A nemzeti civilek továbbra is Ursula von der Leyen mellett – jövő héten azonban vizsgázik a bizottság megválasztott elnöke

A CÖF-CÖKA legutóbbi felhívását, amelyben bizalommal tekintettünk a jövőbe a bukott Juncker-Bizottság rendkívül károsnak ítélt működését követően az új bizottsági elnök megválasztása kapcsán, a civil szellemi honvédőink széles közössége támogatta.

Ugyancsak számos pozitív visszajelzést kapott azon felhívásunk, amely emlékeztette Ursula von der Leyen Asszonyt arra, hogy a hazánkat és nemzetünket módszeresen támadó külföldről, elsősorban Soros György által finanszírozott magyarországi szervezetek hamis, rágalmazó állításait súlyos hiba lenne a legcsekélyebb mértékben is figyelembe vennie.

A fentiekkel párhuzamosan arra a sajnálatos körülményre is reagálnunk kell ugyanakkor, hogy egyes hírcsatornákon teret kapó, magukat jobboldali civilnek nevező, a pénzért és a pozícióért ácsingózó, a lelkük mélyén azonban megosztó megnyilvánulásaikkal a balliberálisok szekerét toló egyének, megpróbálják közösségünket összezavarni és nemzeti kormány sikerét Timmermanns és Weber megbuktatásában kisebbíteni.

Ezúton is hangsúlyozni kívánjuk, hogy a CÖF-CÖKA mindaddig támogatja az új bizottsági elnök személyét és munkáját, amíg úgy látjuk, hogy Magyarország nemzeti szuverenitása és az erős nemzetek által alkotott Európa Helmut Kohl által is vallott eszméje nem csorbul.

Ursula von der Leyen a tervek szerint jövő kedden mutatja be a biztosjelöltek végleges névsorát, amely az első vizsga lesz a német konzervatív politikus számára, ahol bizonyíthatja, hogy méltó a nemzeti érzelmű magyar emberek bizalmára.

Azt már a napokban megtapasztaltuk, hogy az Európai Parlament és annak szakbizottságai alkalmatlanok egy erős Európai Unió képviseletére, amely újabb érv amellett, hogy az állam és kormányfőkből álló Európai Tanácsnak kell megerősítenie a vezető szerepét az Unióban oly módon, hogy a legfontosabb kérdésekben megtartja az egyhangú szavazás intézményét, amely meggyőződésünk szerint az EU jövőbeli egységének egyik alapvető garanciája.

Budapest, 2019. szeptember 6.

A CÖF-CÖKA vezetősége