Két ellenzéki meghívott

Tisztelt Címzettek,

Megnéztem a mai Angard című műsort is, és avval kapcsolatban volna néhány észrevételem.

Először is, ez nem volt vereség. Ez, Orbán Viktort és a támogatóit még jobban megerősíti.

Mi több, akik eddig bizonytalanok voltak, vagy csalódtak más pártban, azok is MIND rá fognak szavazni.

Miért?  Mert ez az egész bolhacirkusz, ami lezajlott az Unióban csak és kizárólag a CEU-ról, a liberális gender-elméletről és a migrációról szólt.

Ez kiderült az összes felszólalásból. A felszólalóknak halvány fingjuk sem volt arról, hogy miről is van szó, mert vagy el sem olvasták azt a firkálmányt, vagy lövésük sem volt arról, hogy mi van Magyarországon.

A CEU is nagyon unalmas már. El tudják képzelni, hogy valaki elvégez egy egyetemet mondjuk Amerikában, és azt akarja az illető, hogy két diplomát kapjon, egy amerikait és egy magyart is ?

A Willkommenkultrs, ami a legnagyobb hiba, Európára szabadította a migránsáradatot számolatlanul, ellenőrizetlenül. Ennek mindennapos történéseit látjuk, halljuk, amikor kiderül, hogy megint megerőszakoltak, megtámadtak, megfogdostak egy nőt, lányt, vagy éppen kisfiút. Plusz még a késelések, lövöldözések.

No-Go zónák jöttek létre, nem akarnak dolgozni, integrálódni, csak segélyt felvenni, autókat felgyújtanak, a nők nem mernek már kimenni este az utcára, a svéd nők már legutóbb megtiltották, hogy férfi legyen a rendezvényükön.

A magyar nép leghatározottabban megmondta, hogy NEM!  Nem akarnak olyan életet, amelyet látni, hallani lehet Franciaországban, Németországban, Belgiumban  stb.

Biztonságot akarnak, nyugodtan akarnak szórakozni nem rendőr-kordonok, akadályok között, féltik a nőket, gyerekeket.

Viszont akik mindezt a felfordulást okozták már szabadulnának tőlük, szétosztogatnák a többi országban is, ezért szálka a szemükben Magyarország és a V4-ek.

Egyik országból a másikba dobálják ezeket, és azt mondják, hogy megegyeztek egymással.

Holott arról szól, hogy egyet visszaküldenek Németországból Görögországba vagy Törökországba, de azok cserébe küldenek helyette másikat. Vicc, agyrém !

Igen, a német okosok tegnap mondták, hogy meg kell oldani a legális  migrációt, mert kell a munkaerő /agysebészek, mérnökök stb. röhej!!! / és a Frontex még nagyobb felhatalmazást kap. Majd ők hajóztatják be ezeket, nem az NGO-k.

Nem, nem. NEM zárják le a határt, nem megállítják a migránsáradatot, nem.

Legálisan. Nagyon okosok !

Miért nem állítják pellengérre Németországot? Hiszen a Willkommnekulturs tőlük ered, és NEM kérdeztek meg senkit, akarja-e a többi ország vagy nem. 

De miért nem foglalkoznak az Unióban avval, hogy van-e sajtószabadság Németországban?

Vajon minden migránssal kapcsolatos hírt elmondanak a médiákban, hogy tudjanak róla az emberek? Vajon beszélhetnek-e nyíltan ott az emberek a migránsokról, lehet-e véleményük a büncselekményekkel.az elkövetőkkel kapcsolatban, nevén lehet-e nevezni őket ?

Milyen ellenzékről beszélnek? Arról, amelyik hónapokig avval szórakoztatja az embereket, hogy ki kivel fog össze, kivel nem fog össze, ki legyen a listán, most az MSZP miért nem fizet a liberálisoknak? Vagy, mint Újhelyi, aki akkorát alakított, hogy jobb, ha új helyet keres magának Brüsszelben valamelyik no-go zónában ?

Nem volt meg a 2/3, mert, akik tartózkodtak, azok is ott voltak, felemelték a kezüket, szavaztak. Ez ugye világos. Ilyen a világon sehol nincs csak az Unióban, de az is, hogy útlevél, okmányok nélkül ki-, begrasszálhatnak az illegális migránsok.

De miért is nem mennek Szaud-Arábiába, Kuwaitba, a gazdag arab országokba, főleg útlevél nélkül?

Akik ezt a szégyent megszavazták, azok NEM az európai emberek képviselői.

Soha nem kérdezték meg az európai embereket az illegális migrációról, nem arról beszélnek, hogy az európai emberek biztonsága a legfontosabb. Ezek féltik a jó kis zsíros fizetésű helyeiket, és beálltak a fércmunka mögé.

Sargentininek NINCS joga ahhoz, hogy a magyar belügyekbe beleszóljon. Már pedig azt tette, mert ő segíteni akar a magyar népnek, megmutatni a helyes utat.

Köszönjük nem kell Majdan Magyarországon. Ne mutogasson meg semmit, ne szervezzen senki tüntetést a Kormány ellen ez után a szégyenletes szavazás után.

Milyen európai értékről beszélnek? Az európai érték, hogy nincsenek biztonságban a nők, mi több még a fiúk sem???? Európai érték, hogy Spanyolországban be akarják vezetni, hogy a migránsok ingyen kapjanak orvosi ellátást, a spanyolok pedig fizessenek?

Európai érték, hogy van olyan ország is már, ahol az arab nyelv tanítását is bevezetnék az iskolákban ?

Végül pedig a két ellenzéki meghívott nagyon érzékeny volt a stílusra, rászóltak Fodor Gáborra, és Gajdics Ottóra, hogy ne használják a hazaárulást, hogy nem senkik a EU képviselők, akik igennel szavaztak, mert nem szeretik.

Tudják, én meg azt nem szeretem, hogy az egyik senki képviselő azt mondta Orbán Viktornak, Magyarország miniszterelnökének, hogy Ön, szennyes!!!!!

Egy senki, csupán csak azért, mert valamiért ki tudja miért, de ott lehet sok pénzért, egy ország Miniszterelnökét szennyesnek merte nevezni!!!!!

Na, ez a felháborító, és a többi, akik, mint a varjak károgtak, ontották magukból a gyűlöletet, kiabáltak, mutogattak, és sértegették a Miniszterelnököt.

A magyarul beszélő ellenzéki képviselők saját maguk intézték el, hogy mérhető sem lesz a pártocskájuk, még akkor sem, ha összekapaszkodnak.

Mert a magyar ember, ha látja, hogy ütik, bántják, szidalmazzák a magyart külföldön, akkor megvédi, kiáll mellette.

A szennyest nem külföldön kell kimosni.

A. A.

 

Szerző
CÖKA

Szólj hozzá!

Kövessen minket a hírportálunkon és A közösségi médiában!