Népek Krisztusa, Magyarország

https://www.magyarhirlap.hu/velemeny/20200121-nepek-krisztusa-magyarorszag

A tatárjárás után második honala­pítónk, IV. Béla azt állította, hogy „egész Európa, egész kereszténység, egész emberiség: ezért van a magyar”

Aztán Hunyadi, Zrínyi, Dobó, a ’48-as és az ’56-os hősök, a vasfüggönyt szétszakítók, a jogellenes bevándorlást ellenző és a kereszténységet támogató kormányunk azt bizonyítják, a királynak igaza volt.

Nemzetünk lelkiismerettel bíró fele évszázadokat átívelően védi Euró­pát, a kereszténységet, a teremtett emberi értékeket, miközben folyamatosan harcol a külföldi és a magyarul beszélő magyargyűlölőkkel. Vajon miért ruházta ránk a Teremtő ezt a védelmi szerepet? Nem tudjuk, de tény, hogy keletről származó népünk ékként tört be a Kárpát-medencébe, ahol nyugaton germánok, keleten szlávok, délen a Bizánci Birodalom, később az oszmánok uralkodtak. Azonban ősi „kereszténységünk”, majd Szent István királyunk hittérítő ereje s páratlan nyelvünkhöz való ragaszkodásunk megerősített minket, és Európa meghatározó hatalmává váltunk.

Edward Sapir és Benjamin Whorf nyelvészek elmélete szerint az anyanyelv nem csupán gondolataink for-­má­ba öntésére szolgáló eszköz, hanem gondolkodásunk alapvető meghatározója is. A más-más anyanyelvűek másképp szemlélik a világot: mást látnak belőle, más alapokra épül a tudatuk. Jakob Grimm, a híres meseíró mondta: a magyar nyelv logikus és tökéletes, felépítése felülmúl minden más nyelvet. Ove Berglund svéd orvos és műfordító szerint pedig a magyar nyelv az emberi logika csúcsterméke.

Lehet, hogy megfelelő erkölcsi alapokon állva nyelvünk „csúcstermékű” logikája miatt tisztábban látjuk a jövőt, mint más, kevésbé logikusan felépített nyelvezetű népek?

Szent Pió atya szerint: „Magyarország egy olyan kalitka, amelyből egyszer még egy gyönyörű madár fog kirepülni. Sok szenvedés vár még rájuk, de egész Európában páratlan dicsőségben lesz részük…” És mégis, nincs ország, amelyik több korbácsütést kapott volna a védelmezettektől, mint hazánk.

Márai Sándor 1956 karácsonyán írta Mennyből az angyal című versét. „Földrészek népe nézi, nézi, / Egyik érti, másik nem érti. / Fejük csóválják, sok ez, soknak. / Imádkoznak vagy iszonyodnak, / Mert más lóg a fán, nem cukorkák: / Népek Krisztusa, Magyarország.”

Igen, elérkezett hazánk leg­drasz­tikusabb megcsonkításának cente­náriuma, amely évforduló számunk­ra a békediktátum súlyos, száz éve folyamatosan megújuló negatív következményeit is magában foglalja. Hogy lesznek-e az évforduló kapcsán feszültségek határon túl és belül? Igen. S ezekből a feszültségekből a legelkeserítőbbek azok, amelyeket ellenzéki honfitársaink okoznak.

Apponyi tudta: „A járványok, különösen a morális járványok ellen minden torlasz hatástalan”. De a hazánkat elárulók legyenek olyanok számunkra, mint azok a zsidók, akik Pilátus kérdésére Barabást választották Krisztus helyett. Nem jelenthetnek többet, mint azok, akik az emberi létük rosszabb, alantasabb oldalát megtestesítő bűnöző mellett álltak ki a szeretetet, a tisztaságot, a megbocsátást és az igazságot képviselő messiás helyett. Sőt, elvakult gyűlöletükkel pillanatnyilag akár győzhetnek is, mert a megtévesztő ígéreteikkel és véleményükkel okozott tömeghisztéria – demokráciát és hamis jogállamiságot vizionálva – képes a gyenge, hatalomfüggő döntéshozók befolyásolására is, akik a népakarat nevében mossák kezüket döntésük meghozatalakor.

Az akkori Pilátusok is mosták kezeiket 1920-ban, mert a rendesen előkészített nemzetközi tömeghisztéria hazánkat áldozta fel a politikai és a gazdasági érdekek oltárán, csakúgy, mint a második világháború végén, aztán ’56-ban, vagy manapság, az öngyilkosságba fékevesztetten rohanó globalista korban. Így lettünk hát népek Krisztusa.

Tudjuk, a trianoni diktátumot az emberi lét jobbik felét képviselők nem fogadták el. Francesco Nitti olasz miniszterelnök 1924 szeptemberében így nyilatkozott: „Trianonban egy országot sem tettek tönkre gonoszabbul, mint Magyarországot. (…) Magyarország megcsonkítása annyira becstelen, hogy senki sem vállalja érte a felelősséget.” Stanley Baldwin angol miniszterelnök szerint „Európa békéje a trianoni békeszerződés napján szűnt meg”. Viscount Bryce angol történész 1920 márciusában pedig azt mondta: „Az olyan elrendezés, amelyet az igaz­ságosság elveivel ellentmondásban valósítanak meg, nem lesz tartós elrendezés”.

