Szabó László, hazánk washingtoni nagykövete adott interjút a Figyelőnek a magyar-amerikai politikai és gazdasági kapcsolatok alakulásáról.

Fotók: MTI, archív, illusztráció

Szabó László szeptember elején adta át megbízólevelét Donald Trump amerikai elnöknek, ezzel kapcsolatban a Figyelőnek elmondta: kifejezetten jó benyomásokkal távozott a Fehér Házból. Az aznapi 12 nagykövetből Donald Trump vele találkozott másodikként, ami azt jelenti a diplomácia nyelvén, hogy tisztelik hazánkat – mondta el a nagykövet, aki július óta teljesít szolgálatot a tengerentúlon.

Trump elnök az eseményen elmondta: erős és bátor embernek tartja Orbán Viktort, valamint hogy pontosan tudja, hogy a miniszterelnök kiállt a megválasztása mellett Tusnádfürdőn. Azt is hozzátette: a magyarok nagyszerűek.

Orbán Viktor és Donald Trump  az amerikai választások után telefonon egyeztettek már korábban, majd a májusi NATO-csúcson találkoztak is. Az amerikai elnök elmondta Szabó Lászlónak: a miniszterelnök rajta van a vendéglistáján. Ugyanakkor, mint azt a nagykövet megjegyezte, Trumpnak előbb egy “apró ügyet”, az észak-koreai válságot kell megoldania.

Szabó László szerint az amerikaiak elismeréssel adóznak amiatt, hogy a magyar katonák ott vannak Afganisztánban, Irakban, Koszovóban, valamint részt veszünk a Baltikum légvédelmében. Hozzátette: Orbán Viktor kinyilvánította azt is, hogy a NATO előírásainak megfelelően a GDP 2 százalékára emelik a honvédelmi kiadások mértékét – ezzel pedig az USA-ban is tisztában vannak.

Rávilágított arra is, hogy az szja és a társasági adó drasztikus csökkentése rendkívül vonzóvá tette hazánkat a kinti befektetők számára. Idehaza már most 1700 amerikai vállalkozás ad munkát közel százezer magyarnak.

(hirado.hu)

“Trump Amerikája minden olyan nemzettel
> összefog, amellyel közösek az érdekeink és
> a felfogásunk, mint például
> Magyarországgal vagy Lengyelországgal, és
> remélhetőleg elszigeteli magát a többitől.
> Az anarchia, a globalizmus és az iszlám
> bevándorlás segítségével megteremtett új
> világrend ellenkezik az amerikai
> konzervativizmussal és amerikai
> stabilitással”. (Edmund Burke)
>
> “Magyarország és Lengyelország: a két
> ország, amely virágozni fog, miközben a
> többi összeomlik”. (Tony)
>
> “Soha ne feledjük, hogy a nemzetközi
> szocializmus, nemzeti szocializmus,
> marxizmus, sztálinizmus, leninizmus,
> progresszivizmus és globalizmus elleni
> harc 1956. október 23-án kezdődött el”.
> (Boris Badenov)
>
> “Egy fenét populista, Breitbart! Ne
> írjatok hülyeségeket! [Orbán] egy hazafi”.
> (TCS)
>
> “Valódi reménysugár, hogy léteznek
> Európában olyan országok, mint
> Magyarország és Lengyelország, ha már a
> többi zuhanórepülésbe kezdett”. (lurjen)
>
> “Vásárolj amerikai termékeket, de vásárolj
> magyar termékeket is!” (Paul Stable)
>
> “Bár nem fog megtörténni, de szerintem az
> Egyesült Államoknak el kéne kezdenie
> megjutalmazni azokat az uniós országokat,
> amelyek visszautasítják a[z uniós]
> fasizmust, méghozzá erősebb gazdasági
> kötelékek kialakításával. Az első fegyver,
> amelyet az EU [a kvótát elutasítók ellen]
> használni fog, gazdasági fegyver lesz és
> nekünk készen kell állnunk arra, hogy a
> segítsünk nekik, hiszen egyértelmű, hogy
> ők a szövetségeseink és ugyanazon az
> oldalon állunk”. (Daneel)
>
> “Orbán Viktor… a legkiemelkedőbb vezető
> Európában”. (AK)
> “Vagy az egész világon. Soha nem ijed meg,
> soha nem píszí, és soha nem alkuszik, ha a
> nemzetéről és a nyugati értékekről van
> szó”. (Local Hero)
>
> “Orbán és az országa lenyűgöző, a valódi
> országvezetés és nemzeti büszkeség
> iskolapéldája”. (Robert Kuntz)
>
> “Trumpnak el kéne kezdenie Magyarország
> melletti Twitter-üzeneteket írni. Hangosan
> és büszkén. Tudatnia kell az EU-val, hogy
> az Egyesült Államok megbünteti őket, ha
> nem hagyják békén Magyarországot,
> Lengyelországot és Csehországot”.
> (trobrianders)
>
> “Orbán egy valóra váló csoda. Isten
> áldja!” (Iwasonemore)
>
> “Trump és Orbán – nagy emberek a politikai
> nyúlbélák korában”. (Old Goat)
>
> “Talán Orbán odaadhatná Trumpnak a
> [határkerítés] tervrajzait”. (Rick Jones
> Deplorable)
>
> “Vakációzzunk Magyarországon! Gyönyörű
> ország ezeréves történelemmel! És az egész
> család számára biztonságos”. (Beach girl)
> “Így van, ráadásul vendégszeretők, a nők
> pedig bámulatosak”. (Gino Santanglo)
>
> “Orbán szembeköpte az ördögöt. Imádom!”
> (Anita Rabar)
>
> “Ausztrál vagyok, és mi nagyon is tudunk
> Orbánról. Az új világ hőseinek csarnokába
> jutott és őszintén hálásak vagyunk a
> [magyar nemzet] bátorságáért és
> áldozataiért”. (Vivian Tzamis)

D.