Alaptörvényünk U cikke kimondja, a jog uralmán alapuló állami berendezkedésünk és a megelőző kommunista diktatúra összeegyeztethetetlenek.

A diktatúra politikai szervezetei bűnöző szervezetek voltak, amelyek vezetői el nem évülő felelősséggel tartoznak az elnyomó rendszer fenntartásáért, irányításért, az elkövetett jogsértésekért és a nemzet elárulásáért.
A Civil Összefogás Fórum a jogkövető magyar polgárok közössége, akik fontosnak tartják az Alaptörvény betartását és betartatását.

Elismerjük, hogy a magyar kormány korábban több lépést tett a demokratikus államberendezkedés felszámolásában szerepet játszó bűnök feltárására, valamint a bűnösök korábban szerzett előjogainak megvonására.

A civil társadalomnak nincs szüksége az érintett emberek utólagos magyarázkodásra, várunk a végleges megoldásra, amely törvénybe foglalja azt a jogos igényt, hogy a jövőben a kommunista állampárt vezető funkcionáriusai, közhivatalnokai, azaz az elnyomó gépezet korábbi irányítói és titkos kiszolgálói ne dönthessenek a magyar emberek sorsáról.

A CÖF-CÖKA ezért tisztelettel felkéri az Igazságügyi Minisztériumot a szükséges jogalkotói lépések megtételére annak érdekében, hogy a demokratikus úton megválasztott képviselők a Parlamentben mielőbb, ugyan megkésve, de a lusztráció jegyében, törvényt fogadhassanak el. A magyar társadalom igénye, hogy 25 évvel a rendszerváltás után a régmúlt tetteiért felelősséggel tartozó személyek közhatalmi pozícióba juttatása a továbbiakban ne rombolja a társadalmi kohéziót és a kormány legitimitása, például III/II-es ügyek kapcsán, a későbbiek folyamán se legyen megkérdőjelezhető.

CÖF-CÖKA vezetősége