Nyílt levél

Gianni Pittella, az Európai Parlament szociáldemokrata frakció vezetője részére

Tisztelt Pittella Úr!

Megdöbbenéssel olvastam a Népszabadság kiadásának felfüggesztése kapcsán írt közleményét.

Ha megengedi, szeretném röviden ismertetni az Ön számára az Ön által védett lap múltját. A lapot 1956 novemberében az elnyomó diktátor, Kádár János szolgálatára hozták létre. Ez azokban a napokban történt, amikor a megszálló szovjet csapatok leverték a magyar forradalmat és szabadságharcot, amikor 200.000 magyarnak kellett elhagyni az otthonát. Ez a lap évtizedekig kritikátlanul szolgálta ki a kommunista hatalmat. Ez volt az a lap, amelyből 1958-ban Nagy Imre kivégzéséről értesülhettek a börtönben a rabtársaik. Aztán, évtizedekkel később ez volt az a lap, amely a csernobili atomkatasztrófát napokig próbálta eltitkolni a magyarok elől.

A rendszerváltás után a Népszabadság sokáig a szocialista párt alapítványának résztulajdonában volt. Önök akkoriban nem tiltakoztak, nyilván azért nem, mert Önök szerint nem sértette a sajtószabadságot a párttulajdonlás. Végül akkor is hallgatott az Önök frakciója, amikor a magyar szocialisták alapítványa 2015-ben 100 millió forintot kapott az újság eladásáért.

Most bezzeg tiltakoznak, amikor mindössze annyi történik, hogy egy magán befektető nem akarja tovább finanszírozni a lap tetemes veszteségeit.

Sajnálatos, hogy Ön is részt vesz a politikai hisztériakeltésben. Nagyon sajnáljuk, hogy nem emelte fel a szavát akkor, amikor a 90-es évek közepén a magyar jobboldalnak gyakorlatilag semmilyen fóruma nem volt. Akkor sem emelte fel szavát, amikor egy baloldali miniszterelnök 2009-ben arra utasította az állami szervek és az állami vállalatok vezetőit, hogy ne rendeljenek meg egy jobboldali napilapot.

Ön azt írta, hogy: „A sajtószabadság veszélyben van Magyarországon”. A valóság az, hogy az Önökéhez hasonló, politikai célú kampányok ellenére a magyar sajtószabadság él és virul. A valóság az, hogy pártpolitikai meggyőződéstől függetlenül minden olvasó megtalálhatja a világnézetének megfelelő véleményeket. Ennek az ellenkezőjét állítani 1956 hatvanadik évfordulóján sértő a szabad magyar sajtó és minden magyar ember számára.

Üdvözlettel

Csizmadia László
CÖF-CÖKA elnök

Szerző
CÖKA

Szólj hozzá!

Kövessen minket a hírportálunkon és A közösségi médiában!