A menet 2019.06.04-én indul a budapesti Hősök teréről és 2019.07.22-én érkezik Versailles-ba, a Trianon palotához.

Trianon-menet – Gyalogos tiltakozó menet szerveződik Trianonba

Egy lelkes és kellőképpen elszánt szervezői mag gyalogos tiltakozó menetet hirdet Trianonba. A kezdeményezők már többször elzarándokoltak gyalog Budapestről Csíksomlyóra és Medjugorjéba. Tehát nagy tapasztalattal bírnak. Mostani ötvennapos tiltakozó menetük fővédnöke a Magyarok Világszövetsége. Indulás Budapestről Trianon gyászos napján. Érkezés Versailles-ba a nándorfehérvári diadal napján. Csatlakozók jelentkezését várják. Alább a részletek.

Gyalogos tiltakozó menet Trianonba
IGAZSÁGOT MAGYARORSZÁGNAK! – IGAZSÁGOT EURÓPÁNAK!

„Tiporhatják szűz tiszta igazunk,
Csak mi, csak mi ne hagyjuk el magunk!”

„Trianonban egy országot sem tettek tönkre gonoszabbul, mint Magyarországot. De ezt az országot lélekben erős emberek lakják, akik nem nyugosznak bele hazájuk rombolásába.” (Francesco Nitti, olasz miniszterelnök, 1924 szeptemberében)

Gyalogos tiltakozó menetünkkel mutassuk meg, hogy nemcsak testben, de lélekben is erősek vagyunk, és nem nyugszunk bele!

„Trianonig lobogjon üzenet…
NEM NYUGSZUNK BELE, NEM NYUGSZUNK BELE!”

Időpont: 2019. június 4. – július 22.

Indulás: 2019. június 4., Budapest, Hősök tere

Érkezés: 2019. július 22., Versailles

Útvonal terv: Budapest-Tata-Dunaszerdahely-Pozsony-Bécs -Sankt Pölten-Melk-Steyr-Altötting-München-Augsburg-Ulm-Strasbourg-Nancy-Párizs-Versailles

Táv: kb. 1500 km (napi átlag 32 km)

Szállások: Jellemzően sátorban alvás kempingekben, illetve hálózsákban polifoamon közösségi szállásokon

Várjuk azok jelentkezését, akiknek fáj Trianon és:

1) állandó menettagként teljesítik a teljes távot

2) egymást váltva, váltóban teljesítik a teljes távot

3) akár egy-két napra csatlakoznak a menethez

4) kísérőként segítik a menetet

5) támogatóként segítik a menetet

Amit még tudni kell:

A gyalogos tiltakozó menetet magánszemélyek szervezik, azon minden résztvevő a saját felelősségére vesz részt.
A menet önellátó, a szervezők reggelit, meleg vacsorát és zarándokszállást biztosítanak, melyet a résztvevők egyénileg fizetnek.

A résztvevők felszerelésükről maguk gondoskodnak. Hálózsák és polifoam szükséges. Csomagszállítás lesz, a menet állandó részvevőinek holmiját kísérő mikrobusz viszi, a menetelő csak a napi holmiját viszi a hátán, illetve zászlót, transzparenst.

A külföldi szakaszra biztosítás határozottan ajánlott.

A szállások jellemző díja nem magyarlakta területeken: 10-15 EUR/éj/fő.

Az étkezés 10-15 EUR/nap/fő között biztosítható.

További információk és jelentkezés:

Érdeklődni és előzetesen jelentkezni a +36-30-429 5301 -es telefonszámon,
illetve az alábbi e-mail címeken lehet: [email protected] illetve [email protected]

Jelentkezési határidő: 2019. március 22.

A menet fővédnöke:

Magyarok Világszövetsége

Gyalogos tiltakozó menet Trianonba

Útvonalterv és egyéb részletek

Időtartam: 2019. június 4. – július 22.

IMA Menet
IGAZ MAGYAROK MENETE
IGAZSÁGOT MAGYARORSZÁGNAK MENET

Indulás: 2019. június 4., Budapest, Hősök tere
A menet a békediktátum 99. évfordulójára szervezett megemlékezésről indul, a megemlékezők kíséretével át Budapesten. Tiltakozó menetünk üzenete, hogy a Trianoni békediktátum ne érje meg a 100. évfordulóját.

Érkezés: 2019. július 22., Versailles
Tiltakozó menetünk a Trianon palotánál megtartott nagygyűléssel ér véget Hunyadi János 563 évvel ezelőtti nándorfehérvári diadalának napján, annak emlékezetére délben megkondított harangok zúgásával és tiltakozó nagygyűlésünkkel.

