Rövid írások

Index és a hangulatkeltés

Ellentétben az Index újságírójával, Víg Györggyel szemben én ezt „tapasztaltam”. Az  újságíró elismerve, hogy soron kívül kapta meg a koronavírus elleni kínai gyártmányú oltóanyagot, a lapjában szeretne  bizonytalanságot kelteni a vakcina, valamint az egészségügy iránt. Azt írja, hogy a reumás betegek között kellett várakoznia, (az oltások beadásának ideje és módja csak szervezés kérdése, amit a  háziorvos dönt el). Az oltást ugyan fiatalabb kora ellenére soron kívül megkapta, most arról ír, hogy a vakcina után szédült és kótyagos volt mintha lerészegedett volna. Az hogy fogyasztott-e alkoholt előtte a magánügye, szédülést pedig valószínűleg az Index főszerkesztőjének kedvéért az oltásra fogta. Én és a feleségem Pesterzsébeten voltunk oltáson, az asszisztensnő hívott fel telefonon és egyeztettünk időpontot, nem rendelési időben. Azt kérte, hogy fél tízre legyünk ott, akkor be is léptünk a rendelőbe és rá öt percre távoztunk beoltottan. Várakoztunk  kb. 20 percet  4-5 hasonló korú (70-80) közötti ember társaságában, megfelelő távolságot tartva egymástól, miután átvettük az oltási igazolást távoztunk. Minden flottul ment, ezért köszönettel tartozunk a házi orvosunknak és az asszisztensének. Mellékhatás annyi volt, hogy kezdtük magunkat nagyobb biztonságba érezni, hogy mindent megtettünk a betegség elkerülésére, családtagjaink és mások védelmében.  Nem volt szédülésünk és nem voltunk kótyagosak, igaz  nem ittunk „alkoholt”. Víg Györgynek viszont azt üzenem, hogy kár volt „bevállalnia” az oltást,  valószínűleg sok idősebb és jobban rászoruló embert soroltak hátrább miatta – akik boldogan bevállalták volna –  ezzel fokozottan kitéve a vírusnak, hacsak nem azért tette, hogy a vírus elleni küzdelmet saját karrierje és pártpolitikai célokra használja fel.

Mi várjuk a második oltást mert az már nagyobb védettséget fog adni, igaz az Index írásaival szemben  a vírus is tehetetlen, az továbbra is fertőzni fog.

Budapest. 2021. február 28.

V.Gy.
_______________________________________________________

Kultúrharc

Meghan és az Angol királyi család közt zajló vita rávilágít a különböző kultúrák közti különbségekre. Viccesen szokták mondani, hogy Angliát és Amerikát egy dolog választja el egymástól a közös nyelv. Harry és Meghan esküvöje óta a nyelv mellett a család és fiatal pár között a „nyelv” mellett megjelent a kultúra, a családból hozott és örökölt nevelési eltérés. Meghan Amerikában szocializálódott, nőt fel és hozta magával az amerikai liberális életformát, ami szerint mindenkinek minden jár, azt csinál amit akar, nem törődve  illemmel, hagyományokkal, kultúráltsággal.  Miután Harry felesége lett, a király család befogadta, Ő viszont nem tudott, vagy nem akart és nem is akar alkalmazkodni a rangjához illő, a királyi házban több száz éve kialakult életvitelhez, viselkedési formához. Meg akarja változtatni a angol hagyományokat, és átültetni az amerikai liberalizmust, világpolgárságot. Még az sem zavarta, hogy a férjét teljesen elszakította családjától,  a hatására lemondott minden rangjáról, minden őt megillető címéről, elhagyta szülőhazáját, viszont a család által szerzett vagyont vitte magával.

Most a koronavírus járvány idején,  Erzsébet királynő férjének, Harry nagyapjának súlyos betegsége ellenére, Meghan megunta, hogy a sajtó közel egy éve nem Vele foglalkozik, nem róla szól a híradások nagy része, nincs a központban, megszólalt és nyilatkozott a királyi családról, hamis színbe tüntetve fel Őket, még a rasszizmus vádjától sem riadt vissza. Azt állítva, hogy fia azért nem lett herceg mert bőrszíne nem elég előkelő a királyi családban. Ez természetesen hazugság, hisz egyetlen gyermeknek sem jár automatikusan a hercegi cím, erről a királynő dönt. Most elérte célját, reflektorfénybe került, róla szól minden híradás, amivel súlyos károkat okoz Angliának és a monarchiának. De lehet, hogy az új,  liberális világrendnek ez a célja. Egy TV riporternek az állásába került, hogy megpróbálta megvédeni a királyi családot és Meghanra nézve kellemetlen dolgot állított. Sajnos, a média nem a hagyományok megtartásának oldalán áll, nem áll ki a krályi család védelmében, nem védi azokat az értékeket aminek a meglétével Anglia a világ egyik legnagyobb hatalma lett.

Ez az epizód is bizonyítja, hogy Európa mennyire más mint Amerika, hogy a kultúrába bele kell születni és nem lehet megtanulni. Ha Amerika és Anglia között, akik szinte szomszédos országok kibékíthetetlen a kultúrharc, hogy várhatjuk el a migránsoktól, hogy európaiak legyenek és integrálódjanak. Egy mohamedántól sem várható el, hogy elfogadja és gyakorolja a keresztény etika elveit, ami nem egyenlő a keresztény vallás felvállalásával. Ahogy Meghan soha sem lesz izig-vérig hiteles angol hercegnő, úgy egy migráns sem lesz európai attól hogy idetelepül.

Budapest. 2021. március 13.

V.Gy.
______________________________________________________________

Kötelező

Magyarországon minden gyermek megkapja a kötelező oltásokat annak érdekében, hogy biztonságban fejlődjön és felnőjön. Nem kérdezik a szülőket, hogy akarják-e  gyermekük számára az oltást vagy nem. A szülőt az oltás elmulasztása esetén büntetőjogi felelősség terheli. A cél, hogy csökkenjen a csecsemőkori, gyermekkori halandóság. Miért nem lehet a kornavírus elleni oltást is kötelezövé tenni, miért nem lehet megbüntetni azokat akik, tudatosan meg akarják fertőzni embertársukat, és tudatosan az egészségügyi  szakemberek ellen agitálnak, a betegségből is politikai kérdést kreálnak. Törvénybe kellene iktatni a kötelező védőoltást, és bűnteni azokat akik támadják az egészségünk érdekében éjjel nappal dolgozó orvosokat és ápolókat. Etikátlan kijelentéseket tesznek, miszert a vírus jobb mint az oltás, mondja mindezt egy orvos és még mindig nem vették el a diplomáját. Ha azt szeretnénk, hogy megszünjön a járvány,  ismét mindenki élhesse a régi megszokott életét, a gazdaság működjön, a szállodák, a színházak, különböző kultúrális létesítmények ismét fogadhassanak érdeklődőket, akkor magunk mögött kell tudni a koronavírus járványt, aminek egy feltétele van a virológusok szerint, hogy mindenki oltassa be magát.

Budapest. 2021. március 13.

V.Gy.

 

 

Szerző
CÖKA

Szólj hozzá!

Kövessen minket a hírportálunkon és A közösségi médiában!