Átadva André Goodfriend ügyvivő úrnak, az USA nagykövetségén, ahol közel egy órás megbeszélést folytatott Csizmadia László és ifj. Lomnici Zoltán.

 

Barack Obama úr
az Amerikai Egyesült Államok elnöke
részére

Tisztelt Elnök Úr!
Mindenekelőtt engedje meg, hogy röviden bemutassuk a Civil Összefogás Fórumot (továbbiakban CÖF), céljainkat és eddigi tevékenységünket.
A CÖF egy állampolgári kezdeményezésre létrejött kezdeményezés, amely 2009. március 27-én alakult meg a magyar civil társadalom érdekérvényesítés és értékkifejezés céljából. A megalakulásunk óta több mint 1200 civil szervezet csatlakozott hozzánk, amely sokrétű munkacsoportjaival, szakmai kerekasztal-beszélgetéseivel kiáll a civil társadalom mellett, hiszen ezek a szervezett civil intézmények és mozgalmak tartják fent a demokráciát.

A szervezetünk az elmúlt években óriási támogatottságra tett szert. Azonosulunk a kormány célkitűzéseivel, ha azok tükrözik a magyar polgári többség akaratát. Úgy gondoljuk, hogy ez a támogatás hozzájárult ahhoz, hogy a magyar nép 2010-ben, majd 2014-ben is a jogállamiság keretei között kétharmados többséggel küldte el a neoliberális, posztkommunista szemléletű oligarchákat, melyek a rendszerváltás után hatalomra jutott posztkommunista erők a kádári múltból származó anyagi és szervezettségi erejét kihasználva, neoliberális úton haladva, önös érdekeik szerint elherdálták a magyar nemzeti vagyont.
2012-ben a Civil Összefogás Fórum kezdeményezésére több mint félmillió ember – majd még további négy alkalommal több százezer ember – vonult fel Magyarországért, a kormányért, a miniszterelnökért, ezzel a békés felvonulással is jelezve azt, hogy továbbra is támogatják Orbán Viktor miniszterelnököt, együtt haladva tovább a 2/3-os parlamenti többség által kijelölt úton.
Tisztelt Elnök Úr!

Azért fordulunk most Önhöz ezzel a levéllel, mert a CÖF tagjai közül is egyre többen fejezik ki aggodalmukat az amerikai kormányzat, illetve közvélemény Magyarországgal kapcsolatos megnyilvánulásai kapcsán, pedig országunk mindig szövetségesként gondolt az Amerikai Egyesült Államokra.
Így éreztünk akkor is, amikor az 1956-os szabadságharcunk idején segítséget kértünk a szovjet invázió ellenében. Hiába haltak hősi halált magyar ifjak százai Budapest utcáin, elmaradt a nyugati beavatkozás… Magyarországra újabb, több mint 30 éves rabság várt a vasfüggöny mögött, a kommunista diktatúra rendszerében.

1989-ben viszont a vasfüggöny átvágásával a magyarok szabadságvágya és akarata hozzásegítette a világot a kommunista birodalom megdöntéséhez és elindult az ország a „nyugatiasodás” útján, bár a mai napig nagyon sokan lenéznek minket. Sokat csalódtunk, de sosem panaszkodtunk. Magyarország 1999 óta a NATO tagja, az Egyesült Államok szövetségese, 2004 óta az Európai Unió tagja. Az USA és az EU szövetsége több évtizedes múltra tekint vissza. A magyar emberek sosem hagyták figyelmen kívül, mindig is tiszteletben tartották és nagyra értékelték, hogy az Amerikai Egyesült Államok kis közép-európai országunk fontos szövetségese.

Tisztelt Elnök Úr!

Tiszteletünk kinyilvánítása mellett úgy gondoljuk, hogy a köztudomásúan és elfogultan Orbán-ellenes Charles Gati politológus professzor sem tévedhetetlen, így üzenjük, ő sem mondhatja meg, hogy mi jó nekünk, magyaroknak és mit kell tennie Önnek, Elnök Úr, a magyarok ellen. Az sem segít, amikor a köztudottan és nyilvánvalóan elfogult, személyükben sértett emberek véleményét és érvelését veszi az amerikai kormányzat alapul vagy iránymutatóul.
Mint ahogy azt előzőleg írtuk, Orbán Viktor Magyarország miniszterelnökének megválasztását és a kétharmados győzelem okait nem a véletlenben, vagy a magyar állampolgárok „megtévesztettségében” kell keresni. Engedje meg, hogy ezzel kapcsolatban néhány észrevételt tegyünk. Véleményünk szerint komolyan és negatívan befolyásolja egymás megértését azok a közvetlenül, illetve a sajtón keresztül megfogalmazott kritikák és támadások, amelyek többnyire a magyarországi körülmények meg nem-, vagy félreértéséből, illetve tudatos félremagyarázásokból fakadnak. Különösen aggasztónak tartjuk azt a körülményt, amikor az amerikai diplomácia nyilvánosan megfogalmazott, a magyar belpolitikát illető kritikái úgy jelennek és fogalmazódnak meg, hogy az a magyar belpolitika részévé válik, annak befolyásolására törekszik.
Bízunk benne, hogy az amerikai diplomácia az egyenrangú és befogadó párbeszéden keresztül képes lesz megváltoztatni hozzáállását – melyre különösen nagy szükség lenne a jelenlegi, Ukrajnában zajló illetve a világot elborzasztó közel-keleti terrorcselekmények fényében.
Biztosíthatjuk Önt arról, hogy nemzetünk és a magyar civil társadalom egy tapodtat sem kíván eltávolodni nyugati szövetségeseitől, és velük együtt örömmel és állhatatosan kíván dolgozni a jogállamiság keretei között megvalósuló szabadság és demokrácia értékeiért.
Ezúton is szeretnék biztosítani együttműködésünkről Önt, Elnök Úr és szeretettel várjuk az USA új nagykövetét, aki bizonyára nyitott lesz véleményünk megismerésére. Bízunk benne, hogy az őszinte és konstruktíve párbeszéd keretet ad a további sikeres együttműködéshez. Egyúttal meggyőződésünk, hogy országaink vezetőinek személyes találkozása lehetne a legmegfelelőbb forma a kölcsönös bizalom és elkötelezettség megerősítésére.

Tisztelettel

Budapest, 2014. szeptember 5.

A CÖF szóvivői és a CÖKA Kuratóriumának nevében

Dr. Csizmadia László CÖF alapító-szóvivő, CÖKA elnök
Dr. Fricz Tamás CÖF alapító, politológus
Dr. ifj. Lomnici Zoltán CÖF szóvivő, alkotmányjogász