Történelmi lecke németeknek, franciáknak

Az európai egységet fenyegető veszélyekre figyelmeztetett Francois Hollande francia elnök és Angela Merkel német kancellár az első világháború nyugati frontja egyik leghosszabb és legvéresebb ütközete, a verduni csata századik évfordulóján rendezett vasárnapi megemlékezésen. „A megosztottság, a bezárkózás, a befelé fordulás erői ismét munkálkodnak. Félelmet gerjesztenek és gyűlöletet, kihasználva a gyengeségeket, a lemaradásokat, a tévedéseket és a hibákat” – mondta Hollande a douaumont-i katonai temetőben tartott megemlékezésen, ahol mintegy 130 ezer német és francia katona földi maradványai nyugszanak. „Európát a bajok okaként jelölik meg, elfelejtve azt, hogy a katasztrófából született meg Európa” – tette hozzá a francia államfő a Franciaországot és Németországot egymással szembefordító két világháborúra utalva. „Feladatunk Verdun vérrel áztatott földjébe van írva: szeressük a hazánkat, de óvjuk meg közös házunkat, Európát, amely nélkül a történelem viharainak lennénk kiszolgáltatva!” – fogalmazott a francia szocialista elnök. Angela Merkel szintén utalt Európa „gyengeségeire” a menekültválsággal kapcsolatban, de szerinte az első világháború áldozataira úgy tudunk a legjobban emlékezni, ha nem felejtjük el azokat a tanulságokat, amelyeket Európa levont az elmúlt évtizedek katasztrófáiból. „Nyitottnak kell lennünk egymás iránt… számomra ettől sikeres Európa” – hangsúlyozta. „Ha kizárólag nemzeti szinten gondolkodunk, nem tudunk előrelépni. Ez ugyanúgy érvényes az európai adósságválságra, mint a menekültek befogadására” – tette hozzá a kereszténydemokrata politikus, aki arra is felhívta a figyelmet, hogy a Charles de Gaulle francia elnök és Konrad Adenauer német kancellár között létrejött „bizalmi viszony”, majd az 1962-ben megkötött német–francia barátsági szerződés „számunkra az egyik legdrágább örökség”.

Az első világháború több mint félmillió elesett katonát, sebesültet és eltűntet követelő tízhónapos öldöklésének kelet-franciaországi helyszíne, Verdun az 1960-as évektől a német–francia megbékélés egyik fő jelképe. 1984-ben Helmut Kohl német kancellár és Francois Mitterrand francia elnök a douaumont-i katonai temetőben egymás kezét fogva emlékezett a szakadó esőben a csata áldozataira. A századik évfordulós ünnepség kezdeteként Francois Hollande és Angela Merkel vasárnap délelőtt a consenvoye-i német katonai temetőben közös esernyő alatt sétált végig a szakadó esőben a 11 ezer német katona sírja előtt, majd ellátogattak a verduni polgármesteri hivatalba, ahol először fogadtak német vezetőt. Samuel Hazard polgármester mindkettőjüknek átadta a De Gaulle Adenauer-díjat, a békéért tett tevékenységük elismeréseként.

Az elmúlt vasárnap nem csupán a két legnagyobb és legerősebb európai uniós tagállam legfelső vezetőinek közös történelmi megemlékezése és aktuálpolitikai üzenete miatt volt fontos. Ez a nap a magyar hősök emléknapja volt, amely ünnep az első világháborúra nyúlik vissza. Először 1917-ben, az első világháború idején született törvény arról, hogy a hazáért életüket áldozó hősökről meg kell emlékezni. 1924-ben újabb törvény rögzítette, hogy „a nemzet soha el nem múló hálája és elismerése jeléül, az élő és jövő nemzedékek örök okulására és hősi halottaink dicsőségére minden esztendő május hónapjának utolsó vasárnapját nemzeti ünneppé avatja és a mindenkori magyar hősi halottak emlékének szenteli”. Kövér László, az Országgyűlés elnöke Vámosújfaluban vasárnap, a magyar hősök emlékünnepén hangsúlyozta, életük feláldozásával a magyar hősök egy ezredéven át nemcsak Magyarországot, hanem Európát is védték. Felsorolta Muhit, Mohácsot, Nagymajtényt, Világost, Doberdót, a Don-kanyart, az 1956-os pesti utcát, „ahol mindig egyedül maradtunk, ahol mindig magyar hősök születtek és haltak, ahol a mérhetetlen életáldozatból és szenvedésből azonban mindig újjászületett a magyar élet”.

Kövér László kitért arra: napjainkban szembe kell nézni azokkal az erőkkel, amelyek Európának és benne Magyarországnak is olyan jövőt szánnak, amelyben nem a népakarat, azaz a demokrácia uralkodik, hanem valami egyéb, „senki által meg nem választott bürokraták akarata érvényesül”, amelyben nem az európai és a magyar ember a meghatározó, hanem valami egyéb, egyfajta nemzeti, hitbéli, kulturális, önazonosságától is megfosztott, „azaz gyökértelenné tett embermassza”. Ebben pedig nem az európai és a magyar érdek az elsődleges, hanem másfajta, Európától és Magyarországtól egyaránt idegen gazdasági, ideológiai háttérhatalmak érdekei – hangsúlyozta. Úgy fogalmazott: „szembe kell néznünk azokkal az erőkkel, amelyek idegenek tömeges betelepítésével az Európai Unió erőszakolt központosításával, közösségeink aláásásával, hagyományaink, normáink bomlasztásával el akarják törölni Európa és Magyarország keresztény gyökereit, fel akarják számolni az európai nemzetek államait, önazonosságát és érdekeit, egy olyan új uralom alá akarnak hajtani mindannyiunkat Európában, mely uralom demokráciaellenes és nemzetellenes”.

Ugyanazon a napon két helyszínen – Verdun és Vámosújfalu – francia, német és magyar vezető politikusok beszéltek történelemről, Európáról, demokráciáról, háborúról és békéről, hősökről és menekültekről. Homlokegyenest ellenkező aspektusból, más mentalitásról árulkodva, egymástól különböző következtetésre, tanulságra jutva. Holott mindhárman ugyanannak az európai történelemnek és kultúrának az örökösei és – elvileg – a képviselői, valamint – kötelességük szerint – a védelmezői. A francia elnök és a német kancellár patetikus történelmi megemlékezésébe azonban disszonáns, sőt hamis elemek keveredtek, amikor Európát nem az idegen etnikumú, kultúrájú, iszlám hitű és életformájú ázsiai és afrikai migránsok inváziójától féltik, hanem azoktól a kisebb európai nemzetektől, amelyek minden erővel védik saját államuk és egyúttal a közös Európa határait az illegális bevándorlók tömegeitől. Ma már egyre több európai politikus, közszereplő és egyszerű polgár nemcsak belátja, de ki is meri mondani, hogy Európa nem lehet a világban szükséget szenvedő tíz- és százmilliók gigantikus menekülttábora. Ma már nemcsak a magyar kormányfő meri kimondani, hogy az iszlamizálódás alkotmányos tilalom alá esik Magyarországon. „Nem vagyunk iszlám ország , és nem is leszünk azzá” – hangoztatják a német Kereszténydemokrata Unió (CDU) konzervatív szárnyához tartozó Berlini kör tagjai május 11-én közzétett kiáltványukban. A legnagyobb, de gyorsan csökkenő népszerűségű kormánypárt tagjai nem értenek egyet a merkeli Willkommenskultur-doktrínával, amelyről éppen aznap jelentette be Horst Seehofer bajor miniszterelnök, a CSU elnöke, hogy „közjegyző előtt pecsétet tettek a Willkommenskultur végére”.

