Keddi sajtótájékoztatóján nyilatkozott Németh Szilárd, a Fidesz alelnöke arról, hogy a Magyarország politikájának befolyásolására létrejött, Soros György által pénzelt álcivil szervezetek átláthatóságát biztosítani kell a jövőben, s minderre most a nemzetközi viszonyok megváltozása is lehetőséget biztosít. Németh szavaira azonnal reagált az MSZP és néhány érintett szervezet is. Soltész Mikós az Emberi Erőforrások Minisztériumának egyházi, nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkára elsőként a PolgárPortálnak nyilatkozott az ügyben.

Soros abban bízott, hogy tovább garázdálkodhat majd Magyarországon szervezetein keresztül

Fotó: Mészáros Péter – PolgárPortál

Soltész Miklós portálunknak elmondta, hogy Magyarországon több mint 60 ezer civil szervezet működik, és ezek közül mindössze 60 olyan, amely Soros Györgyhöz köthető. Ezt könnyen lehet ellenőrizni, hiszen annyira bíztak abban, hogy Hillary Clinton megnyeri az amerikai választást, és ennek eredményeképpen Soros György tovább garázdálkodhat Magyarországon szervezetein keresztül, hogy ők maguk a választás előtti nap nyilvánosságra hozták szervezeteik listáját és azok pénzbeli támogatottságát. Ebből egyértelműen kitűnik, hogy ezek az úgymond civil szervezetek hatalmas támogatottság mellett állnak ki olyan politikai érdekek mellett, amelyek nem azonosak a több mint hatvanezer magyarországi civil szervezet tevékenységével, amely többnyire a szociális, egészségügyi, sport, kulturális és szabadidős területeket fedi le – fejtette ki az államtitkár.

A Soros-féle szervezetek tiltakozásával kapcsolatban Soltész emlékeztetett, hogy az elmúlt évben már született egy olyan jogszabály, amelynek eredményeképpen mindazok a civil szervezeteknek és tisztségviselőiknek, akiknek a költségvetési támogatása 50 millió feletti volt, vagyonnyilatkozatot kellett tennie. „Érdekes módon a Soros Györgyhöz köthető civil szervezetek akkor nem kiabáltak, hogy ez civil ellenes eljárás lenne. De abban a pillanatban, ahogy felmerült, hogy azoknak a tisztségviselőknek, akik külföldi támogatás során kapnak nagyobb összeget ugyanolyan vagyonnyilatkozati kötelezettségük legyen, mint a hazai civil szervezeteknek, felemelték a hangjukat. Azt gondolom, hogy mindez a magukat civilnek mondó, de egyébként politikai érdekeket szolgáló szervezeteknek a gondolkodását tükrözi.”

Számadatok bizonyítják, hogy a magyar kormány az igazi civil szervezeteket támogatja

„Engem kimondottan bőszít, ha egy civil szervezet, vagy magát annak mondó néhány tucatnyi közösség külföldi pénzekből finanszírozott politikai megbízatást hajt végre, ahelyett, hogy kiállna a politikai színpadra. Miért bújnak egy úgynevezett civil szervezet mögé, és miért kapnak folyamatosan több százmillió forintot Soros Györgytől tevékenységük folytatására?” – tette fel a kérdést az államtitkár, majd hozzátette, szerinte érthető, hogy most megijedtek, mivel korábban azt hitték, Hillary Clintonnal együtt Soros György is megnyeri az amerikai elnökválasztást és majd újból Magyarországnak eshetnek, de hála Istennek ez nem így történt.

A magyar kormányt sokszor vádolják azzal ellenzéki oldalról, hogy a civil szervezeteket nem támogatja, működésüket nem segíti. Ennek éppen az ellenkezőjét bizonyítják a konkrét számadatok – mondja Soltész. (Bővebben erről ITT és ITT olvashat Soltész Miklóssal és Fülöp Attila helyettes államtitkárral készített interjúinkban – a szerk.) Soltész kifejtette, hogy 2010-ben a civil szervezetek állami támogatása 144 milliárd forint volt, amely 2015 végére 202 milliárd forintra emelkedett. Ez az összeg pedig a még nem lezárt tavalyi évben tovább növekedett. Tehát több, mint 40%-os támogatási emelkedésről beszélünk – szögezte le, hozzátéve, hogy a civil szervezetek életének könnyítésére szolgálnak a tavalyi év végén meghozott új jogszabályi enyhítések is.

