Forrás: https://www.magyarhirlap.hu/velemeny/20201019-a-mi-ferihegyunk
Mostanában felröppent a hír, hogy a Budapest Airport Zrt. ismét magyar tulajdonba kerülhet. Úgy gondolom, nem kell ahhoz sok magyarázat, hogy miért lenne előnyös a hazai tulajdonlás
Tizenkilenc év történetét végiglapozva ma már egyértelműen kijelenthető, hogy a Budapest Airport hányattatott sorsában és a legnívótlanabb európai légkikötővé válásában a Gyurcsány-Veres-Kóka-triónak elévülhetetlen bűnei vannak.
De kezdjük az elején.
A Ferihegyi Repülőtér és a magyar légiforgalmi irányítás üzemeltetésére 1973. január 1-jétől a Malévből – költségvetési szervként – kiszakították a Légiforgalmi és Repülőtéri Igazgatóságot (LRI), amelynek 2001 végéig való fennállása, s közben az anyacéggel, a Malévvel való élet-halál harca is megérne egy visszaemlékezést, de most inkább közelítsünk a mához.
A társadalomban bekövetkezett alapvető gazdasági változások következményeként, no meg az LRI feltűnő hatalomkoncentrációjának felszámolása érekében 2002. január 1-jén az LRI kettévált. Egyik utódcége a légiforgalmi feladatok ellátására és a légiforgalmi szakszemélyzet kiképzésére felhatalmazott HungaroControl lett, a másik pedig a repülőteret üzemeltető, állami tulajdonú Budapest Airport Zrt. (BA).
A közérthetőség érdekében már most tisztázzuk, hogy a repülőtér – többek között – a futópályákkal, hangárokkal, gurulóutakkal, irányítótoronnyal és az utasforgalmat biztosító épületekkel, terminálokkal együtt, azaz a ma már Budapesti Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtérnek hívott ingatlanegyüttes kizárólagos állami tulajdonban áll, elidegeníthetetlen. Ezért a Budapest Airport Zrt., bárki is a tulajdonosa, kizárólag úgy működtetheti a repülőteret, ha egy, az állammal megkötött vagyonkezelői szerződéssel rendelkezik. S ez a jog bizony nagy vagyoni értékkel bír. A BA ezt a vagyonkezelői jogot hetvenöt évre szerezte meg, s alapvetően három bevételi forrása van: a terminálhasználati díjak, a gépek úgynevezett leszállási díjai és az ingatlan bérbeadásából származó bevételek.
A BA 2002-től nagy elánnal kezdte meg a működését, és 2004-re úgy felfuttatta a tevékenységét, hogy nagyjából kilencmilliárd forint adózás előtti eredményt ért el. Mindeközben a 2002-ben hatalomra került szoclib parlamenti többség sürgősen megszavazta, hogy a BA-ban meglévő állami tulajdon legkisebb aránya akár 25 százalék plusz egy szavazatnyi is lehet, amely tény már előrevetítette a BA közelgő privatizációját. Rá két évre, 2004-ben már erősen látszódott a komoly államháztartási hiány, egyre nőtt a feszültség a két kormánypárt, az MSZP és az SZDSZ között, majd Gyurcsány simán megpuccsolta Medgyessyt. A privatizáció felgyorsult, hisz mint a levegő, úgy kellettek az értékesítési bevételek.
Így került sorra az igazán prosperáló BA is, annak ellenére, hogy az általa működtetett infrastruktúra stratégiai jelentőségű volt. Orbán Viktor egy televíziós vitában kérte Gyurcsányt, hogy ne adják el a BA-t, de a szoclib triumvirátus az évszázad üzletét látta benne. S bár magyar pályázó is volt a Csányi–Demján-konzorcium személyében, 2005-ben a győztes egy brit cég lett, a BAA International LTD.
A magyar állam 25 százalék plusz egy szavazat erejéig tulajdonos maradt, amely mérték súlya azonban a gazdasági életben nem tekinthető jelentősnek.
A vételár 464,5 milliárd forint volt, amely kapcsán elmondható, hogy Ferihegy akkor a világ legdrágább repterének számított. Kóka János repdesett az örömtől, hosszú távú stratégiáról beszélt, a brit cég pedig igazgyöngyutánzatokat pottyantott eléjük. Tíz év alatt harmincezer munkahelyet ígért, 2020-ra húszmillió utast, sok-sok milliárdnyi fejlesztést.
Aztán az államháztartás hiánya lenyelte a nagy vételárat, a privatizációt véghez vivő ÁPV Rt. vezetői három-hárommillió forint jutalmat zsebeltek be, a brit cég pedig két év múlva, 2007-ben eladta a BA-t…
Az új főtulajdonos a Hochtief Airport lett, de részvényessé vált egy szingapúri, egy frankfurti és egy montréali cég is. Aztán 2011-ben már a Hochtief is szabadulni akart az egyre inkább veszteségessé tett BA-tól.