Tavaly nyár óta, amikor Törökországból Görögországon és a Nyugat-Balkánon át Európa belsejére zúdult a migránscunami, legelsőként hazánk mint schengeni „frontország” minden lehetséges erővel védte a közös európai határt, a valódi európai szolidaritás szellemében, ám ezért cserébe – európai szolidaritás, segítség helyett – igaztalan bírálatokat, rágalmakat, aljas támadásokat kaptunk a brüsszeli, strasbourgi és berlini birodalmi központokból és az őket kiszolgáló globalista médiától. A magyar kormány tavaly nyár óta közös európai megoldást sürgetett a közös európai határok védelme érdekében, de magára maradt, és háromnegyed évnek kellett eltelnie, míg más országok is követték a magyar példát. Európa egyre több országának egyre inkább elege van a brüsszeli birodalmi központ diktátumaiból, fenyegetéseiből, zsarolásából. Biztató, hogy a brüsszeli kötelező betelepítési kvótát és a pénzbüntetéssel való zsarolást a diktátum május elejei nyilvánosságra hozása után néhány órával a visegrádi négyek és a balti államok is kapásból elutasították. De egyre több nagyobb tagországban is erősödnek a józan észt és az egészséges önvédelmet képviselő, az álliberális, álhumánus, álkeresztény bevándorláspolitikát elutasító hangok.

„Feladatunk Verdun vérrel áztatott földjébe van írva: szeressük a hazánkat, de óvjuk meg közös házunkat, Európát, amely nélkül a történelem viharainak lennénk kiszolgáltatva!” – így fogalmazott vasárnap a francia szocialista elnök. Mi magyarok, pontosan ezt tesszük, immár ezer éve. De ahogy Szent István és Szent László királynak, Hunyadi Mátyásnak és Szapolyai Jánosnak nem csupán a keleti barbárok betöréseitől, hanem a német-római császár hódító törekvéseitől is meg kellett védenie Magyarországot, ma a globalista brüsszeli birodalmi központ diktatórikus, ön- és közveszélyes politikájával szemben kell megvédenünk hazánkat és házunkat, családunkat. Ismételjük meg az Országgyűlés elnökének hősök napi figyelmeztetését: „szembe kell néznünk azokkal az erőkkel, amelyek idegenek tömeges betelepítésével az Európai Unió erőszakolt központosításával, közösségeink aláásásával, hagyományaink, normáink bomlasztásával el akarják törölni Európa és Magyarország keresztény gyökereit, fel akarják számolni az európai nemzetek államait, önazonosságát és érdekeit, egy olyan új uralom alá akarnak hajtani mindannyiunkat Európában, mely uralom demokráciaellenes és nemzetellenes”.

Franciaország és Németország jelenlegi vezetőinek óriási a felelőssége, hogy az európai népeket, nemzeteket fenyegető veszélyek elleni harc élére álljanak. Nekik kellene a legjobban ismerniük és érteniük, hogy a száz évvel ezelőtti verduni csata – tágabb értelemben az apokaliptikus Nagy Háború –„vérszivattyújának” drámai hatása az lett, hogy az európai nemzetek kivéreztek, legyengültek, a nyugati hatalmak világhatalmi primátusa odaveszett, és az irtózatos anyagi, emberi (fizikai, morális, lelki) veszteségek az európai civilizáció végső pusztulásának előképét teremtették meg. Német- és Franciaország száz évvel ezelőtti politikai, gazdasági és szellemi vezetőinek eléggé el nem ítélhető a szerepe, és múlhatatlan a felelőssége azért, hogy Oroszországban hatalomra kerülhetett a bolsevizmus, Németországban a nemzetiszocializmus, végül az egész világ első számú szuperhatalmává válhatott az Amerikai Birodalom. Jó lenne, ha ezt a mai német és francia vezetők felismernék, és ahelyett, hogy másokat bírálnának, leckéztetnének és fenyegetnének, végre észhez térnének, és példát mutatnának a hazájuk és Európa népei iránti szolidaritásból és felelősségérzetből. A június végi sorsdöntő európai uniós csúcstalálkozón végleg eldől és kiderül, hogy ki Európa barátja és ki az ellensége. Mi magyarok mindenesetre megint példát mutathatunk az uniós kötelező betelepítési kvóta elutasításával, amelyről várhatóan kora ősszel lehet megtartani a kormány által kezdeményezett országos népszavazást. Ebben a kérdésben a nemek győzelme azt jelenti majd, hogy a magyarok igent mondanak a magyar jövőre és Európára.

 

 

Baráti tűz

2016.05.19.
Magyar Hírlap

A hazai patchwork típusú szocliberális ellenzéki garnitúra migráns ügyben tanúsított rúgkapálása túllépett a társadalom tűrési szintjén. Állításomat alátámasztja a CÖF-CÖKA e tárgykörben zajló országjárásának, a lakosság által kinyilvánított, elsöprő erejű állásfoglalása.

Országunkat 2010-re végveszélybe sodró MSZP-SZDSZ bukása után, a kényszerszülésben fogant pöttömnyi párt reinkarnációk, észlelve az itthoni elégtelen támogatást, a hasonló helyzetben fulladozó uniós testvérpártoktól remélik megmentésüket. Illúziót kergetnek, hiszen a pénzhatalmat, és ezzel együtt az USÁ-t szolgáló brüsszeli elit, már önmagán sem képes segíteni, hiszen végelgyengülésben szenved.

A téves felfogáson alapuló politika és a gazdaság irányítása mély szántást végzett az európai polgárság keresztény gyökerű civilizációjában. Előidézte az új vetés elkerülhetetlenségét. Az őslakosság döbbenten észleli, hogy 500 millió uniós állampolgár kórusban kiáltott javaslata, leírt és továbbított, közös lelkiségből fakadó intelmei meg sem érintik a vezető brüsszeli adminisztrációt.

Az Európai Parlament és az Európai Bizottság felelős vezetői, élükön Martin Schulz-cal és Jean-Claude Juncker-rel látás és hallássérültekké váltak. Elszigetelt gumiszobájukban túlhangosított merkeli zenebonát hallgatnak, miközben a Willkommenskultur ütemére csoszognak.

Sajnálatos, de igaz, a hazai baloldalinak mondott ellenzék is úgy táncol, ahogy az obsitos korú, leszerelésre várók fütyülnek. Elhervadt a vörös szegfű és szárnyaszegetté vált a „szabad”-os madár.

