Kedves Barátom!
Annyi mindent történt az elmúlt napokban. Pünkösd, Trianon emléknap, jégverés, hajószerencsétlenség, kevébé sikerült érettségi és egyetemi vizsgák, katonatemető megalázó epizódjai – és ki tudja közölünk ki még milyen terhekkel küszködik; amikor az országra, vezetőire, határon túli kisebbségeire és a diszpórára oly nagy nyomás nehezedik, vedd személyes bátorításnak Babits Mihály üzenetét a 20. század első harmadának még drámaibb napjaiból.
Üdvözlettel: R.Á.
Babits Mihály: Zsoltár férfihangra
– Consolatio mystica –
Tudod hogy érted történnek mindenek – mit búsulsz?
A csillagok örök forgása néked forog
és hozzád szól, rád tartozik, érted van minden dolog –
a te bünös lelkedért.
Ó hidd el nékem, benned a Cél és nálad a Kulcs
Madárka tolla se hull ki – ég se zeng – föld se remeg,
hogy az Isten rád ne gondolna. Az Istent sem értheti meg,
aki téged meg nem ért.
Mert kedvedért alkotott mennyet és földet s tengereket,
hogy benned teljesedjenek – korok történetét
szerezte meséskönyvedül – és napba mártotta ecsetét,
hogy kifesse lelkedet.
Kinek színezte a hajnalt, az alkonyt, az emberek arcát? Mind teneked!
És kinek kevert sorsokat és örömet és bánatot,
hogy gazdag legyen a lelked? És kinek adott
annyi bús szerelmeket,
szerelmek bűnét és gyászát? s hogy bűn és gyász egysúlyú legyen,
eleve elosztott számodra szépen derűt és borút,
sorsot és véletlent, világ nyomorát, inséget, háborút,
mindent a lelkedre mért
öltöny gyanánt: – úgy van! eónok zúgtak, tengerek száradtak, hogy a lelked: legyen
császárok vétkeztek, seregek törtek, hogy megkapd azt a bút,
amit meg kellett kapnod, és világok vihara fútt
a te bűnös lelkedért!
Mert ne gondold hogy annyi vagy amennyi látszol magadnak,
mert mint látásodból kinőtt szemed és homlokod, úgy nagyobb
részed énedből, s nem ismered föl sorsod és csillagod
tükörében magadat,
és nem sejted hogy véletleneid belőled fakadnak,
és nem tudod hogy messze Napokban tennen erőd
ráng és a planéták félrehajlítják pályád előtt
az adamant rudakat.
