Néhány napja írtam itt előző blogomban: „Február 8-a, hétfő fontos nap lesz nemcsak a magyar–lengyel sok évszázados kapcsolatok, hanem egész Európa jövője szemszögéből nézve is. Miután tavaly októberben megérkezett Varsóba a >budapesti gyors<, most Budapestre érkezik hivatalos látogatásra az őszi parlamenti választásokon győztes nemzeti-konzervatív-keresztény Jog és Igazságosság párt kormányfője, Beata Szydlo, Orbán Viktor miniszterelnök meghívására. A hétfői látogatás egy héttel előzi meg a V4-ek miniszterelnökeinek rendkívüli, nagy jelentőségű csúcstalálkozóját, amelyen várhatóan megerősítik Csehország, Lengyelország, Magyarország és Szlovákia egységét és együttműködését a legfontosabb gazdasági, politikai és európai kérdésekben, beleértve az Európát tavaly óta sújtó, mélyülő migrációs válság kezelését is.”
Nos, a hétfői látogatás igazolta sokak, köztük az én előrejelzésemet, illetve várakozásomat. A két miniszterelnök ország-világ előtt kinyilvánította közös szándékát, hogy a kipróbált, történelmi szövetség megerősítésével szorosabbra akarják fűzni Varsó és Budapest kapcsolatait. Orbán Viktor kijelentette, hogy „Lengyelország mindig számíthat Magyarország szolidaritására”, és fontosnak nevezte a szorosabb együttműködést az európai migrációs válság kezelésében, a brit kormány által javasolt uniós reformcsomaggal kapcsolatban, továbbá a kétoldalú gazdasági, energetikai és infrastrukturális fejlesztésekben. Beata Szydlo pedig azt hangsúlyozta, hogy „Lengyelország mindig támogatni fogja Magyarországot politikai és gazdasági kérdésekben, és hálás Magyarországnak a szolidaritásáért”. Mindketten kitértek arra, hogy remélhetőleg egyre több kérdésben sikerül közös visegrádi álláspontot kialakítani az Európai Unión belül. Minél több olyan visegrádi projektre van szükség, amelynek hasznát az állampolgárok is élvezhetik – tette hozzá a lengyel miniszterelnök.
Napjainkban, amikor Európa nagy részén a bizonytalan, céltalanul sodródó, erodálódó, szétbomló politikai, társadalmi folyamatok látszanak eluralkodni, és a legnagyobb európai országok vezetése, s maga a brüsszeli bürokratikus-hatalmi központ is aggasztóan döntés- és cselekvésképtelen, jó látni, hogy Európa egyik legmostohább sorsú, a történelmi viharok által leginkább sújtott térsége, Kelet-Közép-Európa kezd magára találni és talpra állni. Nem utolsósorban gazdaságilag: Orbán Viktor nem alaptalanul mondta azt hétfőn, hogy a következő években a közép-európai térség sikerén múlik az egész Európai Unió sikere, ugyanis „ha mi nem leszünk sikeresek, akkor Európában nem lesz gazdasági növekedés”. Néhány nappal korábban tették közzé az Európai Bizottság téli gazdasági előrejelzését, amelyből kiderül, hogy az eurózóna országaiban a tavalyi 1,6 százalékhoz képest az idén is csak 1,7 százalékos átlagos gazdasági növekedés várható, s az unió egészében 1,9 százalék körül stabilizálódhat a mérsékelt gazdasági emelkedés. Ehhez képest Magyarországon tavaly csaknem 3 százalékos volt a gazdasági bővülés üteme, s az idén is 2 százalék fölötti teljesítménynövekedést jeleznek előre, Lengyelországban, Szlovákiában és Csehországban pedig még ennél is magasabbat. Érdekes, hogy térségünkben Romániában várható az idén a leggyorsabb növekedés, ami számunkra azért is kedvező, mert hazánk második legfontosabb exportcélországa éppen Románia, s azt is jó tudni, hogy az első nyolc külkereskedelmi partnerünk között van a másik három visegrádi ország. Vagyis megalapozott Orbán Viktor állítása, mert ha térségünk országai még szorosabbra fűzik gazdasági együttműködésüket, kereskedelmi kapcsolataikat, akkor egész Európa legdinamikusabban fejlődő régiójává válhatunk.
