Súlyos az uniós szervek működési zavara.
2018. szeptember 25-én döntött az Európai Unió Törvényszéke az európai parlamenti tisztviselők juttatásairól és költségtérítéséről szóló információk kiadhatóságáról. Összevont ügyvizsgálat történt, miután 2015 júliusában, majd 2015 novemberében újságíróktól, illetve újságíró-szövetségektől információkérés érkezett az Európai Parlament (EP), a Tanács és a Bizottság dokumentumaihoz való nyilvános hozzáférésért. Az igénylést az Európai Parlament és a Tanács 1049/2001/EK rendelete alapján kezdeményezték.
Az információkérés külön ügyekben, de mind a 28 uniós tagállam összes EP-képviselőjére vonatkozott. 2015. július 20-án az elsőként vizsgált ciprusi és horvát tagokra vonatkozó kérelmeket a parlament főtitkára elutasította, a fenti rendelet 4. cikk (1) bekezdés b) pontjában előírt kivétel alapján, miszerint a dokumentumok közzététele kedvezőtlenül befolyásolná a személyiség és a magánszemély becsületének védelmét, különösen a személyi adatok védelmére vonatkozó közösségi joganyag alapján.
Másrészt az elutasítási határozat másodlagos érve szerint nincs a parlament tagjainak bankszámláira vonatkozó részletes kimutatása. A főtitkári elutasítás után mindegyik ügyben külön megerősítő kérelmet nyújtottak be a kérelmezők az Európai Parlamenthez a dokumentumokhoz való hozzáférésért, de ezt az EP is elutasította. Ezután fordultak a felperesek a luxembourgi törvényszékhez.
A törvényszék vizsgálata úgy találta, hogy az adatkiadás megtagadható, ha a kérelmezett iratok közül valamennyi tartalmaz azonosítható természetes személyre vonatkozó információkat, beleértve az utazási költségek megtérítésére és a napidíjra vonatkozó dokumentumokat, amelyek szükségszerűen azonosítják az EP valamennyi érintett tagját, még ha csak e költségtérítések kifizetése céljából is. Ugyanez áll azon dokumentumokra is, amelyekkel a parlament a parlamenti asszisztensi költségek vonatkozásában rendelkezik, és amelyek szükségszerűen azonosítják az EP egyes tagjait és e költségtérítések kedvezményezettjeit, még ha csak a költségtérítések kifizetése céljából is.
Ez a törvényszék szerint a személyiségi jogok védelme alá tartozik, és a felperesek sem a hozzáférés iránti első kérelmükben, sem a hozzáférés iránti megerősítő kérelmükben nem adtak elő olyan kifejezett, jogszerű igazolást, amellyel alátámasztanák, hogy a szóban forgó személyes adatok továbbítása a legmegfelelőbb az elképzelhető intézkedések közül és a kitűzött cél elérése érdekében, és azzal arányban is áll. A felperesek nem bizonyították a kérelmezett dokumentumok továbbításának a szükségességét, inkább a meglévő ellenőrzési mechanizmusok elégtelenségének és hatékonyságának bemutatására törekedtek, amelynek értékelése továbbra sem a törvényszék feladata.
Vagyis a döntés úgy összegezhető, hogy a kérelmezett iratok közül valamennyi tartalmaz azonosítható természetes személyekre vonatkozó információkat, és ezen adatok személyes adatoknak való minősülése miatt jogosan tagadta meg korábban az EP a dokumentumok kiadását. A kérelmezőnek kellett bizonyítani, hogy ez nem sérti az érintettek jogszerű érdekét, ezt is elő kellett volna adniuk. Azt, hogy a személyes adatok kihúzása nélkül ki lehessen adni a dokumentumot, szintén elvetette a törvényszék, ugyanis a bíróság érvelése szerint ezzel minden, az újságírókat érdeklő információ elveszett volna, ez pedig így valóban túlzott és aránytalan terhet rótt volna az Európai Parlamentre.
A törvényszék azért is utasította el az újságírók kérelmét, mert nem jelöltek meg semmilyen indokot és célt a közérdekű adatigényléshez, s inkább az ellenőrzési mechanizmus hiányosságát hangsúlyozták. A törvényszék nem vizsgálhatja felül az ellenőrzési mechanizmust: csak arra szorítkozhat, hogy jogszerűen járt el az uniós intézmény vagy nem.
