Közlemény és előzmények

A Soros György által alapított és folyamatosan szponzorált Eötvös Károly Nonprofit Közhasznú Kft elnöke, Majtényi László nem tudta támogatója küldetését teljesíteni, hiszen csúfos kudarcot szenvedett a köztársasági elnökválasztáson.
Ez a tény azonban nem józanította ki – igaz, a pénzért meg kell dolgozni -, holott fontos üzenetet kapott az emberek többségétől, miszerint a balliberális pártokon kívül senkinek sem kellett.

Tegnap a Hír Tv-ben támadta a CÖF-CÖKÁ-t az MVM által közhasznú tevékenységre nyújtott támogatás miatt. Azt a kérdést megkerülte, hogy szervezetét kik támogatják.

A mulasztást pótolva, íme, a felsorolás: EU Bizottsága, EU HRC, Norvég Civil Alap, Open Society Institute, Rockefeller Brothers Fund, Holland Királyság Külügyminisztérium.

Büszkén hivatkozott arra, hogy levelében kioktatta a CÖF-CÖKÁ-t. Elfelejtette azonban válaszlevelünk tartalmának ismertetését, amely így szólt:
„Precízen udvarias levelükre szívesen válaszolunk.
Fontosnak tartjuk, hogy a külföldről érkező támogatások sorsa minden magyar polgár számára világos legyen. Ugyanakkor pontosan meghatározott feladatainkra a közhasznúság jegyében kaptunk támogatást az MVM-től. A támogatásból működési költségre egy fillért sem költöttünk, így ez rossz hír Önöknek.
Civil missziónk fontosnak tartja az önkéntes munkát, Felügyelő Bizottságunk és Kuratóriumunk tagjai juttatásban nem részesülnek.
Talán érzékelhető a különbség gazdálkodásunkat tekintve.”

A Hír Tv műsorvezetője az elnök urat pórázon vezette az interjú politikai céljai szerint. Arra is lehetőséget adott, hogy a Kormányt oktassa, és a civilekkel fenyegesse.

Majtényi László hiába vár a karrierjét érintő szocliberális csodára. A civil társadalom döntő hányada szerint számára ez a vonat elment.

Az igazat elhallgatni, megmásítani sok esetben felér a hazugsággal.

CÖF-CÖKA vezetősége

__________________________________________________________________
2017.05.24.
Majtényi László a Hír Tv-ben:
http://hirtv.hu/egyenesen/civil-boksz-1395800

___________________________________________________________________
2017.05.24.

Tisztelt Majtényi László Elnök Úr!
Tisztelt Somody Bernadette Igazgató Asszony!

Precízen udvarias levelükre szívesen válaszolunk.

Fontosnak tartjuk, hogy a külföldről érkező támogatások sorsa minden magyar polgár számára világos legyen.
Ugyanakkor pontosan meghatározott feladatainkra a közhasznúság jegyében kaptunk támogatást az MVM-től.
A támogatásból működési költségre egy fillért sem költöttünk, így ez rossz hír Önöknek.

Civil missziónk fontosnak tartja az önkéntes munkát, így Felügyelő Bizottságunk és Kuratóriumunk tagjai juttatásban nem részesülnek.

Talán így is érzékelhető a különbség gazdálkodásunkat tekintve.

Üdvözlettel

CÖF-CÖKA vezetősége

_____________________________________________________________

Adatkérésünkre válasz az EKINT-től
2017.05.23.

Tisztelt CÖF-Civil Összefogás Közhasznú Alapítvány!

A CÖF-Civil Összefogás Közhasznú Alapítvány 2017. május 15-én adatigényléssel fordult az Eötvös Károly Intézethez, amelyben az EKINT szervezetével, működésével, gazdálkodásával kapcsolatban kért információt. A megkeresés szerint ezek közérdekű vagy közérdekből nyilvános adatok lennének – ezért lenne az EKINT köteles arra, hogy azokról az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény (a továbbiakban: Infotv.) alapján tájékoztatást adjon.

