Szávay kérdez és hallgat, mint a sír…

A Jobbik kinevezett CÖF-CÖKA felelőse úgy tűnik, hogy csak kérdezni tud, ezt tette tegnap a Parlamentben is. Azonban amikor a Jobbik pártalapítványának pénzügyeiről kérdezik, felelet nincs, néma, mint a sír. A pártalapítványuk által támogatott szervezetek pénzügyi gazdálkodásáról mélyen hallgat.

Világossá teszi szinte kibogozhatatlan pénzügyeiket, ha a nemrégen még más táborba tartozó újság nyomozásának eredményét megvizsgáljuk:
https://atlatszo.hu/2015/06/05/generaciovaltas-a-holdudvarban-felterkepeztuk-a-jobbikhoz-kotodo-civil-szervezeteket/

Szávay Istvánnak higgadtságot javaslunk, és azt, hogy mielőbb fontolja meg a magukra gyújtott ház tűzoltását.

A Nemzetgazdasági Miniszternek feltett kérdésére választ kapott. Kiegészítésül a CÖF-CÖKA közli, hogy 2010-2016-ig állami vállalattól támogatást nem kapott.

Továbbra is várjuk, hogy a Jobbik pártalapítvány által agyontámogatott álcivil szervezetek, amelyekben a párt vezetői fizetett munkatársak és egyéb juttatásokban részesülnek, honnan és kiktől kapnak nagy összegű támogatásokat (esetleges külföldi cégektől, bankoktól strómanjaik hátterével). Fontosnak tartjuk, hogy a magyar gazdaságot az elmúlt években sikeressé alakító állami vállalatok se feledkezzenek meg társadalmi felelősségükről, és a törvényi előírások lehetőségeit használva a közjóért tevékenykedő civil szervezeteket bátran és nyíltan támogassák.

A CÖF-CÖKA úgy látja, hogy a Jobbik az elmúlt hónapokban végrehajtott politikai pálfordulása egyesektől jelentős gazdasági bevételeket eredményezett (kik az egyesek?), miközben ezért feláldozták hű támogatóikat.

CÖF-CÖKA vezetősége

 

 

 

Szerző
CÖKA

Szólj hozzá!

Kövessen minket a hírportálunkon és A közösségi médiában!