Reflexió

Fricz Tamás úr írásának (https://magyaridok.hu/velemeny/kampanyhangolas-a-finisre-2838663/) tartalmával csak részben tudok egyetérteni és szükségesnek vélem kiegészíteni a témát saját észrevételeimmel.

http://Kampányhangolás a finisre | Magyar Idők

www.magyaridok.hu

Teljesen egyetértek Bayer Zsolttal, aki hétfőn azt írta: Hódmezővásárhely után „ideje most megállni egy pillanatra, és elgondolkodni, hogy mi a baj”. Vagyis: véresen komolyan kell venni, ami történt. Ha megengedik, most nem is venném végig azt, hogy miért meglepő a vásárhelyi fideszes vereség, hiszen ezt Bayer Zsolt és sokan mások is pontosan megírták. Be kell …

Semmi kétség nem fér ahhoz, hogy Európa és benne Magyarország sorsa a bizonyos globalista körök által egyre erőszakosabban szorgalmazott bevándoroltatástól, illetve annak kivédésétől függ. Az említett körök képviselői és kiszolgálói előnyösnek, hasznosnak, kifizetődőnek állítják az ázsiai és afrikai migránsok felső határ nélküli létszámban történő befogadását Európába és szétosztásukat a tagállamokba. A magyar (és más) kormányok véleménye ebben a kérdésben tökéletesen ellentétes. Nos, állításokat általában illene bizonyítani, de az EU  és/vagy az ENSz illetékesei nem szokták meg az ilyen számonkérést, nincsenek hiteles érveik, azonban például a magyar kormány könnyűszerrel állíthatna össze olyan dokumentumot, hatástanulmányt, mely az eddig tapasztalatok alapján fehéren-feketén bizonyíthatná az immigráció katasztrofális következményeit. Ha tehát módomban állna, javasolnám a külügyi szerveknek,hogy követeljenek meg az ENSz-től és az EU vezetésétől a migrációval kapcsolatosan tervezett intézkedésekről  olyan korrekt hatástanulmányt, mely egyértelműen bizonyítja a sok milliónyi migráns betelepítésnek előnyös voltát. Ha ilyesmi hitelt érdemlően sikerül, akkor megfontolás tárgyává tehetnénk, ellenkező esetben mindenestől elvetendő lenne a betelepítés ötlete.

Egyébiránt szinte bizonyosra vehető, hogy a kellően nagy létszámú idegen valójában katonai célokat szolgál, felfegyverezhető és kellő szervezéssel, irányítással kormányokat dönthet meg. Ezzel párhuzamosan az erőszakos fajkeveredést is megindíthatnák, hiszen a Coudenhove-Kalergi tervnek is ez az egyik célja, ezt a globalisták is szorgalmazzák. Sajnos, dacára a mostani kampányidőszaknak, ilyesmiknek hivatalos közzétételére nem került sor, pedig nem csak magyar ügyről van szó, tehát egész Európa tanulhatna belőle. Annál is inkább, mert meggyőződésem szerint a kontinens migránsmentes felén élő lakosságnak fogalma sincs arról, hogy mit jelentene a mindennapi élet fizikai és anyagi biztonsága, valamint az állami költségvetés szempontjából migránsok tömegének jelenléte és hogyan válna pokollá az őslakosság élete egy fundamentalista iszlám uralom alatt. Kevés szó esik az un. Iszlám Államról, pedig számtalanszor üzente meg már Európának, hogy pusztulásán munkálkodik, harcosait pedig gond nélkül juttatja be a migránsokkal együtt a kontinensre. Tudjuk azt is, hogy egy Európai Egyesült Államok megalakítására történnek előkészületek, sőt, egy Világkormány tervei is léteznek, vagyis egy totális megszálláshoz vagy annexióhoz hasonlóan felszámolandók a jelenleg még elvileg szuverén államok. Kormányunk kommunikációja kerüli ezt a témát, jóllehet nyilván kapcsolatban állhat a bevándoroltatás terveivel.

Itt meg kell jegyeznem, hogy a jelenlegi magyar ellenzék, melynek minden szegmense támogatja a Soros-féle migrációs tervet, soha nem volt hajlandó konkrét elképzeléseit nyilvánosságra hozni a betelepítések részleteit illetően, nevezetesen a maximális létszám, a költségek, az esetleges integrációs tervek és egyebek vonatkozásában. Neheztelek azokra az állítólagos kormánypárti újságírókra is, akik soha nem erőltették a válaszadást ellenzékiektől ezekben a kérdésekben, de nem tették meg ugyanezt kormánypárti politikusok sem a parlamentben. Ha már kampány van, akkor igazán itt lenne az ideje a színvallásnak, a lakosságnak pontosan tudnia kellene, hogy mely párttól mire számíthat ebben az ügyben.

Valóban lehetnek egyéb témái is a választási kampánynak, az ellenzék számtalan ügyet felvethet, már csak a figyelemelterelés szándéka miatt is. Azt azonban látni kell, hogy a bevándoroltatás olyan sorskérdés, ami minden mást felülír, következésképp a kormánypártiaknak minden eszközzel erre az ügyre kell ráirányítani a figyelmet, részletezni a várható veszélyeket, továbbá bizonyítani az ellenzék hazaáruló mivoltát. (Soros emberei már régóta a parlamentben vannak.)

Minden eszközzel törekedni kellene a kormánnyal nem szimpatizáló választók meggyőzésére és megnyerésére, mert már az is elég súlyos helyzetet jelentene, ha a következő hazafias parlamenti többség nem érné el a kétharmados többséget.

V. A.

Szerző
CÖKA

Szólj hozzá!

Kövessen minket a hírportálunkon és A közösségi médiában!