Házi lekvár, gyümölcslé és aszalt gyümölcs – Befőzőautomatákkal a korszerűbb közétkeztetésért

Tizenöt befőzőautomatával gazdagodott Borsod-Abaúj-Zemplén megye a Civil Összefogás Fórum – Civil Összefogás Közhasznú Alapítvány (CÖF – CÖKA) és a Magyar Asszonyok Érdekszövetsége jóvoltából. A civilek adományait a megye hét választókerületének különböző helyszínein adták át április 20-án, kedden.

Fenntartható mezőgazdaság a cél

Az európai mezőgazdaság előtt álló egyik legnagyobb kihívás a társadalom környezet- és klímavédelemmel kapcsolatos elvárásainak való megfelelés. Ez a feladat csak közösen oldható meg. A közigazgatás, a kutatás, a termelők, sőt a fogyasztók összefogásával lehet sikert elérni – fogalmazott köszöntőjében Juhász Anikó helyettes államtitkár egy kutatási eredményekről beszámoló online fórumon.

Mintegy 950 milliárd forint használható fel a Vidékfejlesztési programban idén

A Vidékfejlesztési programban az idén több mint 950 milliárd forint használható fel – mondta Nagy István agrárminiszter a Győr-Moson-Sopron megyei Beleden, ahol az Extra Tej Termelő Kft.-nek támogatói okiratot adott át a szarvasmarhatelep fejlesztésére. E szerint 550 millió forinttal segíti a kormány a mintegy 1 milliárd forintos beruházást.

Támogassa alapítványunkat!

Kétféleképpen tudja munkánkat segíteni:

Ajánlja fel adója 1%-át

Adószám: 18003534-2-41

Letölthető nyilatkozat

Civil Összefogás Közhasznú Alapítvány bankszámlaszáma:

Unicredit Bank

10918001-00000064-35950004

Köszönjük támogatását!

CÖF TV

További videók a CÖF TV oldalon. Kattintson ide.

Nemzeti Társadalmi Szerződés (1)

CÖKA 2022-es mérleg
Itt megtekinthető.

CÖKA 2018-as mérleg Itt megtekinthető.

CÖKA 2017-es mérleg ITT megtekinthető