Dobrev Klára alól úgy tűnik, a sámli is kicsúszik

Csatlakozni kívánunk a Munkástanácsok Országos Szövetségének elnöke Palkovics Imre a Magyar Nemzetben közzétett Dobrev Klárának, a munkavállalókat lekicsinylő szavait cáfoló állásfoglalásához.

Önmagában is kiábrándító, hogy Gyurcsány felesége azt üzeni, a nemzet nélkülözhetetlen részének, hogy tanulatlanok, miközben kétkezi munkájukkal a Fidesz kormányt szolgálják. Ha valaki a hazát kívülről szemléli és idegen érdekek szolgálatában áll, mit is mondhatna másként. Férjura nyomdokain, aki kiürítette a nemzet kincstárát és debilnek nézte az Európai Unió teljes tiszti karát, járt utat nem ad fel járatlanért. A multinacionális cégekben dolgozók, amellett, hogy fix munkahelyük és jövedelmük van, családjukat is biztonságban láthatják. Munkáltatói hozzájárulással, szakmai tudásukat európai szintre emelhetik. Ma már a demokratikus világ cégeinek elkerülhetetlen érdeke, munkásainak, munkavállalóinak megtartása, a folyamatos párbeszéd biztosításával.

2010 előtt a Gyurcsány vezette kormány és a mögötte álló MSZP háttér, mit sem törődött a munka nélkül tengődő, képzetlen munkaerővel. Ezzel szemben ma 500 ezerrel dolgoznak többen és egyre kevesebb a csak 8 általánost végzettek száma.

A CÖF-CÖKA a munkaadók és munkavállalók közös érdekein alapuló összefogásban látja az ország gazdaságának növekedését és a magyar családok biztonságos megélhetését. A kormány helyesen cselekszik, mert követi a gazdaság primátusát, miközben a hazai érdekű nagyvállalatokat anyagilag is inspirálja versenyképességük növelésére.

A Gyurcsány-Dobrev-művek althangon történő megszólalása, aláhúzta a hatalommániás érdekeket és országrontó tevékenységüket.

A Munkástanácsok 1956-ban tudták, hogy kik tolják a gyarmatosítók szekerét. Most európai szinten sem tagadják hűségüket elveikhez, mint ahogy a CÖF-CÖKA sem.

CÖF-CÖKA vezetősége