A Nemzeti Jogvédő Szolgálat értesítése

Gaudi-Nagy Tamás a Facebookról: a totális balliberális véleménydiktatúra kapujában vagyunk (njsz.hu 2021. január. 13. 2021. 10:10 )

http://njsz.hu/gaudi-nagy-tamas-a-facebookrol-a-totalis-balliberalis-velemenydiktatura-kapujaban-vagyunk/

(Megjelent a pestisracok.hu oldalon 2021. január 12-án)

A Facebookon már nem lehet a közügyeket szabadon megvitatni, eszmét cserélni, közösségeket építeni. Azokat az alapelveket tiporják sárba, amelyeket egykor meghirdettek, amelyek mentén létrejöttek — mondta a közösségi platformról portálunknak Gaudi-Nagy Tamás, a Nemzeti Jogvédő Szolgálat ügyvezetője, aki szerint a nemzeti szuverenitás, a véleménynyilvánítás és a normalitás védelmének jegyében meg kell regulázni az önálló rezsimmel, szabályzati rendszerrel teljesen önkényesen működő Facebook-csoportot, melyet a mobiltelefon szolgáltatókra vonatkozó szabályokból merítve kellene keretek közé szorítani hazánkban. Megjegyezzük, éppen tegnap írtunk arról, hogy a Facebook az évek óta nagyon sikeres oldalunkat egy ostorcsapással likvidálta: december 15-én gyakorlatilag elérhetetlenné tettek minket a Facebook-felhasználók számára, az érdeklődők kilencven százalékát kizárva.

Egyre erőteljesebb balliberális cenzúra érvényesül a Facebookon, ahonnan gyakran egyik pillanatról a másikra eltűnnek népszerű patrióta posztok, vagy hosszú évek óta működő rengeteg követővel rendelkező oldalakat hatástalanítanak a Nagy Testvér rejtélyes algoritmusai. A Nemzeti Jogvédő Szolgálat ügyvezetőjét arról kérdeztük, mit lehet tenni azokban az esetekben mikor sérülnek a felhasználók jogai.

FOGYASZTÓVÉDELMI KÉRDÉS IS

Gaudi-Nagy Tamás a PestiSrácok.hu-nak kifejtette, fogyasztóvédelmi oldalról is megközelíthető és megközelítendő a kérdés, hiszen a felhasználók lényegében fogyasztói pozíciót foglalnak el, szolgáltatást vesznek igénybe. Rámutatott, hogy a szolgáltatókra és a fogyasztók védelmére vonatkozóan az Európai Unióban is harmonizált, viszonylag egységes szabályok vonatkoznak, tehát a jogszabályi háttér már létezik.

A FACEBOOK SZEMBEMEGY A JOGI ELŐÍRÁSOKKAL

Gaudi-Nagy Tamás szerint a mobiltelefon szolgáltatókhoz némiképpen hasonló helyzetben van a közösségi oldal szolgáltatója. Példaként említette, ha a vállalat önkényes döntéssel, pusztán a beszélgetés tartalma miatt valakiket a szolgáltatásból kizárna vagy jogosultságait korlátozná, akkor széles körben és hatékonyan tudna vele szemben fellépni az előfizető: írásban benyújthatná panaszát vagy bemehetne a kötelezően működő ügyfélszolgálatra, de fordulhatna a versenyhivatalhoz, fogyasztóvédelmi hatósághoz vagy az előfizetői szerződés megszegése miatt a magyar bíróságon perelhetné a céget, tehát kompakt, modern, hatékony, a fogyasztókat védő szabályozási rendszerről van szó. A jogász szerint elfogadhatatlan és fenntarthatatlan, hogy a Facebook viszont a jól működő jogi keretrendszeren kívül teljesen önálló rezsimmel, szabályzati rendszerrel, önkényesen működik szembemenve a vélemény-nyilvánítási szabadságot garantáló és a világnézeti alapú hátrányos megkülönböztetést tiltó nemzetközi és hazai jogi előírásokkal.