A korrupcióról jobb, ha az MSZP hallgat

Fotó: Mészáros Péter – PolgárPortál

Az MSZP-s parlamenti frakcióvezető-helyettes, Szakács László nyilatkozatára, miszerint a Fidesz saját korrupciós ügyei miatt tart a civilek társadalmi kontrolljától Soltész Miklós úgy reagált, hogy a korrupció leginkább a szocialista, SZDSZ-es kormányt jellemezte, hiszen „ha arra gondolunk, mennyi mindenre tudunk többet fordítani, az azt mutatja, hogy ők valamilyen módon a pénzt eltüntették kormányzásuk alatt. Tehát korrupcióról jobb, ha hallgatnak.” Véleménye szerint a baloldal azzal, hogy emellé a hatvanegynéhány szervezet mellé állt a hatvanezer hazai civil szervezet ellenében, csak azt bizonyítja, hogy közös politikai platformon áll Soros Györggyel. „Szerintük a világot mind gazdaságilag, mind pedig ideológiailag be kell kebelezni, ezt a törekvést pedig néhány erőszakos és hangos, de társadalmi támogatottságban a nullához közelítő, azonban anyagiakban nagyon jól ellátott civil szervezeten keresztül akarják megvalósítani.”

Ugyanezek a körök ott vannak Brüsszelben és ott voltak az amerikai vezetésben

Németh Szilárd kijelentéséhez kötődően megszólalt a Soros György által alapított Nyitott Társadalom Alapítványok elnöke, Christopher Stone, aki azt kifogásolta, hogy alapítványa a kommunizmus idején sok magyarnak, többek között Orbán Viktornak is ösztöndíjat biztosított, akinek a kormánya most el akarja lehetetleníteni működését. Soltész szerint azonban az, hogy kinek biztosítottak olyan lehetőséget, hogy külföldön angolul tanulhasson, nem áll azonos arányban azzal, hogy az egész világot a saját elképzeléseik szerint kívánják átformálni például a súlyos következményekkel járó migráció támogatásával.

„Jól látható, hogy ezek a körök ott vannak Brüsszelben, ott voltak vezető pozíciókban Amerikában, és saját befolyásuk állandósításával be akarják hálózni Európát. Mindeközben más civil szervezetek – amelyek többnyire önkéntes munkával nagyobb, társadalmi feladatot látnak el – véleményét nem veszik figyelembe. Ez is azt mutatja, hogy társadalmi beágyazottság nélküli, de hatalmas háttérösszegekkel rendelkező, politikai célokért küzdő szervezetekről van szó.”

Alapvető különbség van a CÖF és a szóban forgó szervezetek között

Sok támadás éri a hazai civil életben nagy szerepet játszó Civil Összefogás Fórumot is. Soltész Miklós szerint a kritikát megfogalmazóknak az fáj, ha valaki azok mellett az értékek mellett áll ki, amelyek a CÖF-nek is fontosak, pl. az egyház, a családi közösségek, a köznevelésben való javulás, az egészségügy és a szociális terület felemelése vagy az, hogy egy ország maga dönthesse el a migrációban  való részvétele mértékét. “Ezek mind nemzeti értékek,  persze, hogy ez fáj azoknak, akik máshogy képzelik el a világot és azokkal szemben lépnek fel, akik ilyen szempontból azonosan gondolkodnak a magyar kormánnyal.” A CÖF és az álcivil szervezetek között Soltész szerint az a legnagyobb különbség, hogy a CÖF Soros Györgyéktől és külső kormányoktól nem kap támogatást.

Zana Diána – PolgárPortál