Az Eötvös Károly Intézettel kapcsolatban kért információk azonban nem közérdekű adatok. Az Infotv. 3. § 5. pontja értelmében közérdekű adatnak az állami vagy helyi önkormányzati feladatot, valamint jogszabályban meghatározott egyéb közfeladatot ellátó szerv vagy személy kezelésében lévő és tevékenységére vonatkozó vagy közfeladatának ellátásával összefüggésben keletkezett, a személyes adat fogalma alá nem eső, bármilyen módon vagy formában rögzített információ vagy ismeret minősül. Az EKINT nem tartozik e törvényi definíció hatálya alá, így az Intézetre vonatkozóan kért szervezeti, működési és gazdálkodási adatokra sem terjed ki az Infotv. hatálya.

Az Eötvös Károly Intézet honlapján bárki tájékozódhat az Intézet tevékenységéről, itt nyilvánosan mindenki számára hozzáférhetőek a gazdálkodásra vonatkozó információk is (ld. http://ekint.org/rolunk/mukodes). Ha mindennek alapján mégis úgy ítélik meg, hogy bizonyos adatok közérdekűnek vagy közérdekből nyilvánosnak tekintendők, akkor az Infotv. 28. § (3) bekezdése értelmében Önöknek kell ezeket és igénylésük jogalapját egyértelműen megjelölve pontosítani adatkérésüket.

Amíg az Eötvös Károly Intézet működési forrásai nyilvánosak, a CÖF-Civil Összefogás Közhasznú Alapítvány támogatóiról eddig semmit nem lehetett tudni, ugyanis a támogatók, talán a jó ügyért munkálkodókra jellemző szerénységből, kerülik önzetlen áldozatvállalásuk ügyében a nyilvánosságot. Mert miért is gondolnák, hogy támogatásukat szégyellni és titkolni kell? A közelmúltban azonban bírósági döntés következtében nyilvánosságra került egy fontos adat, amely szerint a Magyar Villamos Művek egyetlen támogató döntéssel(!) ötszáznyolcmillió forintot juttatott a CÖF-Civil Összefogás Közhasznú Alapítvány számára. Hálásak lennénk, ha Önök – akikről érdeklődő levelük alapján joggal feltételezhetjük, hogy szívükön viselik az EKINT sorsát – segítségünkre lennének azzal, hogy tájékoztatnak, vajon milyen támogatásszerzési politikával, miként lehet, ráadásul egyetlen forrásból, ilyen összegű támogatáshoz hozzájutni. Ha ugyanis az Eötvös Károly Intézet, akár a Magyar Villamos Művek révén, csupáncsak egyszer ekkora támogatáshoz jutna, annak hozamából, összes működési költségünk, becslésünk szerint, az idők végezetéig biztosítva lenne.

Postafordultával várjuk szíves válaszukat!

Üdvözlettel,

Majtényi László
az EKINT elnöke

Somody Bernadette
az EKINT igazgatója

____________________________________________________________

A CÖKA 2017.05.15-i adatkérése az EKINT-től:

Tisztelt Eötvös Károly Intézet!

Az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény (a továbbiakban: Infotv.) 28. § (1) bekezdése alapján a következő adatigénylést terjesztjük elő.

Kérjük, szíveskedjen emailben megküldeni részünkre az alábbiakat:

