Vadkacsa vagy rémhírterjesztés

A tegnapi napon a törvényhozás a Nemzeti Földalapkezelő Szervezet (NFA) hatáskörébe utalta a természetvédelmi területeket.

Az országgyűlésben az ellenzéki politikusok reggel, éjjel meg este azon fáradoznak, hogy a választópolgárok szavazataival többségben lévő képviselők akaratát a legitimitást nélkülöző, a törvényesség határát súroló eszközökkel is támadják.

Természetesen a véleménynyilvánítás szabad, de azzal tisztában kell lenni, hogy a rágalmazás, uszítás, rémhírkeltés büntetőjogi kategória.

Az ellenzéki képviselők hamis érvek alapján, más esetekben is, már többször leváltották volna a kormányfőt és a kabinet összes miniszterét. Ezért a civil társadalom részéről egyre világosabb, hogy nem a közjó és az országépítés áll tevékenységük középpontjában, hanem a hatalom visszaszerzése.

Megszólaltak az őket támogató baráti médiumok is. Az egyik internetes hírportálról idézünk: „Megszavazták a nemzeti parkok kifosztását”. Ha jól értelmezzük a portál mondanivalóját, akkor 110 nemzetellenes népképviselővel szemben 57 nem-szavazatot leadó képviselő maradt a témában tisztességes. Még élesebben fogalmazva, a törvényhozás 110 képviselője bűncselekményhez adott szabadkezet.

A CÖF-CÖKA szerint – szemben az ellenzéki véleményekkel – a döntés nem Alaptörvény-ellenes, sőt annak szellemiségét követi, mert az állam rendelkezik azzal a forrás és eszközrendszerrel, amellyel – mint azt a Nemzeti hitvallás is hangsúlyozza –, meg tudja óvni a természet adta értékeket.

A természetvédelmi területekért továbbra is „aggódóknak” megfontolásra ajánljuk, hogy meg nem történt, előrevetített képzelgésekkel ne riogassák, és ne vezessék félre a közvéleményt. A minden alapot nélkülöző, előre megfogalmazott hamis vádak következménye lehet a Btk. rémhírterjesztésről szóló, ide vonatkozó paragrafusával történő ütközés.

 

 

 

Szerző
CÖKA

Szólj hozzá!

Kövessen minket a hírportálunkon és A közösségi médiában!