Útvonalterv: Budapest-Tata-Dunaszerdahely-Pozsony-Bécs (vagy Budapest-Tata-Komárom-Győr-Sopron-Bécs)-Sankt Pölten-Melk-Steyr-Altötting-München-Augsburg-Ulm-Strasbourg-Nancy-Párizs-Versailles

Általában kisebb rendű aszfaltos utak mentén, kerékpárutakon, ritkábban murvás vagy földutakon. A nagyobb településeken, városokban a városközpontot érintve, járdán.

Táv: kb. 1500 km

Napi megtett kilométer: első nap 10 km, a közepén 17 km-es nap, utolsó nap 19 km, 1 nap pihenő (Strasbourg), többi nap átlag 32 km.

Várható napi szakaszok adatai:

1) június 4. Budapest, Hősök tere – Normafa (10 km, á317 m â15 m)
2) június 5. Normafa – Bicske (32 km, á210 m â450 m)
3) június 6. Bicske – Tata (33 km, á185 m â216 m)
4) június 7. Tata – Csallóközaranyos (34 km, á77 m â99 m)
5) június 8. Csallóközaranyos – Dunaszerdahely (42 km, á23 m â18 m)
6) június 9. Dunaszerdahely – Pozsonypüspöki (37 km, á46 m â15 m)
7) június 10. Pozsonypüspöki – Petronell-Carnuntum (29 km, á116 m â102 m)
8) június 11. Petronell-Carnuntum – Schwechat (25 km, á48 m â48 m)
9) június 12. Schwechat – Bécs (20 km, á42 m â44 m)
10) június 13. Bécs – Maria Anzbach (36 km, á375 m â285 m)
11) június 14. Maria Anzbach – Sankt Pölten (24 km, á155 m â147 m)
12) június 15. Sankt Pölten – Melk (26 km, á79 m â137 m)
13) június 16. Melk – Amstetten (42 km, á179 m â102 m)
14) június 17. Amstetten – Steyr (41 km, á284 m â238 m)
15) június 18. Steyr – Maidorf (32 km, á326 m â247 m)
16) június 19. Maidorf – Haag am Hausruck (40 km, á378 m â285 m)
17) június 20. Haag am Hausruck – Altheim (35 km, á331 m â475 m)
18) június 21. Altheim – Marktl (30 km, á164 m â119 m)
19) június 22. Marktl – Altötting (17 km, á164 m â119 m)
20) június 23. Altötting – Gars am Inn (36 km, á181 m â142 m)
21) június 24. Gars am Inn – Anzig (35 km, á204 m â132 m)
22) június 25. Anzig – München (23 km, á59 m â62 m)
23) június 26. München – Odelzhausen (40 km, á100 m â108 m)
24) június 27. Odelzhausen – Augsburg (27 km, á173 m â188 m)
25) június 28. Augsburg – Burgau (40 km, á254 m â292 m)
26) június 29. Burgau – Ulm (36 km, á154 m â126 m)
27) június 30. Ulm – Auingen (39 km, á458 m â208 m)
28) július 1. Auingen – Lichtenstein (24 km, á130 m â363 m)
29) július 2. Lichtenstein – Rottenburg am Neckar (29 km, á232 m â388 m)
30) július 3. Rottenburg am Neckar – Dornstetten (37 km, á535 m â234 m)
31) július 4. Dornstetten – Oppenau (32 km, á540 m â910 m)
32) július 5. Oppenau – Offenburg (22 km, á467 m â575 m)
33) július 6. Offenburg – Strasbourg (23 km, á35 m â57 m)
34) július 7. Strasbourg (0 km, á0 m â0 m)
35) július 8. Strasbourg – Romanswiller (30 km, á146 m â75 m)
36) július 9. Romanswiller – Lorquin (36 km, á949 m â892 m)
37) július 10. Lorquin – Parroy (33 km, á163 m â199 m)
38) július 11. Parroy – Nancy (36 km, á208 m â249 m)
39) július 12. Nancy – Toul (25 km, á231 m â227 m)
40) július 13. Toul – Ménil-la-Horgne (30 km, á263 m â149 m)
41) július 14. Ménil-la-Horgne – Bar-le-Duc (32 km, á129 m â266 m)
42) július 15. Bar-le-Duc – Brusson (38 km, á165 m â246 m)
43) július 16. Brusson – Soudé (31 km, á171 m â119 m)
44) július 17. Soudé – Connantre (34 km, á71 m â131 m)
45) július 18. Connantre – Esternay (30 km, á161 m â106 m)
46) július 19. Esternay – Saint-Simeon (29 km, á135 m â142 m)
47) július 20. Saint-Simeon – Villeneuve-le-Comte (30 km, á228 m â203 m)
48) július 21. Villeneuve-le-Comte – Párizs (39 km, á139 m â230 m)
49) július 22. Párizs – Versailles (19 km, á195 m â95 m)