Ennek ellenére az azonos érdekeltségűek külföldről érkező pénztámogatásai menetrendszerűen érkeznek. Még mindig biztosított a zsoldosokra épített hazug médiák működtetése, a nemzetellenes paraziták lubickolásra alkalmas élettere.

Európa polgársága történelmi jelentőségű választás előtt áll. A kérdés az, hogy a nyugati civilizáció hóhérjai előtt kitárjuk-e kapuinkat, önként vállaljuk-e földrészünk elfoglalását, vagy létező erőinket mozgósítva ellenállunk. Tűrjük-e, hogy párhuzamos társadalmak jöjjenek létre, városainkban növekedjen a feszültség, mindaddig, amíg az „arab tavasz” szindróma európai jelenséggé válik.

Az európai polgárok életterének drasztikus szűkítése nemcsak politikai, hanem gazdasági irányból is fenyeget. A TTIP kereskedelmi szerződés titkos előkészítése, majd ránk erőszakolása, a multinacionális cégek szinte korlátlan hatalmát biztosítva, alárendeltté teszi az uniós országok jogszabályainak érvényesíthetőségét. Támadást intéz az Európában még „zöldellő” vidéki termelői közösségek ellen, a családi és a kis-, középvállalkozások eltüntetéséhez vezet. Korlátlan lehetőséget biztosít arra, hogy a nagyvárosokban élő emberek már-már a GMO-s termékek komputerizált fogyasztóivá váljanak.

A ránk küldött új politikai, gazdasági és társadalmi világjelenség problémáinak megoldása az európai választópolgárok hatékony és tényleges szerepvállalását követeli. Uniós szinten időszerű megválni az önmaguk által felkent kontraszelektált vezetőktől. A 28 tagállam miniszterelnökei, az állampolgárok bizalmát megtartva, velük egyetértésben javasolják az uniós jogi szabályozás életszerűvé tételét.

A tagállamok szuverenitásának korlátozása csak az önkéntesség elvének megtartása mellett elfogadható. A közösség erejét a kölcsönös előnyökre kell alapozni. A brüsszeli intézményrendszer drasztikus megnyirbálása úgy lehetséges, ha a tagállamok széles körben élhetnek a szubszidiaritás szabadságot biztosító eszközeivel (népszavazás, népi konzultáció, ténylegesen használható uniós polgári kezdeményezés).

Az „aranymetszés” szabályait tiszteletben tartva egyetlen tagállam sem vindikálhatja azt a jogot, hogy átvegye az unió vezetését. A merkelizmus e tekintetben leleplező példáját látjuk, amikor a kancellár asszony, Schulz és Juncker urakkal közös küldöttséget alkotva intézi Európa sorsát. Így születhetett meg egy felhatalmazás nélküli team boszorkánykonyhájában a gazdasági bevándorlók kötelező betelepítését megtagadó országok elleni, fejenként 250 ezer eurós büntető szankció. A józanul gondolkodó, az európai etikai szabályokra alapozó országok vezetőinek erre egyértelmű, elutasító választ kell adni, miszerint a Willkommenskultur vendégeinek számláját a meghívónak kötelessége rendezni.

A migránskérdés megoldásának lehetséges lépései Európán kívülre vezetnek. A közel-keleti béke létrehozása a nagyhatalmak helyi közreműködése nélkül lehetetlen. A kivándorlásra készülők szülőföldjén olyan biztonságos hotspot-okat (országrészeket) kell létrehozni, amelynek védelmét a nagyhatalmak garantálják, az odamenekülők életszükségletét a világ teljes körű szolidaritásával kell biztosítani mindaddig, amíg szabadságukat visszanyerik. Az embercsempész bandák által szervezett tengeri átkelések megakadályozása a NATO-ban szövetséges államok kötelessége. Az embercsempészek akcióit behunyt szemmel eltűrő országok szankcionálása nem maradhat el.

Az Unió jelenlegi vezetői úgy félnek a tagországokban megrendezendő, migránsokkal kapcsolatos választásoktól, mint ördög a tömjén füstjétől. A népakarattal azonban előbb-utóbb szembe kell nézni. A jelenleg járható, ellenőrizetlen, gazdasági bevándorlást és terrorizmust segítő utak oda-vissza lehetővé teszik a keresztényi hit, erkölcs és szolidaritás lábbal taposását.

A demográfiai problémák, a munkaerő-pótlás migránsokkal történő, nyugat-európai országok által elképzelt megoldása „baráti tűz” alatt tartja a másként gondolkodó, szabadságukat féltő népeket.

Tüzet szüntess!

 

 

Németek, vigyázó szemetek Londonra vessétek!

Boris Johnson, London előző polgármestere szerint az Európai Unió a Római Birodalom „aranykorának” újjáélesztéséről álmodozik, ugyanúgy, ahogy mások mellett Napóleon és Adolf Hitler is tette. Johnson – a kormányzó Konzervatív Párt Brexit-párti táborának egyik legbefolyásosabb tagja, aki a brit sajtó egyöntetű véleménye szerint a következő, 2020-as parlamenti választásokon a miniszterelnöki tisztségért már nem induló David Cameron egyik legesélyesebb utódjelöltje – a The Sunday Telegraph című tekintélyes vasárnapi konzervatív brit lapnak adott interjúban kijelentette, hogy „az egész ügy” – vagyis az Európai Unió koncepciója – a Római Birodalomig nyúlik vissza. Szerinte ugyanis az elmúlt kétezer történelme nagyjából arról szólt, hogy különböző emberek és intézmények megpróbálták Európa egyesítésével újjáéleszteni a rómaiak idejére jellemző „béke és jólét aranykorát”. Mások mellett „Napóleon és Hitler is ezzel próbálkozott, tragikus végeredménnyel  (…) Az EU is egy erre irányuló kísérlet, más módszerekkel” – fogalmaz a konzervatív politikus.

Alighanem az idei pünkösd leginkább figyelemreméltó politikusi nyilatkozata ez. Ennél keményebb kritikát még a nyugati neoliberális-globalista média által Sátánnak tartott magyar és lengyel kormányfők sem fogalmaztak meg az Európai Uniónak nevezett hatalmi struktúrával szemben. Boris Johnson bátor, szókimondó kritikájának súlyából azonban sokat levon, hogy már (még?) semmiféle közpolitikai felhatalmazása nincsen, sőt londoni polgármesterségére baljós árnyékot vet, hogy tíz napja a brit főváros új polgármesterének az ellenzéki Munkáspárt jelöltjét, a pakisztáni származású Sadiq Khant választották. Vagyis a nyugati keresztény civilizáció emblematikus városát, Európa legnagyobb metropolisát, amely egyben a világ egyik legfőbb pénzügyi központja, mostantól (egyelőre négy évig) egy keleti bevándorló család másodgenerációs leszármazottja, muszlim vallású politikus irányítja. Tehát 2016. május 5. szimbolikus határkő Nagy-Britannia történetében, amelynek alkotmánya szerint az uralkodó kizárólag protestáns keresztény lehet, s koronázási esküjében megígéri és megfogadja, hogy „minden erejével fenntartja a protestáns vallást az Egyesült Királyságban”. Az is baljós jel, hogy Sadiq Khant antiszemita nézetek vallásával vádolják, továbbá hogy rendszeresen mutatkozott szélsőséges nézeteket hirdető hitszónokok társaságában London főleg muszlimok lakta kerületeiben. Bár ezeket a vádakat Khan visszautasította, az kétségtelen tény, hogy London újonnan megválasztott polgármestere egy korábbi interjújában kifejtette, a közlekedési vállalat felső vezetői között túl sok a fehér. Nocsak – a globalista birodalmi médiában politikai korrektségnek becézett liberálfasiszta véleménydiktatúra baloldali sztárja a bőrszínük alapján különböztet meg embereket, és ez természetesen nem csapja ki a biztosítékot az Európa-ellenes és keresztényfób birodalmi médiában.

