Közlemény

A CÖF-CÖKA kíváncsian várja a Magyar Nemzet főszerkesztőjének írt kérdéseire a válaszokat. Eltelt három hét és a Főszerkesztő Úr hallgat. Nyílt levelünkben leírt kérdések pedig nyilván érdeklik a Magyar Nemzet és a vele tandemben működő Hír TV nézőit is.

Türelmünknek vége szakadt, mert válasz helyett a Magyar Nemzetben ismét a CÖF állami vállalatokkal történő támogatását firtatják.

Tudatjuk, hogy a tegnapi napon MTI OS közleményt adtunk ki, amelyben a Főszerkesztő Úrnak írt kérdéseinket kiegészítettük újabbakkal, többek között utalva a JOBBIK és Szávay István Parlamentben történt mantrázós kérdésére is. Mellékeltük az Átlátszó hírportál JOBBIK-ról és alapítványairól készült elemzését.

Meglepetéssel vesszük tudomásul, hogy egy olyan régi, patináns lap, mint a Magyar Nemzet a körülötte folyó eseményekről, így az MTI-ben közreadott közleményekről sem vesz tudomást.

A CÖF-CÖKA vezetősége Szávay úr kérdésére adott államtitkári választ kiegészítve közölte, hogy 2010-2016-ig állami vállalattól támogatást nem kapott.

Üzenjük Főszerkesztő Úrnak, hogy a Magyar Nemzet sokáig fennállt nimbuszát egyoldalú hírek közlésével tovább ne rombolja.

21 nap után is türelemmel várjuk tényfeltáró újságíróinak a JOBBIK pártalapítvány átvilágított elszámolásainak nyilvánosságra hozását. Örömmel töltene el bennünket és nyilván az MN tisztelt olvasóit, ha a pártalapítvány által támogatottak körét is megismerhetnénk, együtt a nekik nyújtott pénzügyi támogatásokkal.

CÖF-CÖKA vezetősége

 

 

 

Szerző
CÖKA

Szólj hozzá!

Kövessen minket a hírportálunkon és A közösségi médiában!