Hátrább az agarakkal!

A kormányfő a minap azt kérte az ellenzéktől, hogy fogadja el a veszélyhelyzet fenntartásáról szóló törvény azonnali tárgyalását jóváhagyó, az Országgyűlés normál ügyrendjétől eltérő eljárást azért, hogy a már meghozott, a veszélyhelyzet kezelésére vonatkozó kormányrendeletek folyamatosan hatályban maradhassanak.

Bonyolult jogi eljárásrend áll a kérés mögött, fárasztó lenne a joggal nem foglalkozó közönség számára a háttér részletezése. De a lényeget mindenkinek meg kell értenie.

A lényeg pedig a következő szóban rejlik: katasztrófahelyzet. Ugye tudjuk, mit jelent a görög eredetű szó? Megsemmisülést, csapást, az emberi élet pusztulását. Nos, pillanatnyilag ilyen helyzetben vagyunk, és döbbenetes, hogy a baloldali ellenzék Orbán-fóbiájától hajtva nem hajlandó normális emberként kezelni a helyzetet. Pedig az életünkről van szó. Ezt Alaptörvényünk szelíden veszélyhelyzetnek hívja, amely úgynevezett különleges jogrend alkalmazását igényli. Amikor az élet normálisan zajlik, az általános jogszabályok keretei között működik az állam.

De nem kell ahhoz nagy tudomány, hogy belássuk, amikor nem mindennapi körülmények között zajlik az élet, valami másra van szükség, hogy az ország irányítható legyen. Ezeket a helyzeteket az Alaptörvény határozza meg. Az országgyűlés idegen hatalom fegyveres támadásának közvetlen veszélye esetén rendkívüli állapotot, a törvényes rend megdöntésére irányuló fegyveres cselekmények esetén szükségállapotot, külső fegyveres támadás veszélye esetén megelőző védelmi helyzetet, terrortámadás esetén a kormány kezdeményezésére terrorveszélyhelyzetet hirdet. Az élet- és vagyonbiztonságot veszélyeztető elemi csapás esetén azonban a kormány kapott jogosítványt a veszélyhelyzet kihirdetésére. Ezekben az esetekben beszélünk különleges jogrendről, amely alatt érthetően azonnali és különleges intézkedéseket kell elrendelni, amely eljárásokat a honvédelemről, a veszélyhelyzetben pedig a katasztrófavédelemről szóló törvény szabályai garantálják.

Különleges jogrendben az alapvető jogok gyakorlása néhány kivétellel felfüggeszthető vagy korlátozható, de az Alaptörvényt alkalmazni kell, és az Alkotmánybíróság működése sem korlátozható. A különleges jogrendet az annak bevezetésére jogosult szerv megszünteti, ha kihirdetésének feltételei már nem állnak fenn. Nos, jelen esetben a kormány a koronavírus pusztítására tekintettel veszélyhelyzetet hirdetett, amelyet határzárral, otthoni tanulással, hatósági karanténok elrendelésével próbált első lépésben azonnal orvosolni. Ezek a rendeletek azonban az Alaptörvény szerint csupán tizenöt napig lehetnek hatályban az országgyűlés felhatalmazása nélkül, ezért életmentő szükséglet lett volna, hogy a parlament a tizenöt nap lejárta előtt „megerősítse” a rendeleteket. Ehhez azonban az ellenzék együttműködése kellett volna, amelyet nem kapott meg a kormány.

Biztos vagyok abban, hogy kormányfőnk és kormányunk rendkívüli erőfeszítések árán megoldja a jogi helyzetet, és kizárólag a tízmillió magyar érdekét és életét veszi figyelembe azért, hogy egy napra se nyíljanak meg újból a határok, hogy ne jöhessenek repülőjáratok Ferihegyre, hogy ne nyíljanak meg ismét a felsőoktatási intézmények, ahol a fiatalok agyonfertőzhetik egymást. Persze ettől a megoldástól az ellenzék nagyon szomorú, és elkeseredetten nyilatkozták, hogy „a Fidesz hataloméhségét ismerve, sajnos biztosak lehetünk abban, hogy a jövő héten a kétharmad birtokában minden korlátozás nélkül meg fogják szavazni”. Nagyon reméljük, hogy így lesz, mert ha nem, az ellenzék elképesztő felelőtlensége miatt sokan kerülhetnénk életveszélybe.

Az ellenzék riasztó viselkedése azonban felvet néhány kérdést. Hogy volt mersze pont Gyurcsánynak a parlamentben a demokráciá­ról papolni, és felszólítani a hetek óta éjjel-nappal pihenés nélkül szervező, gondolkodó kormányfőt arra, hogy dolgozzon? És honnan volt bátorsága 52 ellenzéki képviselőnek, hogy tízmillió magyar életével szórakozzon? Honnan volt képe a V21 (volt miniszterek és államtitkárok csoportja) tagjainak, hogy azt feltételezzék, hogy Orbán Viktor korlátozni kívánja a szólás- és sajtószabadságot csak azért, mert a mocskos rémhírterjesztést kemény büntetéssel sújtaná a parlament? Csak nem retteg az ellenzék és sajtója, no meg civil irányítóik attól, hogy megnyilvánulásaik nagy része ilyennek fog minősülni?

