2017. február 3.
Egyre szaporodnak az USÁ-ban Hillary Clinton támogatói részéről a Donald Trump elnök meggyilkolását sürgető felszólítások. Eközben a nem Clintonné-közeli elemzők is ellentmondásokat vélnek felfedezni Donald Trump elnöki tevékenysége és eddigi, szintén nem ellentmondásoktól mentes ígéretei között. Így ma nehéz megbízható előrejelzéseket megfogalmazni arra vonatkozóan, hogy miként fog alakulni az USA politikája akár rövid, akár középtávon. Mégis, érdemes végiggondolnunk, hogy az EU és tagországai számára mit jelenthet Trump elnök szemlélete, amely szellemében ő az amerikai érdeket helyezi az első helyre. Ha ez a szemlélet a gyakorlatban is érezhetően érvényesül, akkor az EU is kénytelen lehet átvenni a szemléletet.
Ez válhat az EU számára a sorsdöntő történelmi pillanattá, ugyanis az eddig megválaszolatlan kérdések megkerülhetetlenné válnak. Kié Európa? Ki határozza meg az EU érdekét? Milyen téren vannak valós és érvényesítendő közös érdekei az EU tagországainak? A nemzeti, illetve brüsszeli politikai vezetők elköteleződésétől, szándékától, erőviszonyaitól – és végső soron a lakosság tájékozottságától és véleményétől is – függően többféle út áll az EU előtt. Ezek között van, amely konfliktushoz vezethet, van, amely fenntartható prosperitáshoz. Az, hogy a tömeges bevándorlás húsba vágó, a kontinens sorsát alapjaiban meghatározó kérdésében még mindig nem alakult ki konszenzus, pláne nem olyan, amely a lakossági véleményeket venné figyelembe, azt mutatja, hogy az alapkérdésekre nem lesz könnyű megszülni a válaszokat.
Kié hát az EU?
Ha Trump elnök hangoztatott szemléletét komolyan vesszük, akkor ma (már) nem Amerikáé. A brüsszeli bürokratáké volna, akik az uborka megfelelő formáját is előírják? A transznacionális vállalatoké, akik lobbi erejükkel rá tudják irányítani Brüsszel haragját az érdekeiket sértő tagországokra? Esetleg a tagországoké? Akkor mire véljük azokat a brüsszeli igyekezeteket, amely a döntést a tagországok miniszterelnökeiből álló Európa Tanács hatásköréből a jelenleg Jean-Claude Juncker által vezetett Európai Bizottság illetékességébe igyekszik átmanőverezni. Ha a tagországokat tekintjük, van olyan, a világ nyolc legerősebb gazdasága közé sorolt EU tagállam, ahol már másodszor került meg nem választott miniszterelnök az ország élére. Ez a bankválság határán, a migrációt igencsak megszenvedő, amúgy magas munkanélküliségi rátával küzdő Olaszország. De elég a tagországok vezetésének lakossági támogatottsági adatait néznünk ahhoz, hogy lássuk, a nemzeti vezetések nem feltétlen a választóik akaratát tekintik munkájukban mérvadónak. Sőt, az sem megnyugtató, hogy Angela Merkel német kancellár 2015 októberében bejelentett, a migráció kezelésére irányuló tervéről később kiderült, hogy egy Soros Györgyhöz köthető nemzetközi, politikai stratégiai tanácsadó cég közreműködésével készült. És akkor még az eurónak köszönhetően prosperáló észak és a szintén az euró miatt sínylődő dél érdekellentétéről, a többsebességes Európa jelentette visszásságokról nem is beszéltünk.
A lehetséges jövőképek egyike az, ha az EU a transznacionális vállalatok érdekei szerint alakul. Ebben a nemzeti önrendelkezés elsorvadása mellett a lakosság és az állami javak kiszolgáltatásával számolhatunk. A közművek már megismert privatizációja mellett a nemzetközi vállalatok helyzeti előnyének maximalizálása várható ebben az esetben, például a TTIP és a TISA szabadkereskedelminek mondott egyezmények azonos vagy új néven történő bevezetésével. Sőt, számíthatunk a készpénz nélküli társadalom modelljének valósulására, amelyet természetesen a biztonságunkra és kényelmünkre hivatkozva vezetnének be. Hiszen így tovább fehéredik a gazdaság, és terroristák sem jutnak anonim fizetés lehetőségéhez sötét céljaik megvalósításához. Ennek előkészítő lépéseit fogalmazza meg az EU ez év január 23-án kiadott terve. (Érdemes megismerkednünk tartalmával: http://ec.europa.eu/smart-regulation/roadmaps/docs/plan_2016_028_cash_restrictions_en.pdf ). Persze mi magyarok, akik megéltük a devizahitel válságot, el tudjuk képzelni azt is, hogy a – nyilván fokozatosan bevezetendő – készpénz nélküli világban az egyén, a vállalkozások és az ország kiszolgáltatottsága a bankoknak árnyoldalakkal is járhat. Akárcsak az a transznacionális érdekeknek kedvező nyitott társadalmi modell, amely a kultúrák diverzitásának színtelenné oldásával a közösség életképességét is, létét is kioltja.
Elképzelhető olyan jövő is, ahol az alapkérdések megválaszolásának halogatásával olyan feszültségek ébrednek Európa országai között, és akár országokon belül is, amelyek a súlyos konfliktusok csíráját is hordozhatják. És elvileg létezhet olyan út is, ahol időben megfogalmazzák Európa vezetői a tényleges közös érdekeket, és egymás tiszteletben tartása mellett a nemzeti hatásköröknek teret engednek. Az országok önellátó képessége növekedne, a helyi vállalkozások térnyerését eredményezve, és a nemzetközi kereskedelem kevésbé gyarmatosító jellegűvé válna.
Ez persze az annyira nyitott gazdaságok számára, mint a miénk nem kis kihívást jelentene, hiszen sikerünk azon múlna, hogy a magyar ember mennyire figyel oda arra, hogy a magyar termékeket, szolgáltatásokat részesítse előnyben, mindezt magyar kereskedelmen keresztül. Megnőne a tétje annak, hogy mire szavazunk pénztárcánkkal, minden egyes vásárlásunkkor. Hiszen ha Amerika számára Amerika az első, és az EU számára az EU az első, akkor minden egyes ország számára önmaga érdeke az első. Nem egymás rovására, hanem saját kibontakoztatásuk érdekében. Nagy különbség.
Óriási horderejű kérdések ezek.
Miként az USÁ-ban is nagy erők feszülnek az eddigi, globalista útról potenciálisan letérni látszó Trump elnök ellen, úgy Európa uralásáért is komoly erők feszülnek egymásnak. Nem véletlen, hogy az eddigi status quo emberei, így az Európa Tanács elnöki posztját ellátó Donald Tusk és Guy Verhofstadt liberális Európa Parlamenti képviselő és Brexit tárgyaló szerint Donald Trump az EU-ra leselkedő legfőbb veszélyforrások egyike (az oroszok, Kína és az Iszlám Állam mellett, ami legalábbis érdekes társítás).
Valószínűleg nem túlzás azt mondani, hogy az EU-ra leselkedő legfőbb veszélynek az EU maga bizonyulhat. Pláne ha az alapkérdések megválaszolásával önsorsrontó módon késlekedik, és a mindnyájunk számára veszélyes csapdákat nem képes elkerülni.