Szállások: Jellemzően sátorban alvás kempingekben, illetve hálózsákban polifoamon közösségi szállásokon

Amit még tudni kell:

A menetben mindenki a saját felelősségére vesz részt. A menet önellátó, a szervezők reggelit, meleg vacsorát és zarándokszállást biztosítanak, melyet a résztvevők egyénileg fizetnek.

A résztvevők felszerelésükről maguk gondoskodnak. Hálózsák és polifoam szükséges. Csomagszállítás lesz, a menet állandó részvevőinek holmiját kísérő mikrobusz viszi, a menetelő csak a napi holmiját viszi a hátán, illetve zászlót, transzparenst.
A külföldi szakaszokra biztosítás határozottan ajánlott.
A szállások jellemző díja: 10-15 EUR/éj/fő.
Az étkezés 10-15 EUR/nap/fő között biztosítható.
A költségek a támogatások arányában csökkenhetnek.

A menet részvevői:

1) Állandó tagok, ők végig teljesítik az 1500 km-t (célunk, hogy minden elcsatolt terület képviseltesse magát az anyaország mellett – Erdély, Felvidék, Kárpátalja, Délvidék, Muravidék, Burgenland, a világ más tájain szétszórt magyarság).

Várjuk ezért azokat a magyar testvéreket:
– akiknek fáj Trianon
– akik képesek 45-50 napig napi 30-40 km-t, de akár több, mint 45 km-t gyalog megtenni
– aki tud igazodni és csapatban gondolkodni, eggyé válni és mindenkiért tenni
– aki képes anyagi áldozatot is hozni, ha kell ezért (legalább a saját napközbeni étkezése)
– akik elfogadják a közös menetelés szabályait és etikai kódexét

2) Amennyiben előre láthatóan valaki egymaga nem tudja teljesíteni a teljes távot (mert nincs annyi ideje, nincs annyi kitartása, stb…), de szeretne részese lenni a menetnek 1-2 vagy akár több hétre, akkor is jelentkezhet egyedül, illetve társakkal, akik folytatják helyette az utat.
Várjuk ezért 2-4 fős váltók jelentkezését is. A legalább egy hetes résztávra jelentkezők, illetve a váltótagok is állandó tagnak számítanak a menetben, így jogosultak igénybe venni a csomagszállítást és a szervezők által szervezett szálláshelyeket és étkezést. A váltást (ki- és visszautazást) a váltók maguk intézik és bonyolítják. Megfelelő számú, egyazon helyen váltó jelentkező esetén logisztikai segítséget is tudnak nyújtani a szervezők.

3) Csatlakozni lehet akár 1-2 napra is. A csatlakozás a tervezett útvonal bármely napi indulópontján lehetséges. A csatlakozó maga intézi utazását, szállását és étkezését. Azonban előzetes jelentkezés és regisztráció esetén a szervezők mindezekben segítséget tudnak nyújtani. Ily módon csatlakozhatnak akár településük (bármely határon inneni vagy túli magyar település) képviseletében mindazok, akiknek fáj Trianon. Az egyéb szervezési feladatok tervezhetősége miatt kérjük az 1-2 napra csatlakozóktól is az előzetes jelentkezést.

A menetet segítők:

Kísérők. A menetet mikrobusz kíséri, mely viszi a gyaloglók csomagjait (maximum 15 kg/fő), a hálózsákokat, a polifoamokat, a sátrakat, az étkeztetéshez szükséges alapanyagokat és eszközöket. A mikrobusz sofőrje mellé várjuk olyan németül és/vagy franciául, angolul beszélő kísérők jelentkezését, akik segítséget nyújtanak a menetelés során a kapcsolattartásban, ügyintézésben, a szálláshely és az étkezések előkészítésében.

Támogatók. A héthetes gyalogos menet egy főre eső közvetlen (szállás, étkezés, csomagszállítás, kíséret, hazautazás) és közvetett (zászlók, propagandaanyagok) költségei támogatók nélkül jelentős anyagi áldozatvállalást várnának el a menetben részvevő állandó tagoktól. Ezért kérjük olyan nagylelkű támogatók pénzügyi és egyéb anyagi támogatását, akik egyetértve a menet céljával, segítenek annak minél hatékonyabb megvalósulásában.

