Csata előtt – választás után

Tisztelt CÖF !

A tárgyként nevesített Nyilatkozatukra válaszolva:

Az EU vezetése és pártoló tagságának működésében képtelen vagyok megérteni azt a teljes politikai, azaz inkább történelmi és logikai hiátust ami cselekedeteik és eszmei kvalitásuk diktálta szinte abszurditást sugalló megnyilvánulásukat eredményezi ! Nem lehet, hogy elfogadtathatónak hiszik és hirdetik a világ történelmének teljes ismeretlenségét, de a napjaink megjelenésében jelentkező esemény-sorozatok kontextusba helyezésének képtelenségét bemutató politizálásukat sem lehet ép ésszel magyarázni ! Ugyanakkor persze – a tapasztalataink alapján – az  jól érzékelhető, hogy a liberálissá lett szellemi intellektuálisság main Strémmé képződve a saját szája íze szerint -immár sok-sok évtizede – alakította az oktatási rendszerét ! Már az óvodától a felsőfokú képzésekig! Így aztán például a mi egyetemi és főiskolai hallgatóink akik immár szavazati jogosultsági korukba érkezvén , már a tanáraik is a betegesen liberális(tudatlan) mivoltukkal ezt az értelmiséginek látszó „masszát tudták” produkálni, akik az utóbbi választásokon a „Momentum” nevű pártnak látszó és sajnos annak tevékenységének jogosultságára vetemedhettek !

Ennek a nálunk most így a huszár fenekének és értelmének hasonlóságában feltörő  9,46%-nyi  „tömegnek” a hasonlóságában leledző már korábbi – a mi Nyugat Civilizációnk” kitermelhetőségi viszonyában az EU már régebben „edzett” balliberálisai sajnos valóban szintén az oktatás hiátusa okán is hirdetik a normál logika szerint hirdethetetlen szellemiségüket. Ami a fentiek okán teljes ismeretlenséget mutat a megtörtént – mai napjaink politikáját is mélyen befolyásoló – leginkább a II. világháborút és abban  a 20. század, de talán a teljes történelem legszörnyűbb eseménysorát eredményező antiszemitizmus következtében fellépő náci ideológia produktumát a féktelen faji holokausztot –  nem függetlenül az iszlámtól ! Na mert erről manapság senki nem beszél ! Miért is? Mert már a” PC feltalálása” előtt a mi civilizációnk tabunak hirdette és senki soha nem is emlegette, hogy a az EU minden témáját – még ha tagadják is – beleértve a jelen „Csata előtt(?) választás után” cikkben is megjelölt „jogállamiság” kérdésnek a kvóta-vita álsága csomagolásában leledzve erőltetik ! Itt viszont felmerül a kérdés, hogy a  nemhogy nem ” Pc” de gátlástalan hazudozásra és politikai  üres lózungokkal érvelő Egyesült Államú Európát erőltető balliberálisok viselkedésnormájukat egyoldalúan alkalmazására nekünk  kell -e annyira tekintettel legyünk, hogy avalós történelmi tényeket elhallgatjuk ! A már a gyarmatosítás és azóta is az abból a mai napig pénzügyileg profitáló Franciaország tiszttelenséginek minimum értékelendő cselekményeivel szemben a mi semmilyen tevőleges részvételünket nem mutató magatartásunk okán el kellene fogadjuk az Ő bűnbánást is hivatkozó mai politikai indoklás csomagjukban való részvételünk igényét a részükről ?! Ez is elfogadhatatlan! Ám az említett tabu az iszlám tevőleges részvételével a náci Németország haláltáborainak üzemeltetésében és megalakításában is résztvevő Al Husszeini vezette iszlám közreműködés már napjaikban ismételten megjelenő antiszemitizmusával működő hajdani nácibarát ideológia látens formái után immár nem csak verbális de direkt formáit is egyre inkább megjeleníti !

Ennek a Németországba való migráns-törekvéseknek egyértelmű magyarázatként való feltörése minden bizonnyal nem tetszetős, de elhallgatása bűn a részünkről ! Pláne, hogy ezen egyértelműség ellenére- vagy talán pont ennek okán is engedik meg maguknak a minden alap nélküli minket fasisztázó megnyilvánulásaikat ! Pedig Al Husszeini Arafatot nevesítette utódjául az 1945-től bántatlanul élő és szervezkedő 1977-beni bekövetkező halála előtt ! Aki előtt már Anvar Szadat,előtte Nasszer mint régi nácibarátok, melynek leplezésére  később Szovjet-barátkozással, de egyebekkel, mint NEW York Times-beli magyarázkodás, stb.próbálták elmosogatni a régi szennyest ! Ezen köröknek a politikai folytonossága a politikai irodalomban nagyon jól lekövethetők, ma is élő formáinak megnyilvánulásaival egyetemben !

A csúcspontja ránk zúdultatott migráns áradat ! A távlatokban a totális iszlamizációja -engedhetetlenül – Európának a végünket  akarja ! A radikálisabbak nem is titkolják ! Mi pedig „PC” vagyunk?! Elfogadjuk az órdító bizonyosságok ellenére , hogy ez összeesküvés-elmélet ? nem hisszük el a saját szemünknek a történelmet és napjaink történéseit ? Mi kell még ? Persze megértem, hogy politikailag az intézkedésre jogosultak  nagyon óvatosak akarnak lenni, mert az iszlám világ túl nagy ! (Többnyire eddig is , de ma meg már főleg leginkább mi tesszük őket naggyá!) Ám túl közeli a kérdés, hogy meddig és hogyan lehetünk a diplomácia és a Nyugat Civilizációnk viselkedésformái közt ?! Vajon a saját táborunkkal való a „háttér tárgyalásokban” nem kellene már komolyan ezekkel foglalkozni ?!

Méghozzá úgy, hogy a tény-alapokat vesszük figyelembe !

D. L.

 

 

Szerző
CÖKA

Szólj hozzá!

Kövessen minket a hírportálunkon és A közösségi médiában!