Erről is tudni kell ahhoz, hogy életben maradhassanak a magyarok

index2 Fórumok Civil Összefogás Fórum Erről is tudni kell ahhoz, hogy életben maradhassanak a magyarok

1 / 1 bejegyzés megtekintése
  • Szerző
    Bejegyzés
  • #8908
    ANTITERRORISTA
    Felhasználó

    Erről is tudni kell ahhoz, hogy életben maradhassanak a magyarok, tájékoztassátok egymást!

    Tisztelt Szerkesztőségek!

    Önök is tehetnének valamit a magyarokat kálisóval ivartalanítás ellen. Hiába értük el ugyanis, hogy visszanöveljék az étkezési nátriumpótlást (konyhasódózist) a korábbi normálisra, vagyis a MENZAREFORM csalással leszállított dózis két és félszeresére, a felnőtteknél nem tették meg, ráadásul a szükséges káliumpótlás több mint tízszeresét kényszerítik rá a magyarokra “államilag”, holott nem csak életrövidítő, de ivartalanító, fajirtó hatású is, amit Nobel díjas kutatók mérései is bizonyítanak. Lásd a honlapomon!
    Sokszor írtam már Orbán Viktornak ez ügyben, de válaszra sem méltatták. Most is írtam neki, nyilván hasonló a várható eredmény:

    Iratjel: orbanviktornak161124

    NYÍLT LEVÉLKÉNT, KÖZÉRDEKŰ JAVASLAT ORBÁN VIKTOR MINISZTERELNÖK RÉSZÉRE

    Miniszterelnök Úr!

    Nem csak a gyermekeknél, a menzákon, de a felnőtteknél is legalább két és félszeresre fel kel emelni az ajánlott napi konyhasódózist és be kell tiltani a patkányméreg kálisóval sózást és a növények káliumtartalmát megtöbbszöröző műtrágyázást!!
    Ha Budaházy György mindazt elkövette volna, amit ráfogtak, az is csak nem büntethető jogos védelem lett volna az alábbi népirtást folytatókkal szemben: Miért nem foglalkozik egyik pártvezér, párt sem azzal, hogy a hazai kormányok egészségügyi pribékjei kiirtják hazánkból a magyarokat: Magyarországon évek óta népirtanak azáltal, hogy max. 5 grammra korlátozták a napi konyhasó fogyasztást és megengedték, hogy az ételt patkányméreg kálisóval sózzák. A ténylegesen szükséges több mint tízszeresére, 4,7 grammra emelték a napi káliumdózist. A tiszta esővizet (desztillált vizet) mérgezőnek hazudják. Szennyezett vízhez elegyítve szabad csak inni. A bizonyítékokat és az életvédő víz- és sódózisokat lásd a http://www.tejfalussy.com honlap Videó, Email könyv és MEHNAM rovataiban! Talmudista terroristák uralják a hazai egészségügyet. Bírák és ügyészek tömege fedezi őket.

    Budapest, 2016. november 24.

    Tejfalussy András

    feladó: András Tejfalussy <[email protected]>
    címzett: [email protected]
    másolatot kap: [email protected];
    lu <[email protected]>; [email protected]; [email protected]
    titkos másolat: . . . . . . . .
    dátum: 2016. november 24. 11:24
    tárgy: Miniszterelnök Úr! Nem csak a gyermekeknél a menzákon, de a felnőtteknél is legalább két és félszeresre fel kel emelni az ajánlott napi konyhasódózist és be kell tiltani a patkányméreg kálisóval sózást és műtrágyázást!!
    küldő: gmail.com

1 / 1 bejegyzés megtekintése
  • Be kell jelentkezni a hozzászóláshoz.