
Blogok
Imperializmus a küszöbön?
A magyar polgárok sok mindent megéltek. Nem csodálkoznak rá a velük történtekre. Megtanultak válaszolni, tettekkel követni a napi eseményeket.
Foglalkozni kell a vakcinakárosultakkal, méghozzá minél előbb!
Ott kezdem, hogy a berlini Charité Intézet kimutatta, hogy Németországban a súlyos vakcinaszövődmények száma negyvenszer magasabb, mint gondolták volna. Mintegy félmillió embert érinthet ez német földön. Mindezt Harald Matthes, a vizsgálatot folytató csoport vezetője nyilatkozta nemrég.
Az imádság, mint alkotmányos jog
Az iskolák falain belül érvényesítendő szülői és gyermekjogok a közelmúltban az Egyesült Államokban folyamatosan napirenden voltak.
Hídpénz is lesz?
Szellemi honvédőink véleményeit olvasva, gondolataikhoz kapcsolódva kérdezhetjük, meddig tart a budapestiek türelme Karácsony Gergely ámokfutását látva?
A WHO lesz a világkormány első változata?
A Tedrosz Adhanom Gebrejeszusz, egy etióp marxista-kommunista által vezetett WHO – az ENSZ egészségügyi szervezete – arra készül, hogy a jövő évi közgyűlésükön egy olyan megállapodást fogadtassanak el a 194 tagállammal – tehát az egész világgal –, amely átfogó és teljes uralmat ad a WHO-nak a járvány- és pandémiaügyekben a nemzetállamok felett.
Milyen kockázattal jár a migránsgettók kialakulása?
A vonatkozó szakirodalom szerint a 20. század végének és a 21. század elejének nyugat-európai társadalmaiban a migrációt és a sokszínűséget még mindig elsősorban problémaként, és különösen „integrációs problémaként” tekintik.
A civilek gondolatszabadsága véleményekre kötelez
Jó érzés látni, hallani, hogy a magyarok egyre gyarapodó többsége a világ eseményeit követi, tanulságai szerint cselekszik. A politikai erőhatások, a gazdasági történések a társadalmak reakcióit váltják ki. A civil világ ösztönös reagálását egyre inkább felváltja a felelős gondolkodás, az egészséges türelmetlenség, amely vezetőik irányába magasabb követelményeket sugároz.
A farizeusság megtestesítője
Budapest főpolgármesterét jellemezni nem könnyű feladat. Azt mondják a szellemi honvédők, hogy farizeus. Jókai Anna szavaival, a farizeusság voltaképpen védelmi technika.
Komolyan vehetjük-e az Európai Parlament kisebbségvédő állásfoglalásait?
2018 novemberében a generálisan Strasbourgban ülésező Európai Parlament állásfoglalást fogadott el a az EU-ban élő kisebbségekre vonatkozó minimumszabályokról.
Ha az uniós bíróság ellenünk dönt a gyermekvédelem ügyében, ellent kell állnunk
Az Európai Bizottság néhány hónapja feljelentett bennünket az Európai Unió Bíróságán, mégpedig a 2022 májusában elfogadott gyermekvédelmi törvényünk miatt.
Támogassa alapítványunkat!
Kétféleképpen tudja munkánkat segíteni:
Ajánlja fel adója 1%-át
Adószám: 18003534-2-41
Letölthető nyilatkozat
Civil Összefogás Közhasznú Alapítvány bankszámlaszáma:
Unicredit Bank
10918001-00000064-35950004
Köszönjük támogatását!
CÖF TV
További videók a CÖF TV oldalon. Kattintson ide.
CÖKA 2022-es mérleg
Itt megtekinthető.