Anyagi támogatásukat a következő számlaszámra történő befizetéssel juttathatják el :
10300002-20102159-70383285

Megjegyzés rovatba kérjük írják be: Trianon-menet
Egyéb támogatás ügyében kérem, lépjenek kapcsolatba a menet szervezőivel a megadott e-mail címeken vagy telefonon.

További információk és jelentkezés:

Érdeklődni és előzetesen jelentkezni a +36-30-429 5301 -es telefonszámon,
illetve az alábbi e-mail címeken lehet: [email protected] illetve [email protected]

Jelentkezési határidő: 2019. március 22.

A menet fővédnöke
Magyarok Világszövetsége

A gyalogos tiltakozó Trianon-menet

ETIKAI KÓDEXE

A gyalogos menetelés során testi és lelki, valamint a társas együttlétből fakadó próbatételek elé, valamint a menet tiltakozó jellegéből adódóan barátságtalan külső körülmények közé is kerülhetünk.

Az etikai kódex bevezetésének célja, hogy alkalmazásával a közösség megvédje a menet részvevőit a kellemetlen, rossz közösségi élményektől, veszélyektől és elősegítse a menet célját biztosító, lélekben erős közösség kialakítását és megtartását a menetelés során.

  1. Alapvető erkölcsi szabályok

A menetelő betartja az alapvető erkölcsi, közösségi együttélési szabályokat, a szeretetparancs határozza meg viselkedését. Az egyetemes magyar nemzetet, Szűz Mária birodalmává tett Kárpát-medencét megtestesítő Szent Korona küldötteiként megyünk, így a menet minden részvevője ennek megfelelően minden körülmények között megtartja méltóságát és lelki nyugalmát. Kerüli a felesleges konfliktusokat gerjesztő egyéni akciókat és viselkedést, nem ül fel provokációknak.

  1. Vendégségben

Utunk során a szeretetteljes és ingyenes, baráti vendéglátástól kezdve a kifejezetten piaci alapú vendéglátással bezárólag, többféle ellátásban lesz része a menet részvevőinek. A menet tagja nem követelődzik. Mindent köszönettel elfogadhat, amit jó szívvel adnak, háborgás nélkül alkalmazkodik a körülményekhez.

  1. Napirend

A gyalogos menet napirendje meghatározott. A napirendet a menet vezetői módosíthatják a körülményeknek megfelelően. Minden este a menet vezetői egyeztetik a következő nap napirendjét a menet részvevőivel.

A menetnek vannak állandó, az összetartozást és a lelket erősítő napirendjei.

Minden nap 16:32-kor, bárhol is vagyunk, felolvassuk Reményik: Nem nyugszunk bele című versét; minden Trianon utáni évért elmondunk naponta reggel és este egy imát, délben az Úrangyalát; Sziklay: Hitvallás-ának soraival indulunk és fekszünk. A közös imákban való részvétel erősen ajánlott, de nem kötelező. Azonban az, aki nem vesz részt benne, nem zavarhatja az abban részvevőket.

A menet részvevője kifejezi egyéni nehézségeit, problémáit, és aláveti magát a vezetők döntésének. Megbízik bennük.

A tiltakozó menet során a menetelő részt vállal a transzparensek, zászlók vivésében és a szórólapok osztásában, a menet során szerveződő tiltakozó gyűléseken részt vesz.

Annak érdekében, hogy a tervezett menetrend szerint haladhasson a menet, a menetelő mindent megtesz, hogy a tempót tartsa. A tempót a vezető diktálja. A menet élén a megfeszített Kárpát-haza keresztje halad, azt nem illik megelőzni. Amennyiben a menet létszáma olyan méretűre duzzad, hogy annak biztosítását külön kísérők végzik, a menetelő a biztosítást végzők utasításait köteles betartani.

A csoport, vagyis a menet állandó tagjai együtt haladnak, még akkor is, amikor a menet létszáma a csoport többszörösére duzzad.