A fenti érvelésnek elviekben összhangban kellene állnia az Európai Unióról szóló szerződés 15. cikkével, amely szerint a jó kormányzás előmozdítása és a civil társadalom részvételének biztosítása céljából az unió intézményei, szervei és hivatalai munkájuk során a nyitottság elvének lehető legnagyobb mértékű tiszteletben tartásával járnak el. Az Európai Parlament tagjai a fizetésük mellett havonta 4400 eurót (körülbelül 1,4 millió forintot) kapnak hivatali és adminisztratív költségeikre, és a törvényszék döntése alapján e pénz elköltéséről nem kell számot adniuk. A bíróság döntése komoly kétségeket is fölvet.
A luxembourgi törvényszék döntése ugyanis három dolgot is sért: egyrészt sérti az átláthatóság (transzparencia) elvét, amely az Európai Unió egyik legfontosabb alapelve és értéke. Ezzel szembemegy a határozat, ugyanis a törvényszék döntése alapján a képviselők nem kötelesek nyíltan elszámolni arról, hogy valóban arra költik a kapott juttatást, amire azt költeniük kellene.
Másodsorban sérti az uniós pénzek célhoz kötöttségének elvét is. Ahogy a tagállamok részére nyújtott uniós támogatásoknál is a célhoz kötöttség elve érvényesül, vagyis az uniós támogatások pántlikázva vannak, elköltésükről el kell számolni. Ekként az EP-tisztviselőknek is el kell számolniuk, hogy valóban arra költik el a kapott juttatást, amire kellene, vagyis ez az elv rájuk is vonatkozik.
A sajtószabadságot is sérti a döntés, ugyanis az újságírókat – és ezen keresztül a nyilvánosságot – is megfosztják a közérdekű információktól: közérdekű információ, hogy egy uniós képviselő mire költi azt a pénzt, amit elvileg meghatározott célokra kapott (közvetetten) az uniós adófizető polgároktól.
Érdekes aktualitás, hogy a magyar Alkotmánybíróság 2018. november 6-án határozatot hozott a rokkantsági ellátások szabályozásával kapcsolatban. Pokol Béla, az egyik alkotmánybíró ehhez kapcsolt különvéleményét a fentiek fényében nyugodtan lefordíthatjuk az Európai Unió Bírósága, illetve a törvényszék működésére is. Pokol ugyanis azt kifogásolta különvéleményében, hogy az AB által vizsgált ügy értékelésébe (a döntésbe magába) bevonták a strasbourgi Emberi Jogok Európai Bírósága (EJEB) döntését is.
Az alkotmánybíró hangsúlyozta: „Az EJEB működésének utóbbi időben nyilvánosságra került alapvető problémája, miszerint az EJEB döntéseit ténylegesen nem az arra illetékes bírói tanácsok formálják ki az európai emberi jogi szerződés alapulvételével, hanem egy, az évek alatt kialakult körülbelül 300 fős emberjogászi apparátus, a bírák függetlenségének legelemibb hiánya mellett.”
Kérdés, hogy az uniós bíróságon mennyire független jogászok, szakmai háttérapparátus hozza meg valójában ezeket a döntéseket, s ténylegesen a szerződések alapulvételével teszik ezt? Az ilyen szellemű döntések ugyanis nyíltan szembemennek az Európai Unió legalapvetőbb demokratikus értékeivel.
A fent részletezett ellentmondások rámutatnak arra, hogy az uniós szervek még a közösen elért vívmányokat is figyelmen kívül hagyják konkrét esetekben. Hazánk azon törekvése, hogy tökéletesítse az EU szerveinek működését, indokoltnak tekinthető.
Szerző: ifj. Lomnici Zoltán alkotmányjogász
Forrás: https://magyaridok.hu/velemeny/tanmese-az-europai-sajtonyilvanossagrol-3669863/
Érdekes: nálunk, az „ortodox Magyarországon” a képviselőknek, valamint a költségvetési intézmények felső vezetőinek a juttatása közérdekű információként az adott honlapokon elérhető – most már: 2010 után. Ezt a „demokratikus EU” megtagadja, a Libe Bizottságnak (ami ugye az Állampolgári Jogi, Bel- és Igazságügyi Bizottság) sem fáj, hogy az Alapjogi Charta 11. cikkét ezzel éppúgy lábbal tiporja, mint Gyurcsány, aki a 2006-os választások előtt nem engedte a Statisztikai Hivatalnak megjelentetni az 1. negyedéves adatokat, mert attól tartott, hogy azok „befolyásolni fogják a szavazók döntését a választásokon.”
Ja, hogy a cél ugyanaz: félrevezetni a választót? A módszer nem változik elvtársak, csak az idő múlik.