Mondhatjuk persze, hogy a londoni polgármester-választás mégiscsak helyi ügy – a londoniak ezt kérték, ezt kapták. Csakhogy a tíz nappal ezelőtti választás az uniós tagságról szóló június 23-i nagy-britanniai népszavazás lakmuszpapírja lehet, éppúgy, ahogy a migrációs válság lakmuszpapírként mutatta ki a zárt, ideologikus burokban ülő európai politikai elit általános válságát. „Természetesen” a muszlim vallású új londoni polgármester az uniós tagság híve, míg a konzervatív angol ex-polgármester a Brexit-tábor egyik vezetője, aki a jelenlegi EU-t a római és a hitleri harmadik birodalomhoz hasonlítja. Hogy kettejük közül melyikre hallgatnak inkább az angolok, az nemcsak Nagy-Britannia, de egész Európa jövőjét meghatározza. A brit népszavazás után néhány nappal pedig megrendezik a sorsdöntő európai uniós csúcstalálkozót, amelyen kiderül, hogy sikerül-e ráerőltetni a tagállamok többségére a brüsszeli birodalmi központ diktátumát az automatikus migránselosztási mechanizmusról és az azt elutasító tagállamok horribilis pénzbüntetéséről. Ha netán sikerülne, az éppúgy a jelenlegi Európai Unió végét jelentené, mintha nem – június vége után mindenképpen új korszak kezdődik Európa történetében.

Jó jel, hogy már nemcsak a visegrádi négyek és a balti országok, de például a sokáig a merkeli politikát szolgai módon követő Ausztria is elutasítja a hazug, öngyilkos „európai szolidaritást”. Sőt már Németországban is változnak az idők. Helmut Kohl volt német kancellár Aggodalom Európáért című új könyvében bírálja az európai határok megnyitását a menekültek előtt. „A megoldásokat magukban az érintett térségekben kell megtalálni, nem pedig Európában. Európa nem válhat a világban szükséget szenvedő több milliónyi ember új hazájává” ­– szögezi le a nyolcvanhat éves, nagy tekintélyű kereszténydemokrata államférfi.

Ma már egyre több európai politikus, közszereplő és egyszerű polgár nemcsak belátja, de ki is meri mondani, hogy Európa nem lehet a világban szükséget szenvedő tíz- és százmilliók gigantikus menekülttábora. Európa az európai nemzeteké, helyi közösségeké, embereké, amelyek, akik szeretnék megőrizni kultúrájukat, gyökereiket, hagyományaikat, szokásaikat, életformájukat. Európa nem egy birodalom, ahol a központból diktálnak a tartományoknak, hanem – a nagy spanyol filozófust, Ortegát idézve – az erőegyensúly közössége, amely a sokféleségen alapul: „Európa valóban méhraj – sok méh, mely együtt repül”.

Ma már nemcsak a magyar kormányfő meri kimondani, hogy az iszlamizálódás alkotmányos tilalom alá esik Magyarországon. „Nem vagyunk iszlám ország , és nem is leszünk azzá” – hangoztatják a német Kereszténydemokrata Unió (CDU) konzervatív szárnyához tartozó Berlini kör tagjai május 11-én közzétett kiáltványukban. A legnagyobb, de gyorsan csökkenő népszerűségű kormánypárt tagjai nem értenek egyet a merkeli Willkommenskultur-doktrínával, amelyről éppen az elmúlt héten jelentette be Horst Seehofer bajor miniszterelnök, a CSU elnöke, hogy „közjegyző előtt pecsétet tettek a Willkommenskultur végére”. Maga Angela Merkel kancellár pedig bejelentette, hogy a legfontosabb az uniós külső határ védelme, hogy „mi magunk dönthessünk arról, kit akarunk befogadni, és kit nem akarunk befogadni”. A félfordulatot nyilván az kényszerítette ki, hogy a legfrissebb felmérés szerint Németországban a lakosság kétharmada nem szeretné, ha a 2017-es parlamenti választás után is Merkel maradna a kancellár, s CDU–CSU pártszövetség egy mostani választáson a szavazatok alig 30 százalékát szerezné meg, míg a bevándorlásellenes, euroszkeptikus Alternatíva Németországnak (AfD) párt viszont tovább erősödött, már 15 százalékon áll.

Az iszlám nem Németország része – mondta ki a márciusi tartományi választásokon nagyon jól szereplő AfD, s ez a liberálfasiszta véleménydiktatúrával nyíltan szembeforduló álláspont határozott erjedést indított Európa legnépesebb és legerősebb országában, hiszen a jelek szerint a német polgárok többségének ki nem mondott véleményét, vágyát hirdették ki. A többséget ugyanis aggasztja a tavaly Németországba beözönlött több mint egymillió muszlim bevándorló nem együttműködő, nem alkalmazkodó, hanem ellenséges, nem ritkán erőszakos viselkedése. S persze zavarja a Németország-szerte szaporodó mecsetek és minaretek jelenléte, s a müezzinek naponta többször hallható üvöltése. Aggasztó, amit éppen három hete írt meg a Welt am Sonntag című német lap, miszerint Ankarából irányítanak csaknem ezer németországi mecsetet, és ennek révén több millió németországi muzulmán vallási életét befolyásolják Törökországból fizetett hitszónokok. Ezek feladata az iszlám egy konzervatív szunnita válfajából és a török nyelvből álló „pántörök identitás” terjesztése és erősítése. Már neves német társadalomkutatók is arra figyelmeztetnek, hogy veszélyezteti Németországban a társadalmi integrációt, ha „török polgártársaink vallásának jövőjét külföldről határozzák meg”. 

A több mint nyolcvanmilliós Németországban immár mintegy ötmillió muszlim él, és ha a bevándorlás a tavalyi ütemben folytatódik, és a török állampolgároknak megadja a vízummentességet az Európai Unió, akkor Németország iszlamizálódása elkerülhetetlenül felgyorsul. S akkor – London után – a következő európai főváros Berlin lesz, ahol muszlim vallású polgármestert választanak. Ha az európaiak, kivált a németek nem ébrednek fel végre, I. Szulejmán szultán fél évezredes álma hamarosan – előbb, mint gondolnánk – valóra válik.