  1. Korlátozással használható eszközök, művelhető szokások
  • Dohányzás. Csak elkülönülve, mások zavarása nélkül művelhető.
  • Mobil telefon. Próbáljuk meg külkapcsolatainkat minimalizálni, napközben ne foglalkozzunk otthoni dolgainkkal, csak szükség esetén folyamodjunk telefonos segítséghez.
  • Hangos zenehallgatás.
  • Tömény szesz fogyasztása és italozás. Az ittas menetelő rossz hírét kelti a menetnek és felesleges támadási felületet ad. A helyi vendéglátási szokásokhoz megpróbálunk igazodni, de a vendéglátóink is megértik, ha valaki nem fogyaszt alkoholt. A rendszeres kocsmázás, különösen egyéni, vagy kiscsoportos elkülönüléssel tilos, és a menetből való kizárást vonja maga után.
  1. Próbamenet

A csoportkohéziót segíti, ha a leendő menettagok, ill. vezetőik előre megismerik egymást, ezért a tiltakozó menetet megelőzi egy-két egynapos próbamenet. Ezen a részvétel nem kötelező, de hangsúlyosan javasolt. A menetben állandó tagként azok indulhatnak, akik sikeresen részt vettek a próbameneten.

  1. Konfliktuskezelés

A csoportos szervezett gyalogos tiltakozó menetből a résztvevő kizárható, amennyiben megszegi az általa előre elfogadott szabályokat, és ezzel súlyosan veszélyezteti a tiltakozó menet célba érkezését, jelentős erkölcsi vagy anyagi kárt okoz.

A konfliktuskezelés módja:

  1. A vezetők értesülnek a problémáról
  2. Mérlegelés után a vezetők külön-külön, négyszemközt beszélnek az érintettekkel. Szükség esetén figyelmeztetik őket.
  3. A csoport elé tárják a problémát, lehetőleg a fővédnök képviselőjének jelenlétében.
  4. A csoport véleményének kikérése után a vezetők döntenek a kizárásról.

Kelt: 2019 januárjában                                     A gyalogos tiltakozó Trianon-menet szervezői

Gyűjts Trianon ellen tíz aláírást Te is!

Videó: Molnár V. József Trianonról

 MVSZ Sajtószolgálat
993
7/190125

Támogassa személyi jövedelemadójának 1%-val a Magyarok Világszövetségét!

„A Magyarok Világszövetsége jogelődjének tekinti a Kossuth Lajos, Klapka György és Teleki László által 1859-ben Párizsban életre hívott Magyar Nemzeti Igazgatóságot.” (Alapszabály)

A Magyarok Világszövetségének létértelme abból fakad, hogy a magyar nemzet a XX. század két világháborúja következtében szétszakítottságban él, és a kommunista, majd a globalizációs és uniós erőtérben a magyar állam államközi egyezmények alávetettségében működik. (Alapszabály)

A 2004. december 5-i népszavazás a Magyarok Világszövetsége több, mint hét évtizedes történetének legjelentősebb nemzetstratégiai cselekedete.

Az MVSZ Sajtószolgálat közleményei olvashatóak a www.mvsz.hu honlapon is. Hírlevelünkről való leiratkozáshoz, küldje vissza a nem kívánt közleményt [email protected] címre, és írja be tárgy-rovatába a meglévő tárgy elé ezt a szót: Leiratkozás.


 

(83. televízió) „Hatoscsatorna”: „Tea Glóriával” című műsorblokk, benne “Velünk élő történelem” címen Geszty Glória beszélget a vendégeivel.

2019.02.13. „Trianoni zarándoklat” – Bottyán, Lendvai, Uhrin

Geszty Glória:

„Velünk élő történelem – Trianon.” Hétről-hétre jelentkezik adásunk, egyrészt, hogy ellássuk Önöket hasznos információval, tudással, másrészt, a történelmet összekapcsoljuk a jelennel, hogy tudjuk, hogy mit jelent a ma emberének Trianon, és hogy mi, a ma emberei, mit tehetünk az igazság érdekében. – Mai témánk valóban napi aktualitást élvez, és épp ezért ehhez egy kicsit „megszaporodtunk” itt a stúdióban: mindjárt négyen vagyunk, mindenekelőtt szeretettel köszöntöm – természetesen, állandó tanár urunkat: Bottyán Zoltánt, a Magyarok Világszövetsége elnökhelyettesét, – aki két vendéget hozott magával, úgyhogy nagyon nagy szeretettel köszöntöm Uhrin Gábort és Lendvai Józsefet, akik pedig a „gyalogos tiltakozó menet Trianonért” különleges szerveződésnek atyjai: – ők találták ki. De, hogy mi is ez, hogy is van ez, rendkívül hamar ki fog derülni beszélgetésünkből. Legelőször arra lennék kíváncsi Zoltántól, hogy: – mi a jelentősége annak, amire most készülnek?

