Közlemény

A Kúria megállapította, hogy a bankok a devizaszerződések kapcsán tisztességtelen magatartást tanúsítottak. Üzleti tevékenységük során szerződést szegtek, becsapták az embereket, visszaéltek bizalmukkal. A szocliberális kormányzás közreműködésével az állampolgárok jelentős részét visszafordíthatatlanul elszegényítették.

Most azok az ellenzéki pártok, akik civil szervezeteik bevonásával több tízmillió forint adományt kaptak, és az az MSZP, amely 2 milliárd forinttal adósa a bankoknak, az állami költségvetés terhére kívánják a baráti, őket támogató pénzügyi intézményeket segíteni.

Tiltakozunk!

A CÖF-CÖKA szerint a bank, mint szerződésszegő fél, az adott helyzetekben nem úgy járt el, ahogy az elvárható, ezért nem mentesülhet az árfolyam kockázat felelőssége alól sem. A devizahitelesek kára érdekkörükben merült fel és ennek hasznait tudatosan szedték.

A szerződésekben nem határozták meg a hitelfelvevők kockázatviselésének felső határát. A várható árfolyammozgást nem prognosztizálták, szakmai elemzéseket nem adtak át. Hirdetésekkel, reklámmal, kiadványokkal sugallták a kockázatmentes „jó üzlet” lehetőségét.

Elmulasztották a kárenyhítés feladatát, amikor az árfolyamok drasztikus emelkedésbe kezdtek és nem ajánlották fel a hitelek forintra váltásának lehetőségét a hozzátartozó kamatok meghatározásával.

A tevékenységüket szakmai háttérrel üzletszerűen folytató bankok nem hivatkozhatnak szakmai vakságra.

A CÖF-CÖKA üdvözli a kormány erőfeszítéseit, de figyelmeztet arra, hogy a társadalmi szolidaritás csak az igazságosság mértékéig várható el.

Véleményünk szerint a hitelfelvétel időpontjától maximum 15-20%-os árfolyam emelkedéssel számolhattak a laikus érintettek. Az árfolyam emelkedés ezt meghaladó részét a bankoknak kell viselniük.

Várjuk, hogy az ősszel benyújtandó törvény ezt az általunk ajánlott szellemiséget tükrözze.

Az árfolyam kockázat kérdésében a bizonyítási terhet a bankok viseljék.

CÖF-CÖKA vezetősége

Szerző
CÖKA

Szólj hozzá!

Kövessen minket a hírportálunkon és A közösségi médiában!