De mitől ilyen ellenséges a baloldal? Attól, hogy „nem bíznak az Orbán-kormányban”. Abban a kormányban, amely az ellenzék egy része által itt hagyott mocskot felszámolta, amely a világon páratlan családtámogatási programot vezetett be, amelyik öt éve védi hazánkat és Európát az illegális migrációtól. Nem bízik abban a kormányban, amelyik az elmúlt években mindenütt elismert gazdasági felemelkedést biztosított, amelyik felszámolta a munkanélküliséget, példaértékű gyorsasággal lépett a gyilkos kór elleni harc megszervezésében, s amelyik tizedik éve kétharmados többséggel irányítja az országot. Mert bár az ellenzék nem bízik a kormányban, az állampolgárok milliói igen.

Míg az ellenzék azt látta, „hogy az elmúlt hetekben a kormány alkalmatlannak bizonyult időben felismerni a veszélyt és kezelni azt”, mi, állampolgárok azt látjuk, hogy ennél a kormánynál alkalmasabb szervezet nem is állhatna ebben a borzalmas szituációban az állam élén. Gondoljanak bele, mi történne velünk, ha most Gyurcsány, Szél, Fekete-Győr, Szabó Tímea, Had­házy vagy bárki hozzájuk hasonló lenne a kormány feje? Még a gondolatától is borzadok.

A vétószavazás után egy nappal kiadott közös nyilatkozatuk pedig elhallgat egy tényt: a parlamenti vitában a szocialista frakció vezetője csupán egy gesztusért könyörgött a miniszterelnöknek. Egy gesztusért, amelyet híveik számára úgy tudtak volna továbbítani, hogy Orbán meghajolt a követelésük előtt. Hogy végre valami morzsa nekik is jusson. Azt a gesztust kérte, hogy a törvény tartalmazzon legalább egy kilencvennapos határidőt, ameddig a veszélyhelyzetről szóló törvény hatályban lehet. Mert ha nincs benne határidő, félnének Orbán „túlhatalmától”. Attól, hogy a rendeleti kormányzással, időbeli határ nélkül olyan korlátlan hatalmat kap a kormány, amellyel elérheti, hogy ne legyen parlamenti választás 2022-ben. Hogy az ég nem szakad le!

Miközben emberéletek sokasága a kérdés, az ellenzéket a két év múlva esedékes választás érdekli csupán. Nem írnék most arról, hogy ennek még az esélye sem valós, hiszen a törvény kizárólag a járvány megállítása érdekében ad felhatalmazást a kormányrendeletekkel való irányításra. Arról sem írnék, hogy nem korlátlan idejű a felhatalmazás, mert a törvényjavaslat szerint a parlament bármikor visszavonhatja azt. Arról sem írok, hogy az ország összes lakójának az az érdeke, hogy minden téren hatályban maradjanak az eddigi rendelkezések, mert az életünk és a jövőnk függ tőle. És az sem szorul magyarázatra, hogy a vírus még nem közölte, meddig marad. Arra is csak utalok, hogy mindenki magából indul ki, vagyis számomra az ellenzék most bizonyította, hogy ha hatalomra kerülne, azzal korlátlanul visszaélne.

Nagyon úgy tűnik tehát, hogy ebben a valóban katasztrofális helyzetben egyetlen támasza van a tízmillió magyarnak: a jobboldali kormány és kormányfő, valamint az az operatív csoport, amely már szintén számos, méltatlan ellenzéki támadás célpontja volt. Ennek ellenére mindnyájan rendületlen hittel és erővel védenek mindnyájunkat a lehetetlen elvárások lehetővé tétele árán is. Ezért az orvosok, egészségügyi, kereskedelmi, tömegközlekedési dolgozók mellett ideje köszönetet mondanunk Orbán Viktor miniszterelnöknek, kormányának, a jogalkotóknak, az operatív törzs minden tagjának, a rendőröknek, katonáknak, akikben – a csaholó és katasztrófa esetén is csupán a saját politikai érdeküket szem előtt tartó baloldali ellenzékiekkel szemben – több millióan hiszünk! Köszönjük az erőfeszítéseiket, imádkozunk, hogy kitartsanak!

Mindnyájunkért, beleértve az életellenes ellenzékünk áldemokráciára hivatkozó, Orbán Viktortól rettegő szónokait is, akik tán életükben összesen nem vállaltak annyi felelősséget, mint amit a kormányfő vállalt csupán az elmúlt hetekben. Úgyhogy nagy léptékben hátrább az agarakkal!

(A szerző jogász)