 

 

Lassan fordul a hajó avagy Willkommen ist zu Ende

Az elmúlt héten olyan hírek érkeztek Európából, különösen Németországból, amelyek arra utalnak, hogy a jó egy éve tartó migránsválság drámai fordulatot vett az európai társadalmakban, amelyek rákényszerítik az irányváltást a transznacionális birodalmi elitre. Hétfőn váratlanul lemondott Werner Faymann, Ausztria baloldali kancellárja, aki egyöntetű vélemény szerint az osztrákok nagy többsége által elutasított liberális migrációs politikájába bukott bele. Egy kedden ismertetett felmérés szerint Németországban a lakosság kétharmada nem szeretné, ha a 2017-es parlamenti választás után is Angela Merkel maradna a kancellár. Pártja, a Kereszténydemokrata Unió (CDU) és a bajor testvérpárt, a Keresztényszociális Unió (CSU) szövetsége egy mostani választáson a szavazatok alig 30 százalékát szerezné meg, ami a legalacsonyabb érték az Insa közvélemény-kutató intézet 2009 óta folytatott méréseinek történetében. A bevándorlásellenes, euroszkeptikus Alternatíva Németországnak (AfD) párt viszont tovább erősödött, már 15 százalékon áll. Ahogy egyik európai parlamenti képviselője, Marcus Pretzell a Magyar Hírlap szerdai számában nyilatkozta: Merkel több témában is feladta a konzervatív, kereszténydemokrata elveket, de a németek többsége már nem fogadja el, hogy a CDU vezetője szembemegy az évtizedekig hirdetett elvekkel, ezért fordul más pártok, többek között az AfD felé. Mint mondta, tavaly nyáron néhány százalékos támogatottságuk volt, most már ők a harmadik erő, mindössze öt százalékkal lemaradva a szociáldemokraták mögött, s 2021-re ők lesznek a legerősebb párt Németországban.

Hogy így lesz-e, nem tudhatjuk, ebbe azért a CDU-nak és a CSU-nak is lesz még beleszólása. Mindenesetre a két jobbközép koalíciós erő kedden megállapodott abban, hogy továbbra is fenntartják a menekülthullám miatt tavaly szeptemberben ideiglenesen visszaállított ellenőrzést az Ausztriával közös határszakaszon, amire meg is kapták (több más uniós tagország hasonló kérésével együtt) a felhatalmazást az Európai Uniótól. Az egyezség azt jelenti, hogy „közjegyző előtt pecsétet tettek a Willkommenskultur végére” – mondta Horst Seehofer bajor miniszterelnök, a CSU elnöke a Süddeutsche Zeitungnak a lap szerdai számában megjelent összeállítás szerint. Seehofer egyértelmű győztesnek tartja pártját a menekülthullám ügye körül a testvérpárttal, az Angela Merkel vezette CDU-val folytatott vitában. A megállapodás „a fordulat dokumentuma” – mondta Seehofer kormánya tagjainak kedden Münchenben. Bajorország keresztülvitte akaratát a szövetségi kormánynál.

Ugyancsak szerdai hír, hogy a CDU konzervatív szárnyához tartozó Berlini kör Berlinben bemutatott kiáltványa szerint a márciusi tartományi választásokon elszenvedett kudarc oka a párt balra sodródása. A párt „úgynevezett modernizációja” miatt a CDU-tól jobbra „tartós hely keletkezett egy új pártnak” ­– írták a Berlini kör tagjai, utalva az Alternatíva Németországnak (AfD) megerősödésére. Hozzátették, hogy el kell végezni a márciusi választási eredmények „kíméletlen, őszinte és önkritikus” elemzését, és úgy vélték, irányváltás nélkül tovább folytatódik a választók lemorzsolódása. A Frankfurter Allgemeine Zeitung (FAZ) és a Die Welt című konzervatív lapok tudósításai szerint a tájékoztatón a Berlini kör tagjai kiemelték, hogy leginkább a pártvezetés által képviselt menekültpolitika aggasztja őket. Úgy vélték, ez a politika nincs tekintettel a CDU-s szavazók igényeire és aggodalmaira. Szerintük sok polgárt tölt el aggodalom az identitásvesztés és a káros hatású idegen kultúrák túlsúlyba kerülésének veszélye miatt. Ezért is teljesen érthetetlen, hogy miért tartják felelősnek a március 13-án elszenvedett vereségekért éppen azokat, akik bírálják a menekültpolitikát, hiszen „nem az hibázik, aki rámutat a hibákra, hanem aki elköveti a hibákat” – idézett a FAZ a kiáltványból. „Nem vagyunk muzulmán ország és nem is leszünk azzá” – hangoztatják a Berlini kör tagjai, akik szerint egy új, valóban CDU-s  menekültpolitika elemei között szerepelnie kell egy világos, a világ minden részén hallható jelzésnek arról, hogy Németország befogadóképessége nem korlátlan, középpontjába pedig azt az elvet kell állítani, hogy alaposan meg kell válogatni, kit engednek be az országba és gondoskodni kell arról, hogy a németek ne érezzék magukat idegennek hazájukban.

Érdekes, hogy a Berlini kör nyilatkozata mintha visszahangozná Helmut Kohl volt német kancellár és Orbán Viktor magyar miniszterelnök nem egészen egy hónapja, április 19-én közzétett közös nyilatkozatát, amely hangsúlyozza: A „menekülthullám egzisztenciális jelentőségű, történelmi kihívás” a szükséget szenvedők milliói és Európa jövője szempontjából is, de Európa csak az érintett emberek kisebb részének adhat átmenetileg menedéket vagy új hazát. Európának a nemzetközi közösség erőfeszítéseihez kapcsolódva az érintett régiókban kell segítséget nyújtania, hogy minél több ember előtt a saját hazájában nyíljanak meg kilátások – mutatott rá a közlemény. Néhány nappal később jelent meg a 23. Budapesti Nemzetközi Könyvfesztiválon a Helmut Kohl által 2014-ben kiadott, Aggodalom Európáért című könyvének magyar nyelvű változata. Az előszóban a 86 éves politikus bírálja az európai határok megnyitását a menekültek előtt. „A megoldásokat magukban az érintett térségekben kell megtalálni, nem pedig Európában. Európa nem válhat a világban szükséget szenvedő több milliónyi ember új hazájává” ­– szögezte le a kereszténydemokrata államférfi, aki Európa első számú politikai és gazdasági hatalmának, a Németországi Szövetségi Köztársaságnak tizenhat évig, 1982–1998 között volt a kancellárja.

