NYÍLT LEVÉL

Donald Tusk Úrnak, az Európai Néppárt elnökének
Incumbent President of the European People’s Party
Rue du Commerce 10
1000 Brussels

Tisztelt Elnök Úr!

Miután az Európai Néppárt úgy állapodott meg a magyarországi nagyobbik kormánypárttal, hogy korábbi osztrák mintára három képviselőjét küldi hazánkba a vitás kérdések elsimítására, abban bízhattunk, hogy a Néppártban elindult egy folyamat és az egykor szebb napokat megélt politikai közösség barátságosabb hangot kíván megütni.

A fentiek reményében Dr. Csizmadia László, a 10 éve alapított Civil Összefogás Közhasznú Alapítvány (CÖF-CÖKA) elnöke, Dr. Fricz Tamás és Dr. ifj. Lomnici Zoltán szóvivők – több száz magyarországi és határon túli civil szervezet képviseletében – nemrégiben megkeresték levélben Joseph Dault, az EPP akkori elnökét abból a határozott célból, hogy a Néppárt Magyarországra érkező három tagjával találkozhassanak Budapesten. A leköszönő elnöknek sajnálatos módon nem volt lehetősége megkeresésünkre érdemben reagálni.

Az egyeztetés kezdeményezésének célja változatlanul az Tisztelt Elnök Úr, hogy a jogállamiság és a civil társadalom fontos magyarországi fejleményeinek kérdéseiben a CÖF-CÖKA képviselhesse, kifejthesse az önszerveződő, a közjó érdekében tevékenykedő magyar nemzeti érzelmű civilek álláspontját Herman Van Rompuy, Wolfgang Schüssel és Hans-Gert Pöttering Urak előtt, illetve részt vehessünk a továbbiakban minden hasonló jellegű – a Néppárt által kezdeményezett – egyeztetésen, ahol hazánkat és annak civil társadalmát is érintő kérdések kerülnek terítékre.

Ami korábban az EPP vezető politikusainak a magyar embereket is sértő, a 2010 után, az Uniós Alapszerződésekben is garantált nemzeti szuverenitás irányába tett lépéseket illeti, reméljük, hogy a jövőben inkább a konstruktív együttműködés és a kölcsönös tisztelet fogja jellemezni a konzervatív-keresztény pártokat is tömörítő Néppárt hozzáállását a magyar emberekhez és Magyarországhoz. A hagyományos lengyel-magyar barátság, illetve számos lengyel civil szervezettel való szoros kapcsolatunk is abban erősített minket, hogy bizalommal forduljunk az EPP megválasztott lengyel elnökéhez.

Engedje meg egyúttal, hogy sikerekben gazdag új esztendőt kívánjunk Önnek és az Európai Néppárt sokszínű közösségének és őszintén bízunk abban, hogy Elnök Úr megértéssel és támogatólag lép fel nemzeti civil közösségünk megkeresését illetően.

Budapest, 2020. január 3.

Tisztelettel:

A CÖF-CÖKA vezetősége

Szerző
CÖKA

“NYÍLT LEVÉL” bejegyzéshez 2 hozzászólás

Szólj hozzá!

Kövessen minket a hírportálunkon és A közösségi médiában!