És ezzel kapcsolatban érdemes tudatosítanunk azt a régi, már-már elfeledett gondolatot, amit a két világháború közötti nagy magyar szellemi és politikai vezetők oly világosan tudtak és hirdettek. Például Németh László „tejtestvéreknek” nevezte a Német- és Oroszország közötti térségben élő Duna-népeket, akik itt élnek egy sorsközösségben, s itt az ideje, hogy megismerjük, megértsük és elfogadjuk egymást, akikkel „egy sors száraz emlőjét szoptuk”. Szintén az 1930-as évek elején, a nagy gazdasági válság idején tartott egy előadást a híres cambridge-i egyetemen gróf Bethlen István a magyarság helyzetéről a Duna-medencében. A volt miniszterelnök, a Horthy-korszak talán legnagyobb formátumú államférfiúja az előkelő pódiumon nagy történelmi ívű beszédében kifejtette, hogy az első világháborút lezáró békeszerződés hogyan tette tönkre a Duna-medence kis népeit. A békeszerzők bűvészeknek, vagy mestereknek képzelték magukat, de olyan kontárok voltak, akik a jól működő órát a zsebünkből kivették, a szemünk láttára mozsárban összetörték, azt ígérve, hogy mint jól járó szerkezetet adják vissza, de azután „kereket oldottak, mert a valóban darabokra zúzott órát összerakni nem voltak többé képesek” – vagyis a szétrombolt Osztrák–Magyar Monarchia romjain létrehozott új kisállamok „torzszülöttekként jöttek a világra, és ma már világos, hogy életképtelenek egytől-egyig”. A magyar államférfi azt állította, a baj orvoslása „különösen a trianoni szerződés gyökeres revízióján épülhet fel”, amely után lehet csak szó a Duna-medence népeinek olyan komoly együttműködéséről, amely gazdasági téren a normális kereskedelmi szerződéseken túlmenne, és az itt élő népek kibéküléséhez és politikai együttműködéséhez vezetne.
Jól tudjuk, a Közép-Európában élő népek őszinte kibékülése és komoly együttműködése sem a náci Harmadik Birodalom, sem a bolsevik Szovjetunió uralkodása, gyarmatosítása alatt nem ment, nem is mehetett végbe, és ami ennél is fájóbb, hogy a posztkommunista korszak negyedszázada, a térség európai uniós csatlakozása sem hozott e téren valódi áttörést, bár természetesen nem tagadható, hogy az utóbbi években történt némi előrelépés, különösen gazdasági téren, és különösen a négy visegrádi ország viszonylatában. A múlt év végén felálló új, nemzeti-konzervatív lengyel kormány és a lassan hat éve hivatalban levő magyar kormány egyre szorosabb együttműködése a kulcstényező, mert ahogy az év elejei Orbán–Kaczynski találkozó után azt írta az egyik vezető cseh napilap, a magyar és a lengyel vezetők „az Európai Unió egységének a megmentőivé válhatnak” azáltal, hogy az erős nemzetállamok Európáját akarják megteremteni a konzervatív brit miniszterelnökkel összefogva, így húzva ki az Európai Uniót a mélyülő gazdasági és menekültválságból.
A jövő hétfőn rendezik meg a Visegrádi 4-ek miniszterelnökeinek rendkívüli, nagy jelentőségű csúcstalálkozóját, amelyen várhatóan megerősítik Csehország, Lengyelország, Magyarország és Szlovákia egységét és együttműködését a legfontosabb gazdasági, politikai és európai kérdésekben. Ezt követi majd a rendkívüli, sorsdöntő uniós csúcstalálkozó, ahol a migrációs válság és a brit uniós reformcsomag megtárgyalása lesz napirenden. Az Európai Tanács lengyel elnöke, Donald Tusk három hete azt mondta, csak két hónap áll az Európai Unió vezetőinek rendelkezésére, hogy úrrá legyenek a migrációs válságon. Edmund Stoiber volt bajor kormányfő pedig vele egy időben azt hangsúlyozta, Angela Merkel német kancellárnak szintén legfeljebb március végéig van ideje az irányváltásra a menekültpolitikájában. Stoiber szerint Németországnak szakítania kell különutas politikájával és meg kell szereznie szövetségesnek más országokat, főleg a kisebb (közép-európai) tagországokhoz fűződő viszonyon kel változtatnia, Helmut Kohl volt kancellár politikájához visszatérve ismét „sokkal többet kell tárgyalni velük és meg kell adni nekik azt az érzést, hogy egyenrangú partnerek”.
Mivel bő egy hónap múlva, március 13-án három németországi tartományban is helyi választást tartanak, az egyre elégedetlenebb és türelmetlenebb, sőt dühösebb német választópolgárok várhatóan világos, egyértelmű, határozott jelzést – felszólítást – adnak a kancellár asszonynak, hogy az általa rögeszmésen képviselt „Willkommenskultur” ostoba és öngyilkos doktrína, amivel haladéktalanul szakítani kell. Ha pedig nem akar változni és változtatni, akkor nincs más megoldás: le kell váltani, mégpedig minél előbb, mert minden egyes nap, amit Merkel a hatalomban tölt, közelebb visz a káoszhoz, az erőszakhoz és a pusztuláshoz. Németország az elmúlt száz évben kétszer majdnem elpusztította Európát. Ne adjunk erre harmadszor is esélyt neki – ezért a Visegrádi szövetség, Schengen egyre több barátja is sokat tehet és tesz is a következő napokban, hetekben. Figyeljünk, mert történelmi idők tanúi vagyunk!