Bottyán Zoltán:

Úgy gondolom, hogy ezt is leghitelesebben majd ők fogják tudni elmondani, de a Magyarok Világszövetsége azonnal felkarolta ezt a kezdeményezést. Ők fordultak hozzánk azzal, hogy a Világszövetség vállal-e védnökséget az út fölött. Természetesen, nagy örömmel, és nagy fontosságot tulajdonítunk ennek az útnak, hiszen egy ötvennapos gyalogmenet Versailles-ig, Európán keresztül, olyan lehetőséget biztosít arra, hogy mind a magyarság, mind pedig Európa felfigyeljen, – hiszen ez egy heroikus vállalkozás. – Másrészt azt is tudom mondani, hogy nem egy véletlen ötletszerű ajánlkozás ez, hanem olyan személyek vállalkoznak erre, és hirdetik meg, akiknek nagy tapasztalatuk van már a gyalogos zarándoklatokban, és tudják, hogy mire vállalkoznak. Tehát úgy gondolom, hogy azt, hogy mi minden lakik bennünk, mi minden mozdul meg bennünk, és milyen erőket mozgat meg bennünk Trianon 100. évfordulójának a közeledte, azt leginkább ők tudják megmondani, és megmutatni ezzel a vállalkozással.

G.G.:

Akkor nincs más hátra, kérdezzük őket: – arra lennék kíváncsi, hogy először az életükben mikor hallották azt a szót, hogy „Trianon”? Mi ültette el Önökben a tiltakozás vágyát?

Uhrin Gábor:

Igazából nem tudom megmondani pontosan, hogy mikor tudatosult bennem, hogy Magyarországot szétszakították apró darabokra, aljas módon. Az általános iskolában, úgy emlékszem, hogy csak úgy érintőlegesen volt erről szó, – akkor még „szocializmus” volt, amikor általános iskolás voltam, – és aztán valamikor később tudatosult bennem, hogy mi is ez. Már jócskán a felnőtt korban voltam, amikor igazából elkezdett érdekelni a történelem, mert addig kényszerűségből tanulta az ember. És akkor, amikor elkezdett érdekelni a családom története, a rokonságom története, és így tovább, a nemzetem története, akkor tudatosult bennem ennek a jelentősége.

Lendvai József:

Akkor kezdett érlelődni a lelkemben a gondolat, amikor az elcsatolt területekre elkezdtem járni, barátaim lettek Felvidéken, Székelyföldön, délvidéki barátaim lettek, és amikor együtt töltöttem velük sok-sok időt, és „egymás vállán sírtunk”, akkor kezdte megérteni az ember Trianon szörnyűségét, és maga a menet, – illetve, zarándoklatként született meg a lelkemben a gondolat, és egy székelyföldi zarándoklat során székely barátom egy fába vágta a fejszéjét, ténylegesen, és akkor azt mondtam Jánosnak, hogy én egy még nagyobb fába vágnám a fejszémet, Jancsi: – 100 igaz magyart vinnék ki a 100. évfordulóra Trianonba, hogy tiltakozzunk ez ellen a jogtalanság ellen. Így született meg a gondolat, ebből lett egy megvalósulás: – egy évvel korábban, mert igaza volt Elnök úrnak, akivel felvettük a kapcsolatot Gáboron keresztül, aki aláírásgyűjtő-íveket írat alá, és keresi az aláírókat, – és Patrubány Miklós elnök úrnak jogos volt az észrevétele, hogy ha a 100. évfordulóra mennénk el, az már egyfajta „beletörődést” mutatna, ezért induljunk el a 99.-en, hogy az utolsó évet tiltakozó évnek is indítsuk, és ez lenne az első része: egy gyalogos menet a Trianon palotához.

G.G.:

Tehát a szomorúság, a düh, az igazságtalanság érzése volt az, ami Önöket elkezdte ösztönözni arra, hogy valamit kell csinálni.

L.J.:

Egyfajta tehetetlenség van az emberben, mégis, keresi azokat a lehetőségeket, hogy miképpen tudna mégis tenni valamit az ügyért, – azért, hogy ne érje meg ez a békediktátum a 100. évet. Mi a magunk módján, – én zarándok vagyok, amikor én zarándokolok, akkor közeledem a Jóistenhez, az örök igazsághoz, és ezzel a gyalogos menettel is az igazsághoz szeretnénk közeledni, – és közelíttetni az embereket, hogy megismerjék.

G.G.:

Egy ilyen vállalkozás: hatalmas. Fizikailag, lelkileg. – Hogyan lehet erre készülni? Mikor kezdték előkészíteni?

