Örök igazságok vagy konzervatív propaganda?

A mai politikai-közéleti kommunikációban „összemosódik az ‘aki mondja és amit mond’, és kaotikus állapot áll elő”-mutat rá bölcsen hivatásához méltó szép írásában Bagdy Emőke. „Aki mondja és amit mond, azt ugyanis a kommunikációs vitakultúra szabályai szerint a… nézetek megütközésében kötelező szétválasztani.”(Kommunikációs kultúránk süllyedő hajója, Magyar Idők, 2019. február 1.)

Talán nem én vagyok az egyetlen, akinek erről az Antigoné egyik dialógusa jut eszébe, amelyben a zsarnok, önhitt, elbizakodott király így reagál fia figyelmeztetésére: „Csak nem fogunk még vénségünkre is ilyen/ Ifjú legénykéktől tanulni bármit is?”  Az apa tragikus vétsége és végső összeomlásának oka, hogy nem fogadja el a választ: „Semmit, mi helytelen. Ha ifjú is vagyok, / Korom ne nézd, inkább a szót magát tekintsd”.

Sophokles Antigonéja többünk nagy örömére még ma is kötelező olvasmány a középiskolákban. Abban se vagyok biztos, hogy a liberális oktatáspolitika erkölcsi relativizmust pártoló képviselői ennek olyan nagyon örülnek. A dráma ugyanis (nem az egyetlen ilyen, az antik drámaírónál sem) politika és erkölcs konfliktusát jeleníti meg, amelyben a politikát képviselő uralkodó éppen abba bukik bele, hogy az erkölcsöt, „istenek nem változó íratlan törvényét” figyelmen kívül hagyja.

Döbbenetes, hogy a hajdani klasszikus liberalizmus mára hogy kifordult egykori önmagából. Tolerancia helyett intoleranciájáról ismerszik meg, és maga vált a hajdan általa a „haladás” jegyében kárhoztatott tekintélyelvűség fő képviselőjévé. A magukat liberálisnak tartó politikusok szavaiból gyakran süt az a dölyfös magabiztosság, amelynek értelmében valami azért helyes, mert ők mondják, és azért helytelen, mert a gyűlöletes ellenség (nem is ellenfél) Orbán Viktor (és a jelenlegi kormánykoalíció) álláspontja. (Egyre kevésbé létező) tekintélyük alátámasztására meghatározatlan vagy önkényesen általuk megállapított tartalmú fantom-fogalmakkal dobálóznak, mint „jogállamiság” és „európai értékek”, melyeket, ha egyáltalán, akkor is a klasszikus (szuverén nemzetállamok szövetségeként létrejött) EU értékrendjéből kifordítva, olykor száznyolcvan fokkal elfordítva értelmeznek. Amint a cikkíró is említi, „mindazt, amit jóságnak, igazságnak, becsületnek, tiszteletnek nevezünk”, a Bibliával együtt kizárólag az „átkos konzervativizmus”, a jobboldaliság, a gyűlölni való keresztény kultúrkör fogalomkörébe, birodalmába utalják, és mivel már kisajátítani bajosan tudnák (nem is férne bele a Saul Alinsky -féle felforgató forgatókönyvbe), hát radikálisan elhatárolódnak tőle. Sőt, naponta lábbal tiporják.

Pedig számukra is megfontolandó (lenne), hogy nem örök emberi, ma is érvényes bölcsesség fogalmazódik-e meg a két és félezer éves görög klasszikus alkotásában. Az örök emberi létét ők persze marxista, posztmarxista, neomarxista mestereik tanításának megfelelően tagadják. Pedig még megérhetik (már a májusi EU-s választások eredményében is tükröződhet), hogy a dráma zárósorainak igazsága („gőggel teli ajkon a nagy szavak/ nagy romlásra vezetnek”) rajtuk is beteljesül.

K. I. B.

Szerző
CÖKA

Szólj hozzá!

Kövessen minket a hírportálunkon és A közösségi médiában!