Tudatjuk, hogy a Jobbik pártalapítványa által finanszírozott Kiegyensúlyozott Médiáért Alapítvány (KMA) a felelőse, a nevében is félrevezető „Nemzeti TV”-nek (N1TV), amely a hiteltelenség ragályát közpénzen terjeszti.

Kéretlenül paparazzis sunyisággal közelítik meg a civileket, meghívás nélkül és verbális erőszakkal zaklatják a rendezvények hallgatóságát. Rejtett kamerával az engedély megtagadását is semmibe véve felvételeket készítenek, majd a Jobbik szájíze szerinti hazug kommentárokkal félrevezetik szerény számú nézőiket.

Az irodákba is becsöngető, majd benyomuló kamerás gárda kenyéradó gazdája a KMA Kuratóriuma, akinek tagjai Schön Péter volt Jobbik gazdasági igazgató, Volner János, aki ma is a párt alelnöke, Silhavy Máté a párt tagja.  Zavaros egyénekhez és szervezetekhez kapcsolódó érdekeltségeiket több internetes újság elemzi (Átlátszó, 888, HVG, Origo).

A Jobbik és Vona Gábor nyomán kérdezzük, hogy a párt Alapítványuktól támogatott KMA a közpénzeket miért nem használja a cigányság támogatására vagy egyéb nekünk javasolt karitatív célokra. Miért működtetik alapítványukat nyomozó irodaként, bár a sajtóból tudjuk, szeretnek a bokrok között megbújva huncutkodni. Miért nem szerepeltetik elszámolásukat honlapjukon? 2014-ben kik finanszírozták az Alapítványt, amikor 24 milliós bevételükből 32,5 millió forint kiadást realizáltak. 2015-ben az Alapítvány már 102,3 millió forint támogatást kapott, mi is kérdezzük vajon kiktől, és mennyit költöttek magán személyek támogatására, akik névsorára valószínűleg a közvélemény kíváncsi lenne. Véleményünk szerint jó lesz tartózkodni a nettó hazudozástól, a rejtett kamerás felvételektől és nem szükséges a büntető jog határait feszegetni.

Világos, hogy a KMA a Jobbik takarékpénztárként működő közvetlen érdekeltségű kifizetőhelye. Igaz a közmondás, hogy az kiabál, akinek a háza ég a Jobbiknál a „Király ismét meztelen”.

A CÖF- CÖKA Vezetősége

_____________________________________________

Magyar Idők 2017.01.24.