Fricz Tamás: Talán Goodfriend „zenei” munkásságának része a Bitó-szalon meglátogatása?

André Goodfriend, az Egyesült Államok magyarországi ideiglenes ügyvivője részt vett Bitó László balliberális értelmiségieket tömörítő szalonjának egyik rendezvényén. Vajon elfogadható, etikus lépés ez a nagykövetség jelenleg még vezető munkatársától?

Erre szokták azt mondani: minimum „necces”.

„Necces” jogilag, ám még inkább etikai szempontból.

A dolog jogi vonatkozásáról annyit: éppen ifjabb Lomniczi Zoltán, a Civil Összefogás Fórumban működő szóvivőnk és alkotmányjogász nyilatkozta a napokban, hogy a Goodfriend által is előszeretettel hangsúlyozott, 1961-es, a diplomáciai kapcsolatokat szabályozó bécsi egyezmény mondja ki azt, hogy a diplomaták nem avatkozhatnak be a fogadó állam belügyeibe, illetve tiszteletben kell tartaniuk annak jogszabályait.

Kérdés ezek után: Goodfriend úr eddigi lépéseivel beavatkozott-e hazánk belügyeibe?

Nézzük a tényeket. Goodfriend számos nyilatkozatot tett a magyar belpolitikai viszonyokról, amelyek szinte mindegyike azokat a kritikákat tartalmazta, amelyeket a hazai baloldali ellenzék, s természetesen a nemzetközi sajtó nagy része hangoztat: alkotmányos és demokrácia-problémák, a sajtószabadság hiányosságai, a magyar kormány Oroszországhoz való közeledése, s újabban az elharapódzó, immáron az állami szférán belül is megjelenő korrupció. Ezekkel összefüggésben önmaga is kezdeményezett sajtótájékoztatókat, tehát nem pusztán reagált a kérdésekre, hanem maga is kezdeményezően lépett fel, el akarta mondani a nyilvánosság előtt kritikai véleményét (amely persze nem pusztán a sajátja, hanem kormányáé).

További tény, hogy részt a tervezett internetadó elleni első, botrányba, erőszakba és garázdaságba forduló tüntetésen. Igaz, később ezt azzal magyarázta, hogy ő kíváncsi a tüntetésekre, meg akarja figyelni a hangulatot, éppen ezért korábban már egy Békemeneten is részt vett (ezt végül fényképpel tudta igazolni).

Mindezekre még ráfoghatjuk, hogy az ideiglenes ügyvivő véleményt formált és tájékozódott, igaz, a véleménye mindig az ellenzék nézetei tükrözte, ami már önmagában is olyan egyoldalúság, ami a diplomáciai etika szempontjából elfogadhatatlan.

Azonban André Goodfriend mindezen túllépett akkor, amikor többször is a magyar kormány szemére vetette, hogy a korrupció ellen annak ellenére sem lép fel a magyar kormány, hogy az amerikai nagykövetség a hat személy kitiltásával is felhívta a figyelmet a korrupciós jelenségekre, amivel azt is lebegtette, hogy a kormány egyes tagjai is érintettek lehetnek korrupciós ügyekben. Október 24.-ei sajtótájékoztatóján bírálta a közügyek átláthatóságát, a jogállamiságot, a sajtószabadság korlátait és a civil társadalommal szembeni állítólagos fellépéseket.

És itt már határkőhöz érkeztünk: a nagykövetség képviselője az Orbán-kormányt lényegében korrupció-ellenes lépésekre szólította fel, s ezek elmaradását csalódásnak nevezte. (Miközben – mint már unalomig köztudott – a nagykövetség, illetve az USA nem adott információt a kitiltott személyekről.) Nos, ebben az esetben szerény véleményem szerint az amerikai nagykövetség már nagyon közel került a belügyekbe való beavatkozás tényállásához. Nem lévén azonban jogász, pusztán azt mondanám, hogy az ideiglenes ügyvivő ezen lépései és nyilatkozatai minimum „neccesek”.

Ehhez képes az a tény, hogy André Goodfriend nemrég részt vett a balliberális ellenzéki értelmiséget tömörítő, Bitó László közíró nevéhez köthető szalon egyik rendezvényén, gyakorlatilag az eddigiekből egyenesen következik. Természetesen az ügyvivő, mint magánember olyan magyarországi rendezvényre megy el, amilyenre csak akar, s ha ott még meg is csillantja énekesi képességeit is, ahhoz senkinek semmi köze.

Ám tudnia kell az ügyvivő úrnak, hogy akárhová is megy el magánemberként, ha az kitudódik, annak üzenetértéke van.
Emlékezzünk Csurka István elhíresült, 1992-es dolgozatára, amelyben többek között a New York-Tel Aviv-tengelyről és Antall József betegségéről is írt; a tanulmányt Antall József akkor némileg cinikusan Csurka „írói munkássága részének” tekintette. Mindenki tudta, hogy ez természetesen tréfa, hiszen az akkor MDF-alelnök írásának óriási belpolitikai hatása volt, sőt, az Egyesült Államok Kongresszusában is szóba került „írói munkássága”…

Tehát, az Antall-i magasságokban, Goodfriend Bitó-szalonbeli megjelenését tekintsük énekesi pályafutása részének…
Persze csak tréfásan és cinikusan.

Viszont, kedves barátaim, új fejlemények előtt állunk: ha minden igaz, december elsejétől (a Magyarországot egyébként szerény mértékben ismerő) Colleen Bell Los Angeles-i televíziós producer lesz Amerika új magyarországi nagykövete.

Ahogy az angolok mondják: minden változik, csak a változás nem. Új helyzet előtt állhatunk az amerikai-magyar viszonyban, adjuk meg az esélyt annak, hogy a változások akár még pozitívak is lehetnek. Ennek az esélynek a megadása nem kerül semmibe.

És néhány héten belül az is kiderül, hogy Goodfriend milyen szerepet kap az új leosztásban.

Szerző
CÖKA

Szólj hozzá!

Kövessen minket a hírportálunkon és A közösségi médiában!