Felhívás

Kedves Barátaink!

Talán már értesültek a médiából arról a tragikus hírről, hogy szeptember 18-án villámcsapás miatt leégett egy székelyföldi, alig 200 fő lakost számláló település, Atyha katolikus, nemrégen felújított temploma.  Bár volt a templomon villámhárító, de a természet ereje erősebb volt az emberi lehetőségeknél. A település lakói jórészt idős, szegény emberek, akiknek a vallásuk, a hitük, a templomuk a legfőbb támaszuk, s akik most a templom leégése miatt reménytelen helyzetbe kerültek.

Szakértők szerint a kár 30 millió Ft körül van.

A CÖF-CÖKA vezetősége a hír kapcsán arra az álláspontra jutott, hogy most, amikor az egész világon érezhető és megtapasztalható a keresztényüldözés, kötelessége, hogy felhívja tagjai figyelmét a kereszténység fennmaradását segítő tettekre, jelen esetben az atyhai templom újjáépítésének támogatására. Az ottani lakosok hívő keresztények, mélyen hisznek a Megváltó szakrális erejében, ezért templomuk újjáépítésének anyaországbeli civil támogatása olyan cselekedet, amely példaértékű lehet hitünk fennmaradásáért vívott küzdelemben. Ezért arra kérjük tagjainkat, szimpatizánsainkat, hogy erejükhöz mérten járuljanak hozzá az atyhai templom sürgős újjáépítéséhez. Ha mindazok, akik Székelyföldön, a Csíksomlyói Búcsúban keresnek lelki támogatást és megtisztulást, fejenként akár csak kis összeggel hozzájárulnak az újjáépítéshez, máris jelentős támogatást tudunk nyújtani székely testvéreinknek. De számítunk mindenkire, aki tudja, hogy a hitnél nincs nagyobb nemzetmegtartó erő.

Éljünk ezzel az eszközzel, és építsünk (újjá) templomot!!

Az adományokat a CÖF-CÖKA elkülönítetten gyűjti a honlapunkon is ismert bankszámlán:
Unicredit Bank
10918001- 00000064-35950004.

Kérjük, hogy e nemes célra küldött adományuk mellé írják oda a „Székely templom” megjelölést. Az adományok eljuttatásának módjáról és idejéről tájékoztatjuk Önöket.

A tragikus esetről a világhálón bővebben olvashatnak, így a www.kronika.ro/erdelyi-hirek weboldalon is.

Üdvözlettel és köszönettel:

CÖF-CÖKA vezetősége

Szerző
CÖKA

Szólj hozzá!

Kövessen minket a hírportálunkon és A közösségi médiában!