Hírek a bajorországi szellemi honvédőktől

Thomas Habermann bajorországi szellemi honvédőnk képviseli 2018 január 23-tól az Európai Unió Régiók Bizottságában Németország 294 járását.

Régiók Bizottsága (RB) az Európai Unió (EU) helyi és regionális képviselőinek közgyűlése, amely a szubnacionális szintű önkormányzatokat (azaz a régiókat, megyéket, kerületeket, városokat és településeket) közvetlenül képviseli az EU intézményi keretében. A szervezet saját dokumentumaiban a Régiók Európai Bizottsága elnevezést használja saját magára, eltérve a rá vonatkozó uniós jogszabályok szövegétől.

Az RB-t 1994-ben hozták létre, két fontos feladat ellátására. Először is, az EU jogszabályainak megközelítőleg háromnegyedét helyi vagy regionális szinten ültetik át a gyakorlatba, ezért észszerű volt, hogy a helyi és regionális képviselők hozzászólhassanak az új uniós jogszabályok kidolgozásához. Másodszor, aggályok merültek fel azzal kapcsolatban, hogy az európai integráció folyamata egyre inkább eltávolodik a polgároktól. A polgárokhoz legközelebbi választott képviselői szint bevonása jelentette a szakadék áthidalásának egyik módját.

A német járások többsége ún. vidéki járás (németül Landkreise), ezekből 294 van.

Thomas Habermann, bajorországi szellemi honvédőnk, a bajor CSU parlamenti képviselője, Rhön Grabfeld járás (Landkreis) vezetője a gazdaságpolitikai és monetáris politikai szakbizottságban kapott helyet (ECON).

Jiří Buriánek, a Régiók Bizottsága (RB) főtikára, Thomas Habermann és Christian Bernreiter (Deggendorf) a Bajor Kerületi Tanács Elnöke, CSU képviselő.

 

Dr. Dr. Franz Szabad bajorországi szellemi honvédőnk méltatása Bajoroszágban.

A Bajor állam nevében gratulált Dr. Dr. Franz Szabad címzetes orvosprofesszornak, bajorországi szellemi honvédőnknek Thomas Habermann bajor CSU képviselő, a Bajor Kerületi Tanács tagja, Rhön Grabfeld járás vezetője a tavaly novemberben Magyarországon, az EUCET rendezvényen megkapott magyar állami kitüntetéséhez, kiemelve, hogy a másik híres bajor személyiség, aki szintén megkapta a magyar államtól ezt kitüntetést az Dr. Edmund Stoiber, egykori bajor miniszterelnök.

A gratulációban méltatták a professzor bajor-magyar kapcsolatokat erősítő munkáját mind kulturális és mind karitatív területen. A professzor 10 éve építi és erősíti a kulturális kapcsolatokat a magyarországi Kárpátok Művészeti és Kulturális Egyesülettel (KMKE), kiemelten segítve ebben egykori szülőföldjének alkotóit, a kárpátaljai festőművészeket. Családjáról, életéről sokan olvashattak Bajorországban az Őry László (KMKE elnök) által írt könyvből, amely német nyelven kikerült Bajorországba is. Évtizedes múltú karitatív tevékenysége a múlt évben teljesedett ki, amikor az általa összegyűjtött, eredeti áron kb. hatszázmillió forint értékű orvosi eszközök, felszerelések adományt átadhatta a magyar államnak, amely eljuttatta azt a professzor egykori szülőföldjére, Kárpátaljára.

Thomas Habermann támogatásáról biztosította Dr. Dr. Franz Szabad professzort abban, hogy tovább segíti a megkezdett projektek megvalósulását mind kulturális mind karitatív területen.

Nemsokára ékezik bajorországi szellemi honvédőnk újabb nagyértékű orvosi adománya.

Dr. Jana Szabad, Dr. Dr. Franz Szabad és Thomas Habermann

2017 december 20-án Bajorországban, Bad Neustadt városban, ünnepélyes keretek között átadták a kárpátaljai festőművészek alkotásait a Rhön Klinikum igazgatói részére, valamint Thomas Habermann Rhön megye elnöke, parlamenti képviselő részére, és megállapodtak a 2018-2019 évi további, nagyértékű orvosi adományok juttatásáról a Kárpátok Művészeti és Kulturális Egyesület részére, melyeket Kárpátaljára, illetve Magyarország szükséges helyeire juttathat az egyesület.

Thomas Habermann és Dr. Dr. Franz Szabad bajoroszági szellemi honvédők (kép jobb szélén) a bajor klinikák igazgatóival
Üdvözlettel
Őry László
KMKE elnök

 

 

 

 

Szerző
CÖKA

Szólj hozzá!

Kövessen minket a hírportálunkon és A közösségi médiában!