Felhívás közös imára Beke Istvánért és Szőcs Zoltánért

Kedves Magyar Testvéreink!

Székelyföldön, Csíkszeredán két fiatal magyar férfi nem otthonában a családjával, hanem rabtársaival, a börtönben várja az idő múlását, és egy olyan új esztendőt, amely talán igazságot hoz számukra. Bűnük: mozgalomba szerveződtek. Küzdöttek a magyar kultúráért, nemzeti értékekért, a magyar nyelvért, a nemzettudatért. Székely zászlókat tűztek ki középületekre, és autonómiát akartak. Fájt nekik Trianon. 2009-től titkosszolgálati eszközökkel figyelték őket. Egyiküknél becsomagolt, hivatalosan beszerzett pirotechnikai eszközöket, másikuknál Wass Albert könyveket, székely, és-magyar zászlókat foglaltak le. Egyiküket egy nappal a gyulafehérvári határozat, Erdély bekebelezésének 97. évfordulója előtt 1 nappal, 2015. november 30.-án, másikukat ugyanezen év karácsonya után 9 nappal tartóztatták le. Első fokon nem volt bizonyíték robbanószerrel való visszaélésre, így „csak” pirotechnikai eszközökkel való visszaélés miatt ítélték el őket 1 évre, és az előzetesben töltött idő miatt azonnal ki is szabadultak. Az ügyészség azonban fellebbezett, a másodfokú bíróság közvetlenül az ítélethirdetés előtt vádat módosított, nem adott szót a védelemnek, és jogerősen 5-5-évre ítélték őket ez év nyarán, terrorizmus vádjával. Soha senkit nem bántottak, bűncselekményt nem követtek el. Koncepciós per áldozatává vált a két nyílt tekintetű hívő magyar a XXI. század Romániájában. A magyar állam, neves jogászok, és a Kisebbségi Jogvédő Intézet is küzd az igazságért és a székely fiúk szabadságáért. Egy riportban ők mégis azt mondták, hogy legjobban a magyarok imájának erejét érzik.

Ezért kérünk minden magyar érzelmű honfitársunkat határon belül, és határon túl, bárhol is tartózkodik éppen a világban, hogy

  1. december 31-én magyar idő szerint 19 órakor,

az óév búcsúztatása előtt mondjon el egy Miatyánkot Beke Istvánért, és Szőcs Zoltánért, s rajtuk keresztül minden olyan testvérünkért a világban, akit magyarsága miatt ért üldöztetés, igazságtalanság.

A közös ima erejét már tudósok is bizonyították. Fogjunk össze, hogy közös imánk ereje, rezgése erőt adjon a két magyar fiúnak és családjának, és ezzel biztosítsuk őket arról, hogy hiszünk bűntelenségükben, tisztaságukban, és egy igazságos jövőben.

Kedves Beke István, és Szőcs Zoltán! Veletek vagyunk, és közös imánkkal üzenjük Nektek: nem vagytok egyedül! Együtt visszük a kereszteteket!

Dr Bencze Izabella és Csóti György, valamint a Kisebbségi Jogvédő Intézet munkatársai

 

 

 

 

 

 

Szerző
CÖKA

Szólj hozzá!

Kövessen minket a hírportálunkon és A közösségi médiában!