Jogerősen pert vesztett az Átlátszó

A Fővárosi Ítélőtábla csütörtökön kihirdetett jogerős ítéletben elutasította Erdélyi Katalinnak, az atlatszo.hu újságírójának a Civil Összefogás Közhasznú Alapítvánnyal (CÖF-CÖKA) szemben indított keresetét, egyúttal megváltoztatva a Fővárosi Törvényszék elsőfokú határozatát,amely korábban Soros-közeli Átlátszónak adott igazat.

A másodfokú bíróság kimondta, hogy Erdélyi Katalin azon követelése, hogy a  Civil Összefogás Közhasznú Alapítvány adja ki hét évre visszamenőleg valamennyi jogi személytől kapott valamennyi támogatásának teljes listáját, nem volt jogszerű.

A bíróság döntése nyomán a CÖF-CÖKA álláspontja szerint egyértelműen jogszerű és transzparens a szervezet pénzügyi működése és filozófiája. A CÖF-CÖKA egyúttal kijelenti, hogy a jövőben is meg fogja minden törvényes eszközzel akadályozni, hogy külföldről finanszírozott ügynökszervezetek kényük-kedvük szerint turkáljanak a magyar emberek és cégek zsebében.

Feltételezhető, hogy a megszerzett információkat értékesítik. A magánjogi személyek civileket és közjót támogató filozófiája és adakozása, üzleti stratégiájuk karitatív része, üzleti titkot is képezhet. Az adakozó magánjogi személyek, valamint az adakozás mértékének nyilvánosságra hozása a legtöbb esetben politikai indíttatású. Elgondolkodtató, hogy mindezt egy Soros György által támogatott és munkatársait megfizető szervezet kezdeményezte.

A perben a CÖF-CÖKA-t sikerrel képviselő Dr. Ifj. Lomnici Zoltán ügyvéd szerint, az “oknyomozó” portál túl tágan értelmezte a közfeladatot ellátó szervezet fogalmát, és a Fővárosi Ítélőtábla elfogadta azon jogi okfejtésünket, hogy az Átlátszó nem volt jogosult az általa igényelt adatok megismerésére. Az ítélet jogerős.

CÖF-CÖKA vezetősége

 

 

 

 

 

Szerző
CÖKA

Szólj hozzá!

Kövessen minket a hírportálunkon és A közösségi médiában!