U.G.:

Jóska barátom beszélt nekem először erről a tervéről, erről az elgondolásáról. Először csak hitetlenkedtem, hogy 1500 km, és majdnem két hónap, – kinek van ennyi szabadsága, kinek van ennyi ereje, kitartása?… Voltam én is már zarándokolni, többször is, de ilyen hosszú utat még nem… Csíksomlyóig mentünk, de az kb. fele ennyi, mint amennyi most előttünk áll.

G.G.:

Akkor tudjuk meg az útról: – honnan indulnak, és hova érkeznek?

L.J.:

Budapestről indulunk, és Versailles-ba, a Trianon palotához érkezünk meg. Útba ejtjük Pozsonyt, Bécset, Altöttinget, Münchent, Strasbourgot, így jutunk el Párizsba. Ezek a menet fő állomásai. Törekedtünk arra, hogy gyakorlatilag minél rövidebb úton jussunk oda, – és ez a legrövidebb út, ha gyalogosan akarjuk megtenni.

G.G.:

Mit kell előre megszervezni? – Azt, hogy hol lehet aludni, vagy hogy hol lehet boltot találni, mert azért enni kell egy ilyen túra alatt, – tehát mi az, amit pontosan megterveznek, – és mi az, amit majd hoz az élet?

U.G.:

Aprólékosan ki kell találni mindent, különben lehet, hogy nem fogjuk tudni váratlan események miatt végigcsinálni az utat. – A szálláshely nagyon fontos, hogy ki tudjuk magunkat pihenni a következő napi indulásig. Fontos az, hogy tartalmas élelemmel tápláljuk a testünket is. – Nagy feladatunk lesz támogatókat szerezni, akik esetleg élelmiszer-adományokkal járulnak hozzá az utunkhoz, konzervektől kezdve a száraz hús- és tésztaféleségekig…

G.G.:

Tehát tulajdonképpen várják, akár a nézőktől is, akik látják a műsorunkat, – és mondjuk, nem mindenki tud ennyit gyalogolni, de szívesen adna egy pár kolbászt, – akkor Önök ezt most várják?

L.J.:

Most a toborzási időszakát éljük: – várjuk azokat a jelentkezőket, akik végigjönnének velünk: – ez egy viszonylag szűk, 10-15 fős mag lenne, – de nagyon fontos lenne számunkra, hogyha képviseltetné magát minden elcsatolt terület, legalább egy fővel ebben az állandó csapatban. – Várjuk olyanok jelentkezését, akik a hét hétből csak egy hétre tudnának velünk jönni, – illetve, várjuk olyanok jelentkezését is, akik akár csak egy napra kísérik el a menetet.

G.G.:

Tehát ha valaki innen elmegy Önökkel Pozsonyig, és onnan visszajön?

L.J.:

Így van, – vagy akár: kocsiba ülnek négyen, eljönnek Bécsig, vagy eljönnek Münchenig, onnan egy ember viszi tovább a kocsit, társai pedig velünk jönnek a gyalogos menetben. Ilyen módon való részvételre szeretnénk megszólítani minden magyar települést határon innen, és határon túl is. Hogyha hozzá akarnak járulni ehhez a vállalásunkhoz, és valamiképpen tiltakozni akarnak a trianoni igazságtalanság ellen, akkor képviseltessék magukat ilyen módon, akár csak egy napra, ebben a menetben.

G.G.:

Ez nagyon szép dolog, mert így tulajdonképpen senki nem záródik ki, akinek a szíve odavisz: – annyit, amennyit ő bír, annyit van együtt Önökkel. De várnak olyat is, aki azt mondja, hogy ő végigjárja ezt a – hány napot? Pontosan?

L.J.:

49 napot.

G.G.:

49 napot. – Hol lehet jelentkezni? Kinél? – Aki szeretne csatlakozni Önökhöz…

L.J.:

Két héttel ezelőtt indult meg a toborzás, ekkor jelent meg a menet híre, az MVSZ hírújságjában (KSM: az MVSZ Sajtószolgálat levele CSATOLVA), illetve, egy Facebook-oldal is ki lett alakítva erre a célra a „Trianon-menet” címmel.

G.G.:

Tehát a keresőbe azt kell beírni, hogy „Trianon-menet”? A Facebook-ozóknak. Igen?

L.J. Igen. Ezekkel az új módszerekkel is próbáljuk elérni. Nagy valószínűséggel a leghosszabb időszakra, tehát a 49 napra vagy a diákok, fiatalabbak, vagy az idősebb, esetleg fiatal, de jó erőben lévő nyugdíjasok tudnak hozzánk csatlakozni, de akár – váltó formájában – csapatok is jelentkezhetnek, akik eleve egy kis közösséget képeznek, és egymást váltják ezen az úton, – akár egy civilszervezet, vagy baráti társaság, vagy nagyobb szervezet, egy település is képviseltetheti magát.