Ne higgyük, hogy akkori, hazánk legnemesebb „szerveivel” gazdagodó szomszédos országok és mai utódaik ne lennének tisztában mindazzal, amit 1920-ban elkövettek ellenünk a győztes hatalmak, és a hozzájuk dörgölőző kisantant képviselői. Nem csoda, ha az egy évszázadon át titkolt, elhazudott és elferdített történelemből, mint mocsárból a mérges gáz, folyamatosan szivárog a magyargyűlölet, és már egy ártatlan térkép is magyar revíziós szándékok gondolatát veti fel a tudatlanoknál, a gyűlölködőknél, vagy engedjük meg, a lelkiismeretükkel harcolóknál. Komoly indulatok feszülnek egymásnak egy olyan korban, amikor az egész világot felemésztheti egy etnikai összetűzés.

Mit kellene hát nekünk, a hazájukat valóban szerető magyaroknak tennünk? Azt, amire Gabriel García Márquez figyelmeztet a Száz év magány című művében: a történelem egyedüli helyes útja az egymáshoz való közeledés. Nem erőszakkal, nem háborúval, még akkor sem, ha nagyon fáj. Tudomásul kell vennünk, hogy nincs olyan rendelkezés, amely száz év múlva érvénytelenítené a diktátumot. A „Nem, nem soha!” jogos indulatát – hazánk és saját érdekünkben – kezelnünk kell. Legyünk fegyelmezettek, és oldódjunk fel a nemzeti összetartozás szépségében.

Mindeközben persze ne feledjük, hogy a történelem, és a Jóisten igaz­ságteremtő akarata hihetetlen lehetőségeket rejt. Mégis, hol van már Jugoszlávia vagy Csehszlovákia? Azt pedig végképp ne hagyjuk, hogy bárki megtiltsa számunkra az emlékezést. Imáinkban kérjük Szűz Mária áldását a tizenötmillió magyarra, az erdélyi erdőkre, patakokra, a magyar templomokra, falvakra, Délvidék dúsgazdag földjére, a Felvidék történelmi magyar városaira. Minden hatalmi szinten álljunk ki magunkért, magyarságunkért, tisztességünkért, a határon túli magyar testvéreink védelméért, önigazgatásukért. Hallassuk a hangunkat.

Tegyünk szóvá minden visszaélést és jogellenességet. Teljes erővel támogassuk a kormány által az elszakított részek felett gyakorolt védhatalmat, még akkor is, ha ez a szó nem tetszik valamelyik szomszédunknak. Nyugodtan tegyük ki szobánk falára a régi térképet. Nem azért, mert revizionisták vagyunk, hanem azért, mert jogunk van a saját történelmünk igazságához, amit senki nem vehet el tőlünk. Nem nekünk kell szégyenkezni, nem nekünk kell magyarázkodni. És soha ne alázkodjunk meg.

Apponyira utalva: ne legyünk öngyilkosok azért, hogy meghaljunk. Ez a 21. századi magyar újraegyesülés útja. Tegyük mindezt békében, keresztényhez méltóan, megbocsátással, de büszkén, felemelt fejjel. Lépjünk át a tehetetlen támadásokon, a felháborító megjegyzéseken, az elvakult őrjöngéseken, akár határon túlról, vagy határon belülről, honfitársainktól származnak. Maradjunk szelídek, mint Jézus a keresztfán. Egyesüljünk kirekesztett testvéreinkkel lélekben, mert ezt háború nélkül megtehetjük.

S a lelki egyesülésre a legjobb eszköz a magyar himnusz. Az eredeti! Az a Himnusz, amelynek szövegét január 22-én 197 éve tisztázta le Kölcsey, s amelynek zenéjét 1844-ben komponálta Erkel Ferenc. Térjünk vissza eredeti himnuszunkhoz, amely a reformkor hajnalán született, amely nem gyászol, hanem felemel, amely a magyarság dicsőségét hirdeti verbunkos zeneiségében és a nándorfehérvári diadalt ünneplő harangszavával, amely ezen a linken meghallgatható: https://drive.google.com/file/d/1ZUgohIXYZDNcroeNEus2JoJHrHIFE1IR.
Mert amit ma ismerünk, az bizony nem az eredeti himnusz, bár alaptörvényünk az Erkel komponálta zenét tartja nemzeti imánknak. A ma ismert lassú, szomorú himnusz Dohnányi Ernő 1938-as átdolgozása, aki a trianoni gyász miatt kihagyta belőle a felemelő magyar elemeket. Eljött az ideje, hogy Trianon centenáriumán bebizonyítsuk Vörösmarty gondolatainak igazát: „És annyi balszerencse közt, / Oly sok viszály után, / Megfogyva bár, de törve nem, / Él nemzet e hazán”.

 

 

Szerző
Dr. Bencze Izabella

“Népek Krisztusa, Magyarország” bejegyzéshez 2 hozzászólás

  1. Bízom benne, hogy Bencze Izabella írása sokakhoz eljut, és segít önfegyelemmel és értékeink biztos tudatával felvértezve megemlékezni a népek gyűlölködését száz évvel ezelőtt elszenvedő magyarság élni akarásáról. Segít megérteni, hogy mindazok a különbségek, amelyek ellenünk másokat gyűlölködésre ingerelnek, valójában nemzeti létünket, nemzetazonosságunkat hitelesítő legbecsesebb értékeink. Mindezeket a legnagyobb büszkeséggel, és nyíltsággal kell és szabad vállalnunk. Tudnunk kell, hogy ezek emelnek ki minket a „népek sokaságából” azért, hogy – sok nemes elme véleményét osztva – ne csupán „létezzünk”, hanem megértve a küldetésünket, cselekedjünk is: védjük nemes lelkünk szabadságát, mert:
    „Nem sokaság, hanem / Lélek s szabad nép tesz csuda dolgokat.” (Berzsenyi Dániel) ******Gottwald Péter*********

Szólj hozzá!

Kövessen minket a hírportálunkon és A közösségi médiában!