Hozzászólás: Oktatásügy szülői szemmel

index2 Fórumok Civil Összefogás Fórum Oktatásügy szülői szemmel Hozzászólás: Oktatásügy szülői szemmel

#9469
DrabekFerenc
Felhasználó

Tisztelt Fórum!
Ma olvastam az előző hozzászólást. Nekem már az unokáim is felnőttek, szerencsére akkor kiváló iskolákba jártak. A családomban azonban vannak középiskolások.
Én úgy látom, hogy a tanárok nagy része kontraszelektált. A jól végzettek mind más pályára, pl. szerkesztő, újságíró, tolmács, fordító, kutató stb. pályára lépett a maradék került – tisztelet a kivételnek és az idősebbeknek – a pedagógiai pályára. A hozzzászólás is ezt igazolja. Ezeknek szükségesek a tüntetések, hogy fitogtassák magukat. De a mondandómat igazolja, hogy a tüntetésen felszólalók nem tudtak helyesen magyarul, még az embertásaikra is többen “amelyek”-kel hivatkoztak! Az iyenek miként tudnak tanítani? Sehogyan. Ha bölcsebbek lettek volna, nem járatták volna le magukat ország-világ előtt!
Középiskolai tanárnők pl. rendszeresen miniszoknyában járnak. Leejtenek valamit és ordináré módon a legmocskosabban káromkodva hajolnak le. Igy csak tekintélyt veszteni, és a tanulókat zülleszteni lehet. Az ilyeneknek (és nem kevés van belőlük) nincs a pedagógus pályán helyük!
Különböző tárgyakból nem adják le mindazt, ami a követelmény, és az nincs is a tanknöyvekben! Megadják, hogy kit ajánlanak magántanárnak, akiknek a különóra előtt már 10-15 gyermek várakozik az utcán, mert ott fegyelem is van! Az adott tárgyakból azután röpdolgozatot iratnak, melynek feladatai legnagyobbrészt a különórák anyagából valók! Aki nem jár külön-órára, az megbukik! Valószínű, hogy ezt ha a felkészültségük megengedi, akkor oda-vissza csinálják, mindenesetre pontosan tudják a különórán előadottakat. Ez az iskolai oktatási szint legalja! Több iskolára van kapcsoataim alapján rátekintésem, és ezek pedig a jobbakhoz tartoznak! Ezt szigorú és mélyreható tanfelügyeleti ellenőrzéssel sürgősen ki kell vizsgáltatni és szigorúan ellenőrzött kemény intézkedéseket kell hozni!!! Még az is jobb lenne – mint sajnos pl. a háború után, amikor 40-60 fős összevont órák voltak több tárgyból a tanárhiány miatt -, de az akkori tanároknak még fegyelmezniük sem kellett, mert a tudásuk miatt hatalmas tisztelet övezte Őket és akikről még most is, 65 év elteltével az érettségi találkozókon megemlékezünk!
Sok sikert kívánok a sürgős, halaszthatatlan teendők eredményes elvégzéséhez, mert ez a jövő záloga!
Tisztelettel
Drabek Ferenc