Ursula von der Leyen
Az Európai Bizottság
megválasztott elnöke 

Tisztelt Elnök Asszony!

Engedje meg, hogy a Civil Összefogás Közhasznú Alapítvány (CÖF-CÖKA), mint Magyarország egyik meghatározó civil szervezete gratuláljon megválasztásához az Európai Bizottság elnöki tisztségére!

Meggyőződésünk, hogy Ön egy rendkívül nehéz helyzetben veszi át az Unió végrehajtó szervének  hivatalát, hiszen álláspontunk szerint ma Európának minden eddiginél nagyobb szüksége van egy józan, határozott vezetőre az EU Bizottságának élén.

Önnel együtt mi is egy erős Európát szeretnénk, ugyanakkor fontosnak tartjuk a nemzeti szuverenitás eszméjének érvényre juttatását, amely a mi felfogásunkban az Európai Uniót alkotó nemzetállamok állami függetlenségét, külső oldalról az államok szuverén egyenlőségének elve alapján, nemzetközi értelemben vett jog- és cselekvőképességüket jelenti.

Hisszük, hogy a Helmut Kohl megálmodta Európában a Bizottságnak és más uniós intézményeknek nemcsak a Szerződések uniós jogalkotási aktusokra vonatkozó konkrét előírásait, hanem az egyes döntések előkészítése során a Szerződések szellemiségét is végig szem előtt kell tartaniuk. Ez pedig feltételezi az elkövetkező generációk jövője iránt érzett felelősséget is, a káros föderalista, sőt szuperföderalista törekvések megakadályozását és a civil önvédelem képviseletét, az egyéni és közösségi polgári akarat összefogását, Európa nemzeteinek védelmét.

Bízunk abban, hogy egy konzervatív politikus megválasztása garanciát jelent a fenti értékek megőrzése és egy erős nemzetállamok egyenrangú közösségeként működő Európai Unió megszilárdítása felé vezető úton.

Elnök Asszonynak mindehhez sok erőt és kitartást kívánunk munkája során, bízva a jövőbeni sikeres együttműködésben az Európai Bizottság és a magyar civil közösségünk között.

dr. Csizmadia László
a CÖF-CÖKA elnöke