Sargentini nyílt levél

Kedves Szellemi Honvédők!
Maximálisan egyetértek a levél tartalmával.
Csupán azt kérdőjelezem meg, hogy valóban a címzetthez kell-e azt írni.
Ö ugyanis teljesen érdemtelen még arra is , hogy a nevét leírjuk.
Számomra egy senki.
Üdvözlettel:
K.L.
____________________________________________________________

Nagyon jó !!!
A  magyar   nyelv  árnyaltságában   rejlő,   és  abból  eredő  csodálatos  okosságot   remélhetőleg    sikerül  a  nemzetközileg  elterjedt , ismert másik nyelvre  is   átültetni.  Ez  a   furcsa   nőszemély  – talán –  elolvassa és  felfogja  az érvelésünket.  Hogy semmit nem fog érdemben   engedni, azt   szinte  biztosra  veszem  .  Remélem azonban , hogy   sok  emberhez  eljut  ez  levél  és  segítséget kapunk.
Reménykedjünk, abban is , hogy  S. asszony , ha   elolvassa ,  öreg napjaiban   elgondolkozik  és  belátja , hogy  milyen  galád módon viselkedett  az  országunkkal.
Ettől függetlenül  a  nyílt  levél  ” ül „,    jó  és megfelelő , ennél többet  sajnos nem tehetünk.
Baráti üdvözlettel :
T.J.
_____________________________________________________________

Kedves Honfitársaim!
Nagyon jól megírtátok neki. Hálás vagyok Nektek, hogy így kiálltok Édes Hazánkért és a Magyar Népért.
Isten áldjon Benneteket.
Kívánok egy fényben és sikerekben gazdag Új Esztendőt.
Szeretettel
K.T.
_____________________________________________________________

Értékes és fontos tevékenységükben legyenek sikeresek 2019-es évben is. Minden munkatársuknak kívánok nyugodt, békés eredményekben gazdag Újesztendőt.
Üdvözlettel
L.F.-né
_____________________________________________________________

Nem azt írom, hogy Csak így tovább!, hanem azt, hogy folytassuk hatásosabban.
M.M.
_____________________________________________________________

……nagyon köszönöm a tájékoztatást….. Már én azt is értékelem, hogy válaszra méltattak bennünket…. Igaz, hogy nagyon nagy a köd, ott a bankkárnyák körül továbbra is..:)
Tisztelettel: K.A.
______________________________________________________________

Tisztelt CÖF-CÖKA Vezetősége!
Teljes mértékben egyetértek mint nemzeti, konzervatív, kereszténydemokrata CÖF-CÖKA-tag, szellemi honvédő és magyar állampolgár a fenti, Sargentininek címzett nyílt levél tartalmával, gondolatmenetével, okfejtésével és céljával. Csak remélni tudom, hogy a címzett hölgy és hinterlandja egyáltalán végigolvassa e levelet (hiteles fordításban), de hogy meg is fontolná és mérlegelné a benne felsorakoztatott érveket és józan, tisztességes figyelmeztetéseket, pláne hogy ezek után fel is hagyna Magyarország-ellenes projektjével, aknamunkájával, már igen csak kétlem. A valódi megoldás Hazánk számára, de az egész Európai Unió számára a 2019. áprilisi Európa Parlament-i választásokon a nemzeti szuverenista állásponton lévők többségének győzelme lenne. Ez megteremtené a lehetőségét a Szuverén Nemzetállamok Európai Szövetségének  a Callergi-Monet- de Gasperi- ill. Habermas-Marcuse-Popper-féle, Soros (a láthatatlan háttér világhatalom embere) által finanszírozott Európai Egyesült Államok megvalósítása helyett. Ez utóbbi Európára nézve ezerszer rosszabb, ill. katasztrofálisabb lenne, mint a szabadkőműves ideológiai alapokon létrehozott Amerikai Egyesült Államok rendszere, abból az alapvető különbségből fakadóan, hogy az USA már eleve egy mesterségesen,- történelmi és kulturális beágyazottság nélkül -konstruált államalakulatként született meg. Ezzel szemben, ha ezt a struktúrát Európára kényszerítenék, akkor az európai kultúra, az antik görög-római kultúra és a zsidó-keresztény valláserkölcsi értékrend, ill. a nemzeti kultúrák és nyelvek sokszínűsége és értékei mentén több ezer éves folyamatban, organikusan kifejlődött európai kultúra, a fehér ember etnikai és kulturális örökségére épülő Európa felszámolásához, a történelem, a történelmi szerves fejlődés megtagadásához, a nemzetállamok adminisztratív és diktatórikus eszközökkel való megszüntetéséhez vezetne.

