják, hogy szeptember 1-től az agglomerációból érkezők és a helyi lakosok autóikkal akár több órás fogságba eshetnek.

Karácsony Gergely mielőbb mondjon le, egy üleppel nem lehet két biciklit hajtani.

CÖF-CÖKA vezetősége

Szerző
CÖKA

Szólj hozzá!

Kövessen minket a hírportálunkon és A közösségi médiában!