2020. június 4-én a Parlamentben emlékülést tartottak, amin a DK országgyűlési képviselői kivételével minden párt részt vett. Az ünnepi beszédet Áder János Köztársasági elnök úr tartotta. Idézet a beszédéből: “Magyarország sorsáról nem 1920 – ban döntöttek, hanem sokkal korábban, sunyi háttértárgyalásokon. Felkészületlen politikusok, politikai kalandorok, önjelölt próféták, fizetett ügynökök, elfogult, részben korrumpált szakértők, magyargyülölettel fertőzött újságírók közös munkája mindaz, amit ma trianoni békediktátumnak hívunk.”

Godoljuk végig, nem ugyanilyen támadások érik hazánkat napjainkban Brüsszelben, azzal a kivétellel, hogy akkor ott Trianonban nem voltak  magyarok akik a döntést támogatták volna.   Most Brüsszelben “magyar” politikusok támadják  legjobban saját hazájukat. Folyamatosan igaztalan vádakkal jelentik fel a demokratikusan megválasztott kormányt és teszik lehetetlenné, hogy olyan döntések szülessenek ami a magyar érdekeknek  megfelel. Ott vannak a felkészületlen politikusok (Momentum képviselői), politikai kalandorok (DK, MSZP, Jobbik), önjelölt próféták (Tusk, Ursula von der Leyen, Manfred Webert, David-Maria Sassoli, liberális, kommunista és zöldpárti képviselők, a liberális média, például CNN) akik többsége azt sem tudja talán, hogy hol van Magyarország. De az biztos, hogy nem ismerik a törvényeket, jogszabályokat amiket támadnak. Ma Magyarország ismét útjában van sokaknak, mert azok után ami  történt Trianonban 100 éve, még ma is létezik, ismét erős, ismét meghatározó tényező Európában. Trianonnak nem sikerült megtörni a magyar nemzetet és nem is fog sikerülni soha. Ma is hittel valljuk, hogy magyar az akinek fáj Trianon. Trianon nem hozott békét – mint ahogy az EU-ba való belépés sem- inkább növelte a feszültséget, ami valamelyest csillapodott a V4-en belül, viszont a Román politika tovább szítja a gyűlöletet a magyar kisebbséggel szemben. Érdekes módon ez nem zavarja az Európai Unió vezetői, Románia lábbal tiporhatja az emberi jogokat. Annak ellenére, hogy a nemzeti önazonossághoz jog európai ügy és az alapvető emberi jogok közé tartozik. Brüsszel egy az egyben Trianon, hisz ott sem hallgatták meg a magyarok érveit – gróf Apponyi Albert elmondhatta az érveit és védhette a magyar álláspontot, amikor már megszületett az ítélet – Brüsszel  még azt sem tette lehetővé, hogy a Magyarországról szóló vitában a kormányfőt és hazánkat képviselő Varga Judit felszólaljon. Így  mint Trianonban nélkülünk ítélkeztek, ítélték el hazánkat amihez magyar baloldali politikusok szolgáltatták az ürügyet.

Trianon 100 éve volt, de a keresztény, családcentrikus és munka alapú társadalmat építő Magyarország ma is útjába áll a liberális világnak, de  mint Trianonban az igazság most is a mi oldalunkon van. Győztesként kerülünk ki a küzdelemből, mert lesz magyar feltámadás.

Budapest. 2020. június 5.

V.Gy.