Az Orbán-kabinet ekkor kész lett volna visszavásárolni a céget, de nem tehette, mert az eladó addigra már hat másik reptér – köztük az athéni meg a tiranai – közös üzemeltetésének értékesítése mellett döntött. Ezért a magyar állam kénytelen volt élni egy, még Gyurcsányék által kikötött opciós vételre szóló felajánlási joggal és azzal a ténnyel, hogy a szoclib kormány új döntése értelmében már nem volt többé stratégiai jelentősége a BA-ban fennálló állami tulajdonnak, még egy százalékban sem. Így eladta az államnál visszamaradt és a cég működését alapjaiban nem befolyásoló részvényhányadát, amelynek akkori eladási értéke 36,6 milliárd volt, míg a 2005-ös privatizáció idején 150 milliárd körül. Ez a számadat is jól mutatja, hogy a külföldi befektetők kezében hogyan értéktelenedett el a BA.
Nem mellesleg pedig az időközben szintén privatizált, majd állami tulajdonba ismét visszavett Malév 2012-ben csődbe ment, és az Európai Unió lényegében megtiltotta a cég állami megmentését, miközben a fapados Wizz Air előretört. De ez egy másik történet.
Visszatérve a BA-hoz, a Hochtief végül 2013-ban megvált tőle. Mai tulajdonosai alapjában véve pénzügyi befektetők: egy szingapúri állami befektetési alap, egy kanadai nyugdíjalap és egy kanadai cég. Nem kétséges, hogy az új tulajdonosok a megvásárlás óta kizárólag profitmaximalizálásra törekedtek, így azt az elmúlt években bőven megtapasztaltuk, hogy mivé vált nemzetközi repülőterünk.
Szégyenfolt lett Közép-Európa szívében. Karámok közé terelt turisták milliói, mocskos illemhelyek, színvonaltalan, minősíthetetlen biztonsági ellenőrzések, felháborító árfolyamot kínáló reptéri pénzváltó, hiénataxisok. Mindeközben 2019-ben – köszönhetően a jobboldali kormány Budapest- és országfejlesztésben tett erőfeszítéseinek és az illegálisbevándorló-mentesség okozta biztonságnak – már 16 millió turista kereste fel legnagyobb repterünket. A cég tavalyi bevétele 300 millió euró, míg értéke hárommilliárd euró lett.
S közben micsoda szégyen: a kormánynak kellett közbeavatkoznia annak érdekében, hogy a külföldi tulajdonosok elkezdjenek emberi körülményeket kialakítani a lerabolt, legsötétebb balkáni állapotokat mutató Ferihegyen.
„Ahhoz, hogy Közép-Európa vezető turisztikai térsége legyünk 2030-ra, bőven van még feladatunk. Kiemelten fontos például, hogy egy Magyarországhoz méltó országképet mutató repülőtér fogadja Budapesten a turistákat. A Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér viszont nem ilyen, mert csak a profitszerzés szempontjai szerint üzemeltetik, amelynek mi, magyarok ki vagyunk szolgáltatva” – jelentette ki tavaly a Magyar Turisztikai Ügynökség vezérigazgatója. Több szakember is megerősítette, „jogos az az elvárás, hogy a közérdek mentén végbemenő fejlesztésekkel méltó színvonalat érjen el az ország fő vendégfogadó kapuja. Ennek feltételeit az első Gyurcsány-kormány idején született privatizációs szerződés ugyanis egyáltalán nem biztosítja”.
Mostanában felröppent a hír, hogy a BA ismét magyar tulajdonba kerülhet. Úgy gondolom, nem kell ahhoz sok magyarázat, hogy miért lenne előnyös a hazai tulajdonlás. No nem a befektetők gazdasági érdekeire gondolok, hanem arra az elvitathatatlan tényre, amelyet az Orbán-kormány is preferál: egy egészséges, nemzeti érdekeket fontosnak tartó állam és polgárai számára elengedhetetlen, hogy a stratégiai jelentőségű területek, energiaszolgáltatók és a nemzeti jelentőségű, főként a kizárólagos állami tulajdonban lévő infrastruktúrát működtető cégek állami, illetve magyar kézben legyenek.
Természetesen az is fontos, hogy a megtermelt nyereség az országon belül maradjon, de néha talán ennél is fontosabb, hogy az országimázs, a világnak szóló üzenet hazánkról már a világ magyar kapuját jelentő légiforgalmi bázison biztató, európai színvonalú legyen. Magaskultúráról árulkodjon, amelyet még ellenségeink sem tudnak cáfolni. De ehhez magyar kézre és magyar szívre van szükség. Az egész országnak jó lenne, ha ez történne.
S csak megismételni tudom, ma már egyértelműen kijelenthető, hogy a Budapest Airport hányattatott sorsában és a legnívótlanabb európai légkikötővé válásában s közvetett módon a közkedvelt magyar légitársaság, a Malév megszűnésében a privatizáció nagy bajnokainak, az ország kiárusítóinak, a Gyurcsány–Veres–Kóka balliberális triónak elévülhetetlen bűnei vannak. Ezt soha ne feledjük!
Szerző: Bencze Izabella jogász
Forrás: https://www.magyarhirlap.hu/velemeny/20201019-a-mi-ferihegyunk