IDEOLÓGIAI DISZKRIMINÁCIÓ

A Facebook-csoport deklaráltan és bizonyíthatóan a virtuális globális új világrend egyik zászlóshajója, ezért a patrióta, értékvédő, hagyományőrző, keresztény és nemzeti alapokon álló szellemiség, a normalitás, a konzervatív eszmék esetében negatív diszkrimináció, a balliberális üzenetek tekintetében pedig pozitív diszkrimináció érvényesül ezen a felületen

— magyarázta portálunk érdeklődésére Gaudi-Nagy Tamás, aki szerint minden államtól, de különösen a nemzeti identitást védő szellemiségben működőktől elvárható, hogy éljen a jogalkotási monopóliumával és találja meg azt a megoldást, amellyel a Facebook ideológiailag elfogult, kártékony, önkényes gyakorlatával szemben meg lehet védeni a polgárokat, akiknek ugyanazokat a jogvédelmi és jogérvényesítési lehetőségeket kellene biztosítani, mint a mobiltelefon előfizetőknek.

A nemzeti jogvédő úgy véli, a Facebook esetében is szükség lenne magyarországi fióktelepre, illetve könnyen elérhető ügyfélszolgálati hálózatra.

NEMZETKÖZI PÉLDÁK

A Nemzeti Jogvédő Szolgálat ügyvezetője rámutatott, hogy világszerte kihívást jelent az önkényesen működő Facebook jogi keretek közé terelése. Oroszország, Törökország, Kína és az Amerikai Egyesült Államok is komoly csatát vív ezekkel a csoportokkal.

Az USA-ban nagyon komoly eljárások folynak a Facebook konglomerátummal szemben. Csaknem ötven amerikai tagállam legfőbb ügyésze indított összehangolt versenyjogi pert a Facebook ellen, mert tisztességtelen módon teszik tönkre versenytársaikat és a versenyjogi törvény szabályait megsértve növekednek. Franciaország pedig némi sikert ért el, mikor az adózás oldaláról közelítette meg a problémát, Oroszország a saját adatvédelmi szabályainak megszegése miatt próbálja megszorongatni az óriáscéget– sorolta a nemzetközi kísérleteket.

Csak orosz szerveren lehet tárolni orosz állampolgárok adatait, így próbálják rákényszeríteni a határokon átívelő szolgáltatásokat végző cégeket, hogy mindenképpen legyen orosz szerverük, ami egyfajta kontroll és tettenérési lehetőséget biztosítana, hiszen térben és időben behatárolható szolgáltatásról van szó– magyarázta a jogász, aki a közösségi portál hatalmas profitjára is rámutatott, mikor megjegyezte, hogy a Facebook egyéves árbevétele nagyjából annyi, mint Hollandia egy éves GDP-je.

PRÓBAPERT FONTOLGAT A JOGVÉDŐ

Hazánk megvédése érdekében kormányzati stratégiát kell működtetni e téren is

– szögezte le Gaudi-Nagy Tamás, aki szerint olyan vehemenciával kellene fellépni a közösségi oldalon zajló jogtiprások ellen, ahogy a migráció kérdésében teszi azt Magyarország.

Új szakaszába lépett a világhálón zajló ideológiai háború

– jelentette ki a Nemzeti Jogvédő Szolgálat ügyvezetője annak kapcsán, hogy hirtelen megszaporodtak a jobboldali értékeket képviselő felületeket ért korlátozások.

A FACEBOOK ELFOJTJA A PATRIÓTA HANGOKAT

2019-ben az európai parlamenti választási kampány idején a Toroczkai László a csaknem kétszázezer követővel bíró oldalát törölték, a Mi Hazánk Mozgalom elnöke pert indított, de az eljárás még az elején tart. Megdöbbentő módon törölte a Facebook az európai patrióta összefogás elősegítését célul tűző magyar European Patriots Unite Egyesület – amelyben magam is elnökségi tag vagyok – profilját is egy olyan karitatív tartalmú karácsonyi poszt miatt, amely arról szólt, hogy az egyesület adományt ad át Böjte Csaba ferences szerzetes csodás eredményekkel működő keresztény szellemiségű erdélyi gyermekintézmény-hálózatának. De éppen most vált totálissá a vélemény-cenzúra

– hangsúlyozta Gaudi Nagy Tamás, utalva arra, hogy Donald Trumpot, a még hivatalban levő amerikai elnököt az egész világ szeme láttára hallgattatják el a balliberálisokkal szövetkező óriásvállalatok.

