Egy megingott öntudat eseményei

[Vasi Ferenc Zoltan]

A demokrácia a többség és a kisebbség akarata. Én, a perifériára sodródott egyén, mit tehetek?
A napokban telefonon beszéltem egy rehabilitált alezredessel, aki elmondta: „A maga 56-a november 5-én kezdődött.”
Igen. A földig súlytottak.
Szüleim kínhalála után egy irodalmi alkotócsoport szállta meg a szülői házat. Vitték az értékeket, fogyott a kevéske pénzem. Milliomos-csemeték voltak. A legfiatalabb már József Attila-díjas, amikor a sorsrokonságot nekem kellett vállalnom jeles költőnkkel.
Rám települt aztán egy kétgyermekes anya, albérletbe jött, ágyamba mászott, ügyvédi segedelemmel kivásárolta nővérem hagyatékát, terhes lett – el kellett venni feleségül. Kezdődött a dáridó. 19 éves fia öklözött, fejberúgott, fojtogatott, az „asszony” megcsalt, válópert kezdeményezett, két ügyvédje volt, nekem egy se, s a bíróság a gyereket és 6 millió forintot is neki ítélte.
A kertet egy évfolyamtársam, friss ingatlanos, feldúlta, építvén egy kanadai típusú faházat. Az egész építkezés, lényegében: törvénytelenül, de szabállyszerűen lefolytatódott.
Jött újabb csapat, köztük egy német lány. Csókkal búcsúzott a vonatnál Berlinbe visszamenet, engem meg „lovagja” katonai derékszíjjal fojtogatott, pénzem elszedte – üzente a nagy Manitu – dumával. Így feltorlódtak a közüzemi számlák. Végül továbbbálltak nagy borozásaikkal, a gázosok meg figyelmeztetés nélkül csonkolták „szolgáltatásukat”, jött a tél, jött a kísértés.
Egy diktátumszerződést írattak alá, és egy zsák sz…ért kiszedték felőlem a házat, összetörték ingóságaim. Kitelepítettek egy elátkozott faluba, kiraboltak többször, de a rendőrség eltussolta az ügyet.
Felmenekültem Budára, albérletbe, de honvágyam volt szülővárosom és fiam iránt.
Sötétzárka-albérletben húztam le 29 hónapot, végül bekapcsolódott a családsegítő, majd a gyámügy. Húzták-halasztották-csűrték, végül elpalentálták az ügyet.
Most felmentésemért folytatok tárgyalást, cselekvőképességem visszállításáért. Bírósági szakaszban azért mégsem lenne ildomos ezeket írni, de majdhogy nem koncepciós per folyik (a gyámügy távolmaradása révén-érvényén).
Kivásároltak maradék pénzemből egy önkormányzati lakást – lakható, de élhetetlen (beltéri ajtó sincsen). Izzadságszagom van általában, mert öt réteg ruhában alszom.
Közben végzem önkéntes munkáimat, „főmunkatárs” vagyok egy online magazinnál, olvasószerkesztő egy neves irodalmi folyóiratnál.
Felvett tagjai közé a Magyar Írószövetség, a Magyar Irodalmi Szerzők Jogvédő Egyesülete és az Összefogás1956 Polgári és Katonai Örökségéért Egyesület.
Nem hittem volna, hogy Édesapámmal, Vasi Ferenc Péter főhadnagy,, a Magyar Köztársaság Bronz Érdemkeresztjének kitüntetettjeként, s majd így velem is elbánnak, ilyen kegyetlen kényszerkeresztúton gyötörnek végig.
Félelemből származó megszokás, hogy zárom az ajtót mögöttem,, de valaki jár be, s mindig követ el „kópéságot”. Pénzt visz el vagy – legutóbb – a gáztűzhely lángelosztó rózsái tűntek el.
Így élek. Nagy fájdalmak közepette, sok-sok virrasztás van mögöttem – s kapcsolattalanság.
Ha felperesként elveszítem a pert, ugyanúgy „gúzsba kötve” kell táncolnom, mint Kosztolányi emlegette a kötött versformákat illetően.
Ne így legyen. Szabad Magyarországot – minden tekintetben!

Vasi Ferenc Zoltán

[Szerző]

Bejegyzés