Földbe döngölő lista ..

A szolnoki Hetényi Géza  Kórház és Rendelőintézet Európai Unió támogatásával megvalósult és megvalósuló  milliárdos beruházása is ebbe a körbe tartozó.

K. K.

Valaki tud ilyen listát a Medgyessy – Gyurcsány kormányok regnálásáról?

Kíváncsian várom. Igaz Ők a becsület szobrai voltak csak azt a kis IMF hitel visszafizetését, az önkormányzatok és közintézmények adóssághegyeit és a CHF hiteleseket hagyták örökségül.

„ÍME, ÍGY LOPTA SZÉT A FIDESZ AZ ORSZÁGOT!” jajgatják​.

és a tények: ​

– Rezsi csökkentés: 20-25 százalékkal csökkent az áram, a gáz és a távhő ára, valamint a csatorna, a víz és a PB gáz díja.
– 2016-ban már 4,6 százalékkal emelkedett az átlagbér, és 2017-ben ennél lényegesen nagyobb, 10% feletti növekedés már szinte biztosnak látszik.
– A házasulókat havi 5-5 ezer Ft-al segíti a kormány a közös életre való felkészülésben.
– 2011-től újra a gyermek három éves koráig jár a gyes.
– Adókedvezmény segíti a munkába visszatérő kismamákat.
– 2010 óta 12,5%-ról 4,5%-ra csökkent a munkát keresők aránya (miközben 700 ezer új munkahely keletkezett és végre a foglalkoztatási arányokban is felzárkózunk az uniós tagországok szintjére).
– A társasági adó 19-ről 10 százalékra csökkent, a személyi jövedelemadó is évi 1%-al csökkentget, és idén 4%-al csökkentek az egyéb munkabéreket terhelő közterhek is.
– Erzsébet-program: évente 260 ezer embernek biztosít üdülési lehetőséget.
– Évente 700 ezer tanuló jutott ingyen tankönyvhöz.
– Törvény védi a magyar földet a spekulánsoktól és 60 ezer ember jutott saját földterülethez.
– 160 ezer pedagógusnak növekedett átlagosan 34 százalékkal a jövedelme.
– 95 ezer egészségügyi dolgozó kap 10-41 ezer forintos béremelést.
– A Széchenyi Kártya Program több mint egymillió ember pihenését segítette.
– Magyarország a válság ellenére emelni tudta a nyugdíjak reálértékét.
– Hazánkban a kormányváltás óta jelentősen nőtt a minimálbér.
– A Munkahelyvédelmi Akció évi 300-350 milliárd forinttal segíti sok ember munkahelyének megőrzését.
– Magyarországnak már nincs IMF tartozása.
– A kormány 2000 település 685 milliárd forintos adósságát vállalta át, ezzel, több mint 9 millió ember életét helyezte biztonságba.
– Ez a kormány fizette ki az MSZP helyett a MÁV Start dolgozói és a tűzoltók elmaradt bérét is.
– A gyerekétkeztetés látványosan javult.
– A devecseri és kolontári vörös iszap-katasztrófa kárvallottai új házakat és berendezést kaptak.
– Kártalanította a libatartókat.
-Minden idők legnagyobb dunai árvízét védte ki a lakosság a kiváló szervezésnek köszönhetően.

Újjáépült

–        a Zeneakadémia,

–        a Vigadó,

–        a Wellish-palota (Igazságügyi Minisztérium épülete)

–        impregnált kövekkel tatarozták a Parlamentet.

–        Megújult az Olimpiai park,

–        a Ferenciek tere,

–        a Keleti pályaudvar,

–        az Erkel Színház,

–        a Mátyás templom,

–        a Várkert Bazár,

–        a Palota Negyed a nyolcadik kerületben és szinte az egész 8. kerület!

–        a Sasadi út (a volt Osztyapenkó) és környéke.

–        Megnyílt a felújított füzéri vár.

–        Elkészült a 4-es Metró, a Keletitől a Kelenföldi pályaudvarig.