A hét igazi meglepetése azonban az volt, hogy a befogadás kultúráját (Willkommenskultur)  tavaly nyáron meghirdető Angela Merkel csütörtökön Berlinben a WDR német regionális közszolgálati médiatársaság Europa Forum című rendezvényének egy újságírókkal folytatott pódiumbeszélgetésen kiemelte: a legfontosabb az uniós külső határ védelme, hogy „mi magunk dönthessünk arról, kit akarunk befogadni, és kit nem akarunk befogadni”. A külső határ védelmét azonban meg kell tanulni, különösen ha tengeren húzódó határról van szó. Ha valamennyi európai akarná, „akkor sem tudnánk minden menekültet befogadni”, ezért a menekülésre késztető okok kezelését is meg kell tanulni – tette hozzá. A kancellár ezzel de facto megerősítette Seehofer keddi kijelentését a Willkommenskultur végéről, anélkül persze, hogy nyílt önkritikát gyakorolt volna. Ez a fordulat közeledést jelent nemcsak a CSU és az AfD, de például a magyar kormánynak a migránsügyben lassan egy éve kivételesen következetesen, bátran képviselt álláspontjához is. Tavaly nyár óta, amikor Törökországból Görögországon és a Nyugat-Balkánon át Európa belsejére zúdult a migránscunami, legelsőként hazánk mint schengeni „frontország” minden lehetséges erővel védte a közös európai határt, a valódi európai szolidaritás szellemében, ám ezért cserébe – európai szolidaritás, segítség helyett – igaztalan bírálatokat, rágalmakat, aljas támadásokat kaptunk a brüsszeli, strasbourgi és berlini birodalmi központokból és az őket kiszolgáló globalista médiától. A magyar kormány tavaly nyár óta közös európai megoldást sürgetett a közös európai határok védelme érdekében, de magára maradt, és háromnegyed év telt el, míg más országok is követték a magyar példát.

Csaknem egy évnek kellett eltelnie, és több mint egymillió ázsiai és afrikai honfoglaló inváziójának, a párizsi, majd a brüsszeli iszlamista terrortámadásnak kellett bekövetkeznie, hogy az európai életösztön feléledjen, a józan ész felülkerekedjen, és most már a német kancellár végre ezt mondja: az EU egyedi, „különleges képződmény” marad „sok nyelvvel és sok nemzeti identitással, de a demokrácia és az alapvető értékek iránti közös elkötelezettséggel”. Merkel hangsúlyozta, hogy a tagjai önazonosságának tiszteletére és a szubszidiaritás – az ügyekhez közeli döntéshozatal – elvére épülő „erős Európára” van szükség ahhoz, hogy az 500 millió uniós polgár helyt tudjon állni például „az 1,3 milliárd kínai, a több mint egymilliárd indiai és a nagyon prosperáló Egyesült Államok” mellett.

„Valójában a bajor CSU vezetői által képviselt és követelt politikai fordulatra nemcsak Németországnak van szüksége, hanem egész Európának. Ahogy egy-két évvel a második világháború előtt még meg lehetett volna állítani a Führert, hogy ne tudja végigvinni „harcát”, talán még most sem késő, hogy a józan és felelős német emberek és Európa polgárai jobb belátásra és irányváltásra kényszerítsék Európa legbefolyásosabb politikusát, a német kancellárt.” Ezt négy hónapja írtam egy korábbi itteni blogomban. Négy hónap elteltével Merkel legalább félfordulatot hajtott végre, míg az Európai Bizottság – élén a többszörösen levitézlett, leváltására már bőven alapot és indokot adó Junckerrel – a jelek szerint még mindig nem hallja meg az európai polgárok szavát és akaratát, nem óhajtja tudomásul venni, hogy Európa polgárainak többsége nem az idegen civilizációjú és az itteni törvényekhez, szokásokhoz, életformához alkalmazkodni egyáltalán nem óhajtó ázsiai és afrikai gazdasági bevándorlók befogadását akarja, hanem az immár milliós emberáradat megállítását és visszafordítását.

Igen, a Merkel által emlegetett demokratikus, sokszínű, a nemzetek egyenjogúságára épülő erős Európára van szükség, amely nem nyomja el, hanem tiszteletben tartja a nemzeti identitásokat. Pontosan úgy, ahogy a megbékélt, egyesített és erős Európa víziójának egyik megfogalmazója és részben megvalósítója, a kereszténydemokrata francia Robert Schuman írta több mint fél évszázada: „Az európai közösség nem fog hasonlítani sem egy birodalomhoz, sem a Szent Szövetséghez; a nemzetek közötti kapcsolatokra kiterjedő demokratikus egyenjogúság lesz az alapja. A vétójog összeegyeztethetetlen egy olyan berendezkedéssel, amely a többségi döntéshozatal elvére épül, és kizárja az erőfölény másokkal szembeni diktatórikus felhasználását. Ez a nemzetekfelettiség értelme…”

2016 tavaszán azonban oda jutottunk, amit a derék Robert Schuman és kereszténydemokrata elvbarátai csaknem hetven évvel ezelőtt szerettek volna meghaladni: a nemzetek demokratikus egyenjogúsága helyett ismét egy birodalmi központ akar diktálni az európai nemzeteknek, gátlástalanul visszaélve erőfölényével. Ami ezúttal nem fizikai – katonai –, hanem pénzhatalmi erőfölény, a zsarolás, a fenyegetés mint módszer vagy eszköz azonban ugyanaz. Az Európai Bizottság első alelnöke, Frans Timmermans az alapító atya szellemét negligálva a múlt héten azzal a cinikus indokkal magyarázta, hogy a brüsszeli bürokrácia által kiagyalt automatikus migránselosztási mechanizmust elutasító tagállamokat „szolidaritási hozzájárulás” néven komoly pénzbüntetéssel fogják sújtani, hogy a pénzügyi hozzájárulás azoknak a tagállamoknak „segít megérteni a szolidaritás jelentőségét”, amelyek nem kívánnak részt venni a menekültek elosztásának rendszerében. Magyarán: az az ország, amelyik elutasítja a migránsokat, annak fizetnie kell, mégpedig egy-egy migránsért csaknem a százszorosát annak az összegnek, amennyit egy uniós állampolgára a közös kasszából szolidaritási, felzárkóztatási támogatásként kap. Nesze neked európai szolidaritás!

Európa egyre több országnak azonban egyre inkább elege van a brüsszeli birodalmi központ diktátumaiból, fenyegetéseiből, zsarolásából. Biztató, hogy a brüsszeli diktátum nyilvánosságra hozása után néhány órával a visegrádi négyek és a balti államok kapásból elutasították mind a migránselosztási mechanizmust, mind a pénzbüntetéssel való zsarolást. Egyre több európai ország vállalja a bátor szembefordulást az Európai Bizottság alkalmatlan, jogtalan, ön- és közveszélyes bevándorlási politikájával – éppen Európa, a kétezer éves európai civilizáció védelmében. Mi magyarok megint példát mutathatunk az uniós kötelező betelepítési kvóta elutasításával, amelyről kedden rendelte el a kormány által kezdeményezett országos népszavazást a parlament. Ebben a kérdésben a nemek győzelme azt jelenti majd, hogy a magyarok igent mondanak a magyar jövőre és Európára. Hogy a hajó tovább forduljon a helyes irányba.

Willkommenskultur – auf Wiedersehen!

 

 

 

Túl a Városligeten avagy ki az erősebb kutya?

