A baloldal szégyene

A pesterzsébeti önkormányzat baloldali képviselői, többségüket kihasználva a Polgármester a jobboldal előterjesztésére, valamint a helyi Fidesz szervezet  támogatása ellenére nem szavazta meg, hogy Dr. Bagdy Emőke Pesterzsébet díszpolgára legyen. Bagdy Emőke édesapja  a XX. kerületben volt református tiszteletes, aki hosszú éveken keresztül egy imaházban tartotta  az Istentiszteletet. Az  emlékére, annak a helynek közelében ahol az imaház állt –  amely azóta lebontásra került – Makovecz tervei alapján református templom épül, az első budapesti Makovecz-templom. A templom megépítését támogatta Szabados Ákos Pesterzsébet polgármestere, a helyi Fidesz, a magyar kormány és édesapja emlékét megőrikítendő    Dr Bagdy Emőke felajánlotta egy évi jövedelmét. Széchenyi óta nem sokan tettek hasonló felajánlásokat hazánkban.

Bagdy Emőke klinikai szakpszichológus, a pszichológiai tudomány kandidátusa, professzor asszony több ezer előadást tartott, könyveket írt a prevenció, a pozitív pszichológia, boldogság pszichológia témákban, nagy számú ismeretterjesztő írást jelentetett meg. Napjainkban pedig kivette részét a koronavírus járvány lekűzdésében, amikor stressz helyzetben lévő embereknek nyújtott lelki támogatást. Folyamatosan dolgozik, jelenleg is  oktatja a jövő pszihológusait.

Élete példaértékü, amit csak a baloldal nem akar elismerni, mert egy nagy bűne van, hogy nemzeti érzelmű és vallásos. Követeljük minél többen, hogy a XX. kerületi képviselőtestület újra tárgyalja az előterjesztést és Dr. Bagdí Emőke legyen a kerületünk díszpogára, még ebben az évben.  Mert ez a legkevesebb amit a kerület adhat Neki.

Budapest. 2020. július 8.

V.Gy.

 

 

 

 

 

 

Szerző
CÖKA

Szólj hozzá!

Kövessen minket a hírportálunkon és A közösségi médiában!