Befőző automatát adományoztak 80 nagycsaládnak

Öt millió forint értékű adományozásról állapodott meg a Civil Összefogás Közhasznú Alapítvány (CÖKA) és a Nagycsaládosok Országos Egyesülete. Ennek keretében 80 darab befőző automatát adtak át 30 nagycsaládos egyesületnek, melyek 80 nagycsaládnak adják majd ezeket oda. A megállapodás ünnepélyes aláírására, és a befőző automaták átadására a hetényegyházi Naplemente Idősek Klubjában került sor 2019. szeptember 30-án, hétfőn.

Az adományozás története az volt, hogy a CÖKA azzal a felajánlással kereste meg a Nagycsaládosok Országos Egyesületét, hogy adományokból befőző automatákat tudna átadni nekik. Ők pedig keressenek ezeknek „gazdát”: olyan nagycsaládokat Magyarországon, akik erre rászorulnak és használnák is a berendezést. A nagycsaládok kiválasztása megtörtént, így azok ma az ország legkülönbözőbb részéből Hetényegyházára érkeztek, hogy átvegyék az automatákat.

Megelőzően a hetényegyházi Naplemente Idősek Klubjában terményáldást tartottak, melyre Kis János evangélikus lelkészt kérték fel a klubtagok. Ezen részt vett Szemereyné Pataki Klaudia, Kecskemét polgármestere is, majd a sajtótájékoztatóval egybekötött megállapodás aláíráson is jelen volt.

A sajtótájékoztatót Kardosné Gyurkó Katalin, a NOE elnöke, Szemereyné Pataki Klaudia, Kecskemét polgármestere, Csizmadia László, a CÖKA elnöke, Heizler Norbert, a CÖF országos koordinátora, és Weninger Konrád, a Weninger Bt., ügyvezető, tulajdonosa tartották. Itt hangzott el az adományozás előzményeinek ismertetése is.

– Szeretném megköszönni polgármester asszonynak, hogy folyamatosan támogatja a NOE és a helyi nagycsaládos egyesület (KINCS) munkáját, és szeretnék gratulálni az egy éve elnyert családbarát önkormányzat díjhoz is – mondta Kardosné Gyurkó Katalin.

Szemereyné Pataki Klaudia azzal kezdte a beszédét, hogy adni, adni, adni nagyszerű dolog. Mindenki, aki itt van ebben a teremben, valamit adott ehhez a jó dologhoz. A NOE, a CÖKA, és a Naplemente Idősek Klubja is.

– Akik nem is gondolták volna még három éve, amikor Herczegh Anita, a köztársasági elnök felesége jelenlétében hétszáz üveg saját készítésű befőttet adtak át a Tápláló szeretet program keretében a Kecskeméti Nagycsaládosok Egyesületének, hogy egyszer majd Kecskemét szívéből eljutunk az országos szintű adományozásig – hangsúlyozta a polgármester. – Egy olyan kezdeményezéssel, ami „csupán” a szeretetből és az adományozás motivációjából indult el. Ehhez találtak kapcsolatot a civil szervezetek. Megtalálták, hogy kinek jó adni, és ki az, aki tud adni. Azt pedig külön is megköszönöm mind a két szervezetnek, hogy felfigyelt erre a Hetényegyházáról idult kezdeményezésre és mellénk álltak, kecskemétiek mellé.

https://keol.hu/kecskemet-bacs/befozo-automatat-adomanyoztak-80-nagycsaladnak

 

 

 

 

Szerző
CÖKA

Szólj hozzá!

Kövessen minket a hírportálunkon és A közösségi médiában!