Építsük fel a remény országát! – harsogta május 1-jén délben az MSZP majálisán Kunhalmi Ágnes, a szocialisták budapesti elnöke a Városligetben, ahol a radikális baloldali Népszava tudósítása szerint sem tolongtak az emberek. „Ezeket (mármint a Fideszt) nemcsak leváltani kell 2018-ban, hanem elszámoltatni és börtönbe rakni őket! El fognak tűnni, mert közösen el fogjuk őket tüntetni!” – A majális leginkább lázító mondata is visszhangtalanul tűnt el valahol a szürke égen úszó héliumos lufik és a vattacukorszag között félúton – írja rezignáltan, gunyorosan Kolbászba töltött politika című tudósításában a Népszabadság, amely leplezetlen csalódással így folytatja: Tóbiás József pártelnök a rá kíváncsi közönség híján csak a réten tébláboló családoknak mondhatta, hogy „a győzelemhez nem kell szövetséget kötni sem a Fidesszel, sem az őt kiszolgáló hűbérúri rendszerrel. Az MSZP-nek a társadalommal kell szövetséget kötnie.”  Németh Péter, a Népszava főszerkesztője erre úgy reagált lapjában, hogy a dologgal csak egyetlen baj van: „nem tudni pontosan, mit jelent ma ez a szövetség. Kiket jelent, hogyan lehet elérni őket és legfőképpen hogyan lehet szembefordítani a Fidesszel”. A szemmel láthatóan csalódott és rosszkedvű baloldali újságíró, egykori MSZMP-párttitkár tanácstalan dilemmájára a Népszabadságban adta meg a választ a Kettős Mérce blog főszerkesztője, Jámbor András: „Május elsején minden baloldali és liberális párt elmondta a kötelező köröket a munkások, dolgozók és jogaik ünnepén. És mint annyi éve, ez idén is érdektelenségbe fulladt… Jólétről és a demokrácia visszaállításáról beszélnek, annak a politikának a nyelvén, amely nem tudott demokráciát és jólétet teremteni hosszú távon Magyarországon. Így a hangjuk el sem hallatszik a Városliget határán túlra” – mondta.

Ez a majális is nyilvánvalóan, plasztikusan megmutatta, hogy a mai hazai politikai baloldalnak – és nyugodtan hozzátehetjük, szellemi holdudvarának – nincs érdemi, érvényes mondanivalója a mai magyar társadalom túlnyomó többségének, legalább háromnegyedének. Ezért nem hatásos, inkább nevetséges és szánalmas a Kunhalmi Ágnes-féle militáns verbális kirohanás, ami egy kedves vonzó ifjú hölgy részéről különösen disszonáns és hiteltelen, még ha politikusként teszi is. Tóbiás József pedig hiába állította, hogy most van igazán szükség az igazi baloldalra, amikor éppen ő és a pártja azt tartja legnagyobb sikerének, hogy a polgári kormány visszavonta a vasárnapi munkavégzés tilalmáról szóló törvényt, sőt tovább folytatja az aláírásgyűjtést az okafogyott népszavazás kiírásáért. Az MSZP-sek úgy viselkednek, mint azok a veterán japán katonák, akik a dzsungelben bujkálva még évekkel a világháború vége után is robbantgattak, mert nem tudták, hogy már nem létezik az ellenség. Csak a megboldogult Cseh Tamás dalát ajánlhatjuk a szocialisták figyelmébe, már ha értenek a szóból: „Elutazott tőlünk családunk egyik tagja, akit oly hőn szerettünk / Egy Valóság nevű nagybátyám / Sajnos már nincsen velünk / Levelet ír csak nekünk” – Vajon mit írna ma Valóság bácsikája a szoci unokahúgnak? Talán azt, hogy ha hallgattál volna, bölcs maradtál volna. Vagy azt, amit Seneca tanácsolt: Gyakrabban használd a füled, mint a nyelved. („Auribus frequentius, quam lingua utere.”)

Ha még túl kezdő és tanulatlan egy politikus, mielőtt butaságokat harsog az éterbe, előbb érdemes lenne utánaolvasni, ki is az a derék ember, aki a DK vezetőjeként most képmutató módon azzal indokolta pártja városligeti majálisának a lefújását, hogy „ha szegény a pereputty, akkor azt tisztességgel kell vállalni”. Gyurcsány Ferenc volt szocialista miniszterelnök – 2004–2009 között, amikor Kunhalmi már nem volt éppen gyerek, sőt a Miniszterelnöki Hivatalban dolgozott, a Miniszterelnöki Kabinetiroda Társadalompolitikai Főosztályán volt titkárságvezető, majd 2006–2010 között Budapest II. kerületében listás MSZP-s önkormányzati képviselő volt – nem volt se rest, se gyáva most azt állítani, hogy azért nincs pénz az ünnepségre, mert „Inkább maradok tisztességes és szegény, mint hogy urizáljak más pénzéből vagy lopott közpénzből”. Szegény milliárdos, aki – mint közismert – állami pénzből lett nagytőkés üzletember, s ma is egy rózsadombi luxusvillában él, amit az 1950-es évek elején a néhai kommunista vezetőnek, Apró Antalnak kobzott el és ajándékozott a rákosista diktatúra, majd a rendszerváltozás után az Apró család immár „demokratikusan”, a piacgazdaság törvényeinek megfelelően is magáévá tette a rablott ingatlant. A harmadik generációba tartozó Dobrev Klára, Apró Antal unokája a 159 négyzetméteres „szociális bérlakást” 23 éves korában, egyedülállóként vásárolta meg 1995-ben a kerületi önkormányzattól kevesebb mint 9 millió forintért, Gyurcsány Ferenc pedig 1996-ban költözött be a Szemlőhegy utcai rezidenciába: a nyilas, a kommunista, majd a vadkapitalista zabrálás örökségébe…

Természetesen alig hihető, hogy mindezt pontosan ne tudná a szocialisták ifjú üdvöskéje, aki éppen Gyurcsány miniszterelnöksége alatt tüsténkedett a Miniszterelnöki Kabinetirodán, de most nem a Városligetben mellette hőbörgő volt főnökét vádolta „mérhetetlen korrupcióval és lopással”, hanem a Fideszt. A Fidesz politikusait akarja börtönbe csukni, nem saját volt főnökét, aki mindenki által tudottan becsapta, meglopta, elszegényítette és eladósította az országot, ezért a választópolgárok 2010-ben példátlanul megbüntették a szocialista pártot, kétharmados többséghez juttatva fő ellenfelét, a Fideszt. Azt még a Fideszben is elismerték, hogy ha nincs Gyurcsány ámokfutó, katasztrofális, önsorsrontó politikája, soha nem arattak volna kétharmados győzelmet, és akkor nem lehetett volna sem alkotmányozni, sem új, nemzeti-polgári berendezkedést elkezdeni megvalósítani.