  1. Az Eötvös Károly Intézet létesítésétől 2017. április 1-ig terjedő időszakban összes hatályban lévő alapító okiratát, szervezeti és működési, valamint befektetési szabályzatát, a szervezet munkáját segítő tanácsadók, illetve tanácsadó testület tagjainak nevét, javadalmazásuk és költségtérítésük összegét.
  2. Az Eötvös Károly Intézet létesítésétől 2017. április 1-ig az összes dolgozójának (ide értve megbízási jogviszony, valamint munkaviszony alapján foglalkoztatottak) munkakörét és havi javadalmazását és költségtérítésének összegét.
  3. Érdeklődnénk arról is, hogy az Eötvös Károly Intézet idén április 1-ig a szervezet vagyonát milyen befektetésekben, megtakarításban, értékpapírban vagy egyéb pénzeszközben tartotta, hány pályázaton vett részt és mekkora támogatásokban részesült?
  4. 2017. április 1-ig az Eötvös Károly Intézet által összes kiírt pályázati kiírásra hány pályázat érkezett (pályázatok szerint bontva), a beérkezett pályázatok kapcsán hány támogató és hány elutasító döntés született? Kik kaptak támogató és elutasító döntést?
  5. Ez idő alatt kiknek és mekkora összegű támogatást ítéltek meg, illetve fizettek ki a győztes pályázóknak? Milyen szervezetekkel kötöttek támogatási szerződést? (Az egyes szerződéseket, kérjük, csatolják!)
    Továbbá: tételes bontásban legyenek szívesek megküldeni, hogy az egyes pályázatoknál milyen pontozási rendszer alapján hoztak határozatot!
  1. Az Eötvös Károly Intézet mostanáig mekkora összeget fizetett ki a vezetőség tagjainak tiszteletdíj, illetve költségtérítés címén, vett-e igénybe külső szervezetet, illetve bízott-e meg szakértőt vagyonának kezelésével? Ha igen, mely szervek és szakértők voltak, és a megbízott vagyonkezelő adatigénylésem időpontjáig milyen díjazásban részesült?
  2. Az Eötvös Károly Intézet biztosít-e/biztosított-e bármilyen tárgyi eszközt (pl. szolgálati telefon, számítógép stb.) dolgozói számára? Ha igen, hány darabot és milyen típusúakat? Hány munkavállaló, mikor és mennyiért vett részt külföldi kiküldetésen, 2017. április 1-ig milyen béren kívül juttatásban részesítették és milyen jogcímen a munkavállalóikat?
  3. A létesítéstől 2017. április 1-ig az Eötvös Károly Intézet bármely tagja, illetve munkavállalója részt vett-e olyan szakmai fórumon/rendezvényen/konferencián/workshopon, melyet az Eötvös Károly Intézet finanszírozott? Ha igen mikor és ezek milyen összegűek voltak?
  4. A mai napon hány főt foglalkoztat az Eötvös Károly Intézet megbízási szerződés, valamint munkaszerződés alapján, mennyiért vásárolt informatikai eszközöket és mely cégektől, vásárolt-e gépjárművet, s ha igen, milyen típusú gépjárművet és mennyiért?
  5. Kérjük továbbá részünkre megküldeni a szervezeti vagyon felhasználása körében megkötött szerződések vonatkozásában a szerződő felek nevét, szerződés tárgyát, ellenszolgáltatás összegét, szerződéskötés időpontját, az ezek megkötéséről hozott döntést, a döntésre irányuló előterjesztést/javaslatot, a szerződéskötés vonatkozásában a döntés megtárgyalásáról szóló jegyzőkönyvet!

Az Infotv. 30. § (2) bekezdése szerint kérjük, hogy a másolatokat és az egyéb igényelt adatokat elektronikus úton szíveskedjen részünkre, a feladó e-mail címére megküldeni.

Az Infotv. 29. § (3) és (5) bekezdése alapján adatigénylésünk teljesítéséért költségtérítés kizárólag akkor állapítható meg, ha az adatigénylés teljesítése a közfeladatot ellátó szerv alaptevékenységének ellátásához szükséges munkaerőforrás aránytalan mértékű igénybevételével jár. Ilyen esetben az adatkezelő jogosult az adatigénylés teljesítésével összefüggő munkaerő-ráfordítás költségét költségtérítésként meghatározni. Kérjük, hogy előzetesen elektronikus úton tájékoztasson arról, amennyiben a kért iratmásolatokra tekintettel költségtérítést állapítana meg. Ebben az esetben kérjük, hogy a tájékoztatásban mellékeljen dokumentumlistát, dokumentumonként tüntesse fel az oldalszámot, az adatigénylés teljesítésével kapcsolatos munkaerő-ráfordítás mértékét és annak óradíját.

Kérjük, hogy abban az esetben, ha az igényelt adatoknak csak egy részét tekinti megismerhetőnek, az Infotv. 30. § (1) bekezdése alapján azokat az adatigénylés részbeni megtagadásával együtt küldje meg számunkra.

Felhívjuk szíves figyelmét, hogy a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság NAIH/2015/4710/2/V. számú állásfoglalásából következően a jelen adatigénylés az Infotv. 29. § (1b) bekezdése alapján nem tagadható meg, mivel tartalmazza az adatigénylő nevét és elérhetőségét.

Segítő együttműködését előre is köszönjük.

Kelt: 2017. május 15.

Üdvözlettel:

CÖF-Civil Összefogás Közhasznú Alapítvány

 

 

 

 

Szerző
CÖKA

Szólj hozzá!

Kövessen minket a hírportálunkon és A közösségi médiában!