–        Új egyetem született és épült, a Ludovika és most épül a Campus kollégiuma.

–       Elvégezték a Széll Kálmán tér felújítását.
–       Jelentősen emelkedik az orvosok jövedelme.
–       A kormány átvállalja a kórházak adósságát.
–       Támogatják a falvakat a segélyezési feladataikban.
–       Szeptembertől minden rászoruló gyermek napi 4-szeri étkezésben részesül.

–        Folyik a kórház felújítás,​ az eredmény világszínvonalú:​

– 6,8 milliárd forintból felújított Szent Imre Kórház,
– 600 millió forintos rehabilitációs ellátás fejlesztés az egri Markhot Ferenc Kórházban.
– 10 milliárd forint a sportkórház felújítására,
– 1,4 milliárdért épül a körmendi kórház, a kórházban 8000 négyzetméternyi részt felújítanak és 300 négyzetméter új épületrészt építenek.
– 1,4 milliárd jut a veszprémi Csolnoky Ferenc Kórház átépítése és korszerűsítése.
– 30 milliárd forintból újul meg a Zala Megyei Kórház,
– a Dombóvári Szent Lukács Kórház 1 milliárd 880 millió forintba kerül,
– 11,2 milliárdos beruházás a Petz Aladár Megyei Oktató Kórházban.

Még néhány kórházi tétel:
– 1) Szent Imre kórház helikopter leszállóval BP-en.
– 2.) A Pécsi Tudományegyetem 400 ágyas, teljes felújítása.
– 3) Heves megye, Markot Ferenc kórház 6 milliárd.
– 4) Szombathely Markusovszky kórház.
– 5) Hatvani Albert Schweitzer fél milliárd.
– 6) Bethesda gyerekkórház. BP.
– 7) Debreceni kórház.
– 8) Körmendi kórház, épülőben 1,4 milliárd.
– 9) Kaposvári kórház. 1,5 milliárd!
– 10) Békés megyei Pándy Kálmán kórház..
– 11) Bajcsy-Zsilinszky kórház. BP felújítva.
– 12) Karcagi kórház.
– 13) Várpalotai kórház.
– 14) Uzsoki kórház. BP. 6,5 milliárd Ft.
– 15) Nyíregyházi kórház.
– 16) Dombóvári kórház.
– 17) Hódmezővásárhelyi kórház 896 millió.
– 18) Somogy megyei Kaposi Mór kórház.
– 19) Siófoki kórház.

– 20) Pécsi kórház.
– 21) Mohácsi kórház.
– 22) A győri Petz Aladár 11 milliárd CSÚCS TECHNOLÓGIA !!! Még nagyon sok építése, felújítása folyamatban! Akit érdekel üsse be a GOOGLE-ba a: »Kórház fejlesztések Magyarországon« .Meg lehet nézni kívül-belül, műszerekkel!

– A hűtő-, és mosógép csere pályázat is említésre méltó.
– Lekerültünk a szégyenpadról, ahová az előző kormányok juttattak.
– Felminősítették Magyarországot.
-10+10 millióval támogatják a családok otthonteremtését (CSOK)
– 2017-ben 1743 milliárd forint lesz a családtámogatásra szánt összeg, ami 243 milliárd forinttal több, mint az előző évben.

Rengeteg lényeges dolog kimaradt a listából, de már innen is jól látszik, hogy a nagy egész kép lényegesen szebb, mint a korábbi balliberális és MDF kormányok alatt történt.

S bár én el tudnék képzelni jobbat a jelenlegi kormánynál, csak azt nem, hogy a jelenlegi ellenzékből bármelyik formáció akár csak ezt megközelíteni lenne képes.”

NE FELEJTSÜK, EGY ÉV MÚLVA VÁLASZTÁS.

S ADDIG MÉG SOK MINDEN FELÉPÜL.

K. K.

 

Szerző
CÖKA

Szólj hozzá!

Kövessen minket a hírportálunkon és A közösségi médiában!