G.G.:

Esetleg van-e telefonszám, ahol lehet jelentkezni erre…?

L.J.:

Igen, a részletes leírásban meg van adva két E-mail-cím, illetve telefonszám is, a szervezőkhöz.

G.G.:

Én ebben segítek, de tudják, ha egyébként a műsor telefonszámát hívják, akkor is segítek. – Máris mondom azt a telefonszámot, ahol hozzá lehet jutni a hasznos információkhoz, jelentkezni lehet a zarándoklatra, ez pedig: – 06 30 429-5301. – Természetesen, a Nézők majd látják a képernyőn is ezeket a hasznos információkat. – Természetesen, várják azt is, aki adományokkal, akár hátizsákkal, élelmiszerrel, vagy bármivel hozzá tudna járulni

L.J.:

Megvan már a fő támogatónk: a menet fővédnöke a Magyarok Világszövetsége, aki nemcsak a kapcsolatrendszerét adja a menethez, hanem egy kísérő autót is, vagy mikrobuszt, sofőrrel, – az ellátmány elkészítéséhez is segítséget nyújt, – ami nagy könnyebbség egy ilyen hosszú úton, hiszen nem kell egész végig a 10-12 kilós hátizsákot cipelnünk, hanem csak a napi néhány kilót…

G.G.:

Ez egy bázis lesz, gondolom, és menet közben szórólaposztás… Gyönyörű szép maga a plakát is… Meg kell mondjam, hogy én még csak most kezdem felfogni, hogy micsoda nagy vállalkozás ez! – Azt mondom, hogy bárki, újságíró kollégák, akik tehetik, adják hírül, mert ez egy olyan nagy esemény, olyan nagy dolog, hogy fogjunk össze: – minél többen tudjunk beszélni minderről…! – Mi lesz akkor, amikor megérkeztek majd?

U.G.:

Valamilyen eseménynek lennie kell Versailles-ban… Úgy gondoljuk, hogy nagygyűlést kellene oda szervezni, amikorra megérkezünk: – a tervek szerint július 22-én, déli harangszóra. – Ez a nap a nándorfehérvári diadal napja, tehát Magyarország egyik diadalát hirdetjük ott, és reméljük, hogy ez a menetünk célját is alá fogja támasztani.

Bottyán Zoltán:

Egyébként ebben a Magyarok Világszövetsége helyi, franciaországi tagozata is nagy segítséget tud adni, hogy éppen ezt az érkezésre szervezendő nagygyűlést sikerre tudjuk vinni, hiszen a franciaországi tanács elnöke egyben a franciaországi magyar katolikus misszió elnöke is, és az ottani magyarok is nyilván partnerek ebben. Tudnak erről, és készülnek rá.

G.G.:

Ez így nagyon szép. Megköszönjük a Magyarok Világszövetségének, hogy emellé az ügy mellé állt. Mi itt többször is el fogjuk mondani a felhívást a nézőinknek, hogy bátran lehet jelentkezni. És én most még mit kívánjak? Kéz- és lábtörést? Egy nagy kalappal…? – Mikor van pontosan az indulás? Meddig lehet…?

L.J.:

Június 4-én, a Hősök teréről. Reméljük, hogy lesz egy megemlékezés a 99. évfordulón, és 16 óra 32 perckor, amikor aláírták Trianonban a békediktátumot, akkor indul a menet, – és a vége: július 22-én 12 órakor, délben, amikor megszólalnak a harangok, és figyelmeztetik Európát, – nemcsak arra, hogy ideje lenne nemcsak olyan módon foglalkozni Magyarországgal, hogy vizsgálgatják azt, hogy milyen jogsértéseket követett el, – hanem foglalkozni azzal, hogy milyen hatalmas jogsértés történt 99 évvel előtte. – Illetve, a harangszó arra is figyelmeztet, hogy a magyarok már 700 éve védik Európát attól, amitől most ismét védeni kell, és talán ez ébresztő lehet az európaiaknak is, nemcsak a magyaroknak.

G.G.:

Nagyon-nagyon szépen köszönöm, kedves József, kedves Gábor, – és természetesen, Zoltánnak is. – Mi most ennyit tudtunk tenni az ügyért, – és ahogy ígértem: rendszeresen hírt adunk majd.

U.G.:

Köszönjük szépen.

————————————————— 

A tévében elhangzott beszélgetést lejegyezte: Kincsesné Salca Mária