Gyurcsány a majálison ismét bevallotta, hogy hatalomra – mi másra? – készül, de szirénhangon elmondta, hogy most „szociális piacgazdaságot” akar, megduplázná a fizetéseket az egészségügyben és az oktatásban, és olyan baloldaliságot ígér, amelyik úgymond nem engedi meg, hogy „az erősebb kutya elvén szabályozódjanak a viszonyok”. De tulajdonképpen teljesen mindegy, mit mond, néhány ezer fanatikus hívén és lefizetett csatlósán kívül már régóta senki sem figyel, pláne nem hallgat rá. Túl sokat hazudott, ahogy tíz évvel ezelőtti balatonőszödi beszédében, az MSZP zárt frakcióülésén maga is bevallotta: „Majdnem beledöglöttem, hogy másfél évig úgy kellett tenni, mint hogyha kormányoztunk volna. Ehelyett hazudtunk reggel, éjjel, meg este.” Miután Gyurcsány Ferenc zárt körben, az övéi előtt bevallotta, hogy nem kormányzott, hanem hazudott, trükközött, egy hónappal később a Népszabadságnak adott interjúban már így próbálta felmenteni magát a hazugság vádja alól, és kognitív disszonanciával elfedni, illetve igazolni vétkét: „Nem hazudtam, de nem bontottam ki az igazság minden részletét. Ez politikailag racionális volt, mert megteremtette egy igaz fordulat esélyét. És fordítva: a közerkölcs szerinti igazság politikai hazugság lett volna.” Gyurcsány elárulta azt a másik, rá roppant jellemző önvédelmi-önfelmentő taktikáját is, hogy nem (csak) ő hazudott, hanem úgymond mindenki, de ezen ő változtatni akar és fog: „Pontosan tudja mindenki, hogy a rendszer, amit fönntartunk, tele van hazugsággal, megnyomorított emberekkel, hogy nincsen benne egyetlen egyenes mondat. Mi most azt mondjuk: rázzuk meg magunkat.” „Véget kéne már vetni a mellébeszélésnek, és kimondani, hogy mindenki hazudott a választási kampányban, legfeljebb mi kevesebbet”.

Nos, amíg Gyurcsány Ferenc húzza a prímet a politikai porond baloldalán, és olyan vezetők állnak az MSZP élén, mint Tóbiás József és Kunhalmi Ágnes, akik úgy táncolnak, ahogy ő fütyül nekik, addig a szocialisták talpa alatt fütyül a szél, de nem nekik áll a zászló. Vajon hány választást fognak még elveszíteni, amíg ezt megértik?

 

A szabadsággal nem üzletelhetünk

Magyar Hírlap
2016.04.28.

Az 1956-os népfelkelés kapcsán kötelességünk visszaemlékezni arra, hogy a néhány napra kivívott szabadságunkat miként semmisítette meg a kommunista terror.

Fiataljaink vére folyt Budapest és a vidék utcáin, mint utólag kiderült, néhány szabadon vehető lélegzetért. A nyugati államok „Tartsatok ki!” bíztatása helyett az ígért katonai segítség érkezését vártuk.

A szovjet gyarmatosító rendszer és magyar szolgálói Kádár János vezetésével, a vasfüggöny leeresztésével izolálták népünket a szabadságtól, fulladozhattunk a gulyás-kommunizmus menüként felkínált egytálételétől.

A szovjet birodalom összeomlása kitárta országunk ablakait és végre beáramolhatott a friss, szabadságot ígérő levegő. Elmondhattuk, hogy ismét élhet nemzet a hazán.  A társadalom érrendszerébe, keresztény gyökereinkből, megkezdődött az éltető erő áramlása.

Trianon és XX. századi 2 világháború, majd az 1956-os tragikus események után nemzetünk féltve őrzi szabadságát.

Megtanultuk, hogy csínján kell bánnunk a nyugat ígéreteivel. Szemünk előtt lebegjen, hogy a német hegemonisztikus törekvések már kétszer égették fel Európát. Az USÁ-t mozgató pénzügyi hatalmasok ígéretei a valóság világában szertefoszlanak, viszont világhatalmi törekvéseik testet öltenek.

Mai korunkat a politikával fűszerezett, kőkemény gazdasági érdekek uralják.

Az Európára szabadított migráns invázió újkori honfoglalás, ha nem vigyázunk, egy háború előszele lehet. Az Unió országainak népeit a szabadság elvesztésének félelme hatja át.

A kelet-közép európai népek, összefogva a Balti államokkal és a Nyugat-Balkán országaival most még megálljt parancsolhatnak az Európai Unió széthullásának, az öreg kontinens szándékosan irányított kivéreztetésének.

Az elszabadult hajóágyúként működő brüsszeli elit kordában tartása vagy leváltása ma már elkerülhetetlennek tűnik. Észre kell venniük, hogy felettük eljárt az idő. Jól fizetett egzisztenciájuk nem indok arra, hogy a szuverén országok józan közössége meghajoljon téves erőszakolt döntéseik előtt.

Konszenzus és egyensúly szükséges a kelet-közép európai és a nyugat-európai országok között. Ez leghamarabb az Európa Tanács miniszterelnökeinek közreműködésével hozható létre a hatékonyság igényének fenntartásával.

Eközben az Unió szervezetének demokratikusabbá tétele, mozgékonyságának növelése halaszthatatlan, ideértve a működtető bürokratikus apparátus létszámának csökkentését is.

Ott Brüsszelben ne higgye senki, hogy az európai népek nélkül szavuk semmibe vétele mellett lehet kormányozni. Nem véletlen, hogy retteg a brüsszeli elit az országonként kiírt népszavazásoktól, ahol teljesen világossá válhat a kötelező migráns kvótákról alkotott vélemény.

Miért is?

Féltik kényelmes pozícióikat. Az egyes számú lehallgató nagyhatalom emellett bizony, ahogy látjuk, sok érdekes információt hozhat nyilvánosságra és akkor…

Az Európai Unió 28 tagországában sorra következnek az országgyűlési választások. Ausztria példája mutatja, hogy a polgárok erejét hiba lebecsülni. A kormányon lévőknek még maradt egy kis idejük, hogy korrigálják hibáikat. Meggyőzhetik választó polgáraikat, hogy nemzetük identitásának és szuverenitásának méltó őrzői. Emellett, a szubszidiaritás garantálása mellett, a szabadság eszméjének ők is tántoríthatatlan hívei.

Itthon percről percre lelepleződnek a migránsok betelepítésének szószólói. Ők azok, akik a haza szabadságát a gazdasági bevándorlók betelepítésével feladnák és a migránsok szavazataival szeretnének ismét hatalomra kerülni. Láthatóan a migráns gettók az úgynevezett „no go” zónák hívei. Nem féltik asszonyaikat, gyerekeinket és unokáinkat a fokozódó terrorveszélytől.

Ezzel szemben a józan magyar emberek, pártállás nélkül, békés országot, biztonságos életet és nyugodt otthonokat kívánnak. E tényből kiindulva a CÖF-CÖKA felvállalta, hogy szellemi honvédői segítségével az ország minden részében megvitatja a migránskérdést.

A sikeres békemenet most esedékes formáját ajánljuk honpolgárainknak. A kötelező kvóták elutasításáról szóló népszavazás napján alkossunk lelki közösséget, minden magyar ember induljon a szavazóurnák felé. Voksainkkal álljunk ki a nemzet szuverenitása mellett, közös erővel mondjunk nemet a gazdasági bevándorlók, a köztük rejtőző katonai előőrsök és terroristák inváziójára..

Védjük meg Európa és nemzetünk összes polgárának jelenét és jövőjét.

Széchenyi István szavaival „Semmit rólunk, nélkülünk!”

Csizmadia László
CÖF-CÖKA elnök