Közlemény

A Budapesti Rendőr-főkapitányság a mai napon arról tájékoztatta a CÖF-CÖKA képviseletében eljáró Lomnici Ügyvédi Irodát, hogy a 2020. január 31-én tett feljelentésünkben megjelölt közösség elleni uszítás bűncselekményének megalapozott gyanúja alapján a Nemzeti Nyomozó Iroda nyomozást rendelt el Niedermüller Péter kijelentésével kapcsolatosan.

Mint ismert, az ATV televízió 2020. január 20. napján sugárzott az „A nap híre” című műsorában Niedermüller Péter, VII. kerületi polgármester az alábbi kijelentést tette, idézzük: „Hogyha megnézzük azt, hogy mi marad, hogy ha lehántod ezeket a gyűlöletvalamiket, amiket ugye fölsoroltuk: a nem magyarok, a mások, a migránsok, a romák, a nem tudom én, mik, akkor ott marad egy rémisztő képződmény középen. Ezek a fehér, keresztény, heteroszexuális férfiak – meg azért nők is vannak közöttük, bocsánatot kérek. Ez a családelképzelés. Ez azért borzalmas, mert ha megnézzük, hogy a világon mindenütt az úgynevezett fehér nacionalisták miből állnak össze: ebből – mondom csöndesen nektek.”

A jövőben folyamatosan tájékoztatni fogjuk a közvéleményt és bízunk abban, hogy a faj, nem illetve szexuális beállítottság alapján uszítók ideológiai színezettől függetlenül elnyerik méltó büntetésüket.

A CÖF-CÖKA vezetősége

 

 

 

 

Szerző
CÖKA

“Közlemény” bejegyzéshez 1 hozzászólás

Szólj hozzá!

Kövessen minket a hírportálunkon és A közösségi médiában!