Önkénteseket keresünk!

A segítségeteket szeretnénk kérni. A lebonyolításban segédkező önkénteseket keresünk a Családok Budapesti Világtalálkozójára.

Május több szempontból is a családok hónapja Magyarországon. Első vasárnapján az édesanyákat, az utolsón pedig a gyermekeket ünnepeljük. Május 15-e pedig már több mint húsz éve a családokról szól a világ legtöbb országában, hiszen az Egyesült Nemzetek Szervezete 1994-ben ezt a napot a Család Nemzetközi Napjává nyilvánította.

Ezen apropóból valósul meg idén május 25-28. között a Családok Budapesti Világtalálkozója programsorozat, amelyre a világ minden tájáról várjuk Budapestre azokat az érdeklődő családbarátokat, civil szervezeteket, a témával foglalkozó szakembereket, politikusokat, akik egyetértenek abban, hogy a nemzetek, a világ jövője a családokban van, s a mindenkori kormányzatok feladata ezt a jövőt minél biztonságosabbá és kiszámíthatóvá tenni.

A konferenciasorozat fő eseményei:

2017. május 25-én a program csütörtöki nyitónapja a hazai rendezésű Budapest Demográfiai Fórum II. lesz, melyen magyar és nemzetközi szakértők és politikusok tartanak előadásokat népesedés- és családpolitika témában.

2017. május 26-27-én nemzetközi partnerünkkel, az amerikai székhelyű World Congress of Families szervezettel karöltve szervezzük a Családok XI. Világkongresszusát. A szervezésben részt vesz, és a programon képviselteti magát a Nagycsaládosok Országos Egyesülete, továbbá jelen lesznek a rendezvényen hazai, Kárpát-medencei, európai családszervezetek és családok, valamint politikusok, egyházi személyek, szakértők, egyházi közösségek, neves hazai és külföldi személyiségek.

2017. május 27-én életvédelem témában a One of Us– Egy Közülünk szervezet rendez fórumot, kiegészülve magyar és európai civil szervezetekkel, politikai és szakmai, valamint egyházi résztvevőkkel.

2017. május 28-án vasárnap a belváros szívében családfesztivált szervezünk, amely temérdek érdekes és szórakoztató eseményt kínál a résztvevő családoknak a házasság, a család értékeire, fontosságára helyezve a hangsúlyt, megmutatva ezzel a közösség és a szolidaritás fontosságát.

https://www.budapestfamilysummit.com/hu/

A programsorozat lebonyolításához keresünk 16 éven felüli lelkes önkénteseket a rendezvényhez kapcsolódó feladatokra.

Proaktív, mosolygós személyiségeket várunk, akik beszélnek valamilyen idegen nyelvet és akiknek nem okoz problémát az egyszerűbb, de fontos feladatok (pl.: szemétszedés) elvégzése sem.

Naponta 8-25 önkéntesre lenne szükségünk az alábbiak szerint:

2017. május 25. 8:00-18:30       Budapesti Kongresszusi Központ              25 fő
2017. május 26. 07:30-17:00     Budapesti Kongresszusi Központ              25 fő
2017. május 27. 8:00-18:00        Várkert Bazár                                           17 fő
2017. május 27. 7:30-17:00         Budapesti Kongresszusi Központ            18 fő
2017. május 28. 8:30-20.00         az Andrássy útra                                      8 fő

Ruházat: külső helyszínek: farmer és póló, Kongresszusi Kp: elegáns öltözet

A jelentkezőket e-mailben tájékoztatjuk a részletekről.

Napi egy étkezést biztosítanak a szervezők. Szállást és útiköltséget nem, így olyanokat várunk, akiknek ez nem okoz gondot.

Jelentkezni az alábbi linken lehet:

https://goo.gl/forms/gNsSK88CWsx3ecUa2

Előre is nagyon köszönjük!

Jakab Rita

szakmai munkatárs

Új Nemzedék Központ

Ifjúságszakmai és Önkéntes Központ

Székhely: 1062 Budapest, Bajza utca 32.

Iroda: 1134 Budapest, Váci út 49. (DC Offices)

Mobil: +3630/466-3192

Email: jakab.rita@unp.hu
Web: www.ujnemzedek.hu

Szerző
CÖKA

Szólj hozzá!

Kövessen minket a hírportálunkon és A közösségi médiában!