Üdvözlettel:
Sz.I. nyugalmazott magyar-történelem szakos gimnáziumi tanár
______________________________________________________________________

Tisztelt CÖF Vezetőség!
Természetesen  egyetértően aláírtam a fentnevezett EP  képviselőnek címzett nyílt levelet.
Azt gondolom, (javasolnom) hogy a képviselőnőt Magyarországon nem kívánatos személynek kellene nyilvánítani – egy sajtó közleményben. Jelenléte, beutazása Magyarországon nemzetbiztonsági kockázatot jelent a Magyar többségi társadalomra. Ezt a tényt  is kellene közölni a hölggyel- egy nyílt levél  formában. Ha majd az ellene való tüntetésen tojásokkal fogják megdobálni  a felháborodott Magyar polgárok,  talán  érzékeli a valóságot. Igy elintézi most szerintem egy vállrándítással.
Nyomatékot kellene adni annak , hogy vannak országok ahol  nem kívánatos a beutazása.
T.J. gépészmérnök
________________________________________________________________

Nagyon nagy szükség van ilyen levelek küldésére. Aláírtam.
Videót is kellene küldeni, leleplezni a soros fizetett aktivisták „békés” tüntetését, és a nevetséges, bugyuta ellenzéki színészek bohózatát, nevetgélő „szenvedéseit”!
Áldott ünnepeket! Kegyelmekben gazdag új évet kívánunk!
Szeretettel H. család
_________________________________________________________________

Már alá is írtam, s ha  100 nevem lenne, akkor százszor is aláírnám!
EP
_________________________________________________________________

Teljesen egyetértek Önökkel! Továbbra is támogatom minden erőmmel és érveimmel az Önök elkötelezett harcát! Ha kell rendezzünk mi is rendezett körülmények között egy ellentüntetést! Akkor legalább meglátják, hogy mennyien vagyunk! Esetleg hivatalos számlálást a résztvevőkről, mert még majd azt is le fogják tagadni, mondván, hogy csak páran voltak a tüntetésen O.V. mellett!
Tisztelettel
V.G.
__________________________________________________________________

Egyet értek és kérem minden magyar honfitársam nevében a mielőbbi békemenet elindítását még nem késő.
Sz.J.
__________________________________________________________________

Tisztelt CÖF,
a nevem B. L. Zs., budapesti lakos. A művészeti projektjeim révén sokat utazom külföldre és bele-bele szoktam nézni a nemzetközi híradások Tv műsoraiba (Euronews, Cnn, BBC) és az a meglepő (vagy talán nem is meglepő), hogy a mostanában zajlott pár-ezres tüntetések főszerepet kaptak a hírekben,miközben sokszor elfelejtik megemlíteni, hogy csupán pár ezer tüntetőről van szó.

Azon gondolkodtam, hogy meglehet jó lenne egy újabb békemenetet szervezni, ugyanis, ha az említett médiumok beszámoltak a pár ezres tüntetésekről, akkor most kénytelenek lesznek beszámolni a remélhetőleg több százezres békemenetről is! Ha pedig nem számolnak be a békemenetről, akkor egyértelművé fog válni a kettős mércéjük és a nemzetközi mediumokat moat lehetne sakkhelyzetbe hozni!

Most lehetne, most kellene (január elején, vagy közepén) békemenetet szervezni!
Kérem, hogy továbbítsák a javaslatomat a CÖF döntéshozóinak!

Üdvözlettel,
B. L. Zs.
___________________________________________________________________________

Tisztelt Vezetőség!

Nagyon szépen megfogalmazott lényegretörő, tiszta levél J: Sargentininek. Egyedül a megszólítással nem értek egyet, mert az illető se nem kedves, de nem hölgy…
Illetve bár nem vagyok illetékes, de azon a véleményen vagyok, hogy a defenzív védekezéseken túlmenően mostmár akár a mi oldalunkról is felléphetnénk keményebben, nem csak hárítólag. Elvégre is milyen jogon avatkozik bele egy ilyen jött-ment a mi országunk (vagy bármely más ország) belügyeibe? Szerencsére bizonyíték is van éppen elég, mert a TV székházban támadóan fellépő baloldali képviselők le lettek filmezve. Így nem csupán az ő általuk mobilról filmezett és összevágott kamu-események a mérvadóak. Az igazság ennél sokkal komplexebb és ezt mi tudjuk.
További kitartást kívánok a jövőbeni munkájukhoz!
Üdvözlettel,
M. D.
______________________________________________________________

HAJRÁ IGAZ MAGYAROK AZ ALANTAS SÖTÉT ERŐK TÁMADÁSAIVAL SZEMBEN !!!!!!!KÖSZÖNET MINDEN HAZÁT VÉDELMEZŐ ERŐÉRT ! N E    F É L J E T E K !  VELÜNK AZ ISTEN !!!!!
M.-né P.A.
_____________________________________________________________

T. Civil Összefogás!

Kitűnő, a célnak 100%-ig megfelelő nyílt levél,  mondhatnám, hogy e műfaj egyik csúcsteljesítménye!
Csak úgy tűnik, hogy angol nyelvre nem fordították le, s ha így van, a címzettől nem igazán várható el, hogy lefordíttassa.

Munkájuk iránt a legteljesebb nagyrabecsüléssel:
K.Z.   Budapest

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Szerző
CÖKA

Szólj hozzá!

Kövessen minket a hírportálunkon és A közösségi médiában!