VIRTUÁLIS KARANTÉN

A PestiSrácok.hu már beszámolt róla, hogy többek között Varga Judit igazságügyi miniszter, Novák Előd, a Mi Hazánk Mozgalom alelnöke és a portálunk hivatalos oldalát is igyekszik hatástalanítani a Facebook.

Tegnap megírtuk, a Facebook az évek óta nagyon sikeres oldalunkat egy ostorcsapással likvidálta: december 15-én gyakorlatilag elérhetetlenné tettek minket a Facebook-felhasználók számára, az érdeklődők kilencven százalékát kizárva. Gaudi-Nagy Tamás szerint az ilyen esetekben jelenleg kérdéses egy esetleges hazai jogi eljárás sikere.

A biztos jogalapok hiánya és az érzékenyített bírói kar miatt jelenleg egy perindítás bizonytalan kimenetelű lenne

– hangsúlyozta a jogvédő, aki ennek ellenére fontolgatja, hogy próbapert indít a Facebook túlkapásai és az ideológiai cenzúra miatt.

ALTERNATÍV KÖZÖSSÉGI OLDALAK

Úgy tűnik érdemes más platformokat keresni a közügyek szabad megvitatását kedvelőinek, mert a Facebook felületein ezt már nem lehet szabadon megtenni. Nem lehet szabadon eszmét cserélni, nem lehet szabadon közösségeket építeni. Mindez a demokrácia lényegét ássa alá, mert a liberális elfogultságú cenzúra öncenzúrázó hatást vált ki, amely a vélemény-nyilvánítási szabadságra korlátozó nyomást helyez. Ezt nevezi az emberi jogi szaknyelv lehűtő hatásnak – chilling effect –, ami káros. Éppen erre hivatkozva támadják a balliberális politikai tényezők egyébként előszeretettel hazánkat a médiaviszonyok kormányzati befolyásolását túldimenzionálva. „Természetesen” az alapvető jogok szószólóit nem zavarja a patrióta-jobboldali vélemények Facebook-cenzúra általi elnyomása. Azokat az alapelveket tiporja sárba a Facebook, amelyeket anno meghirdettek a létrehozáskor

– ecsetelte Gaudi-Nagy Tamás, aki arra is kitért, hogy nemzetközi és hazai színtéren is létezik már több olyan új közösségi platform, ahol nem sérül a szólásszabadság, így teret kaphatnak azok a patrióta szellemiségű véleményformálók is, akiket a Facebook rendszeresen töröl vagy virtuális karanténnal zár el a nyilvánosság elől.

NEMZETI SZUVERENITÁSUNK A TÉT

A szuverenitásunk védelmének a szempontjából elengedhetetlenül fontos, hogy szabadon tudjon a kormányzat és minden patrióta keresztény ember kommunikálni arról, hogyan szeretnék megélni a saját magyarságukat és közösségeket építeni, szervezni annak érdekében, hogy ezekkel a globális, liberális, világkormányzati törekvésekkel szembe szállhassunk. Nem lehet sikeres az uniós diktátumokkal, a migrációs nyomással szembeni védekezés, ha nem teremt jogi eszközöket mielőbb az Országgyűlés annak érdekében, hogy ezek az óriáscégek megregulázhatók legyenek

– hangsúlyozta a jogvédő, aki úgy véli, érdemes alternatív platformokhoz is csatlakozni.

Szerző
CÖKA

Szólj hozzá!

Kövessen minket